Egyik legborzalmasabb vonatélményem tavaly télen esett. Kecskeméten tartottam egy szerzői estet, nem volt kedvem ott aludni, így az utolsó vonattal elindultam haza. Persze ez egy rémületes szerelvény volt, régi, büdös, hülyén is festettem bokáig flitterben, Tina Turnert idéző, a kupé plafonját verdeső „frizurámmal”, de átöltözni már nem volt időm. Alig páran utaztunk ezen a kései órán, eleinte még megnyugtatónak is tűnt ez a családias létszám. A menetrend szerint éjfélre kellett volna megérkezzünk, de valami baj volt, álltunk vagy másfél órát.
Nagy dohányos vagyok, már szinte tomboltam. Kiálltam hát az ütközőre. Hamarosan egy gyanús alak jött mellém. Eleinte csak nézegetett, majd beszélni kezdett hozzám. Kiderült, hogy aznap szabadult, jön fel a fővárosba. Tervei eddig nem voltak, de gondolta, nálam ellakhat egy ideig. Itt már figyeltem. Eleinte nagyon kedvesen beszélt, aztán mikor látta, hogy nem vagyok fogékony a mondókájára, átcsapott kevésbé mézes-mázosba. „Mert ugye ha lecsaplak – fejtegette –, mi történhet? Még egy DNS-vizsgálat, ez-az, nem ügy.” Kezdtem félni. Gondoltam, a kalauztól majd segítséget kérek, épp akkor jelent meg. Ám ez a reményem elillant hamar. A vasúti alkalmazott még csak a dohányzásért se szólhatott, kéretlen társaságom intett neki, hogy haladjon tovább. Előre paráztam, mi lesz, ha beérünk a Nyugatiba. A fickó rám tapadt. Ám volt egy pillanat, amikor csak fel kellett nyúlnia a csomagokért. A cekkeres, kicsit bűzlő néni akkor került be közénk a folyosóra. Így sprintelni még senki nem látott engem: rohantam a villamosig. És épp bent állt, és épp az utolsó pillanatban ugrottam fel… Még másnap is remegtem.
Hasonló kaliberű járatok viszik a kedves utasokat az ország több tájára is. Tavaly az Alföld szívéből indultam el, döglesztő kánikula volt. Abba már belenyugodtam, hogy elvétve találok csak büfékocsit, ezért felszerelkeztem mindennel, főleg innivalóval. De arra legmerészebb álmomban sem tippeltem, hogy a negyven fokban fűteni fognak. Pedig így volt. Ömlött a meleg a kupékban, rólam pedig a víz. Érdeklődtem finoman az ellenőrnél, hogy nem lehetne-e orvosolni a problémát, de csak egy vállrándítás volt a válasz: ez már régóta így van. Gyuláról, Zalaegerszegről startolva hasonló élményekre számíthatunk. De nemzetközi vonalon se mindig rózsás a helyzet, a Budapest–Berlin éjszakai járatot sem tudom teljes szívemből ajánlani (januári élményeim itt). Arról már nem is beszélve, hogy komplett rablóhordák járnak országszerte, ami miatt indulás előtt nem célszerű a csomagtárolókra rakni a bőröndöket, mert elég egy fél pillanat, és megszabadulunk terheinktől…
