Krusovszky Dénes

A göndör fürtű disznók bemasíroztak a rádióba. Meghallgattuk.

Január első napja nemcsak az újévi másnaposság piros betűs ünnepe, hanem minden bizonnyal az ismétléseké is.

Az őszi kiadói szezon egyik legtöbb figyelmet kapott könyve Réz Pál és a kérdező Parti Nagy Lajos úgynevezett hangos memoárja, interjúkötete, a Bokáig pezsgőben lett.

Kormánypárti írók területfoglalása zajlik, természetesen a mi pénzünkből.

„A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges.”

„Találtam egy holokauszt-poémát, megtanultam miatta jiddisül, magyarra fordítottam, gondoltam, írok hozzá egy rövid utószót és kész. Ez hat éve történt” – kezdi szerény öntudatossággal fordító-társszerzőként jegyzett könyvét Halasi Zoltán.

Úgy tűnik, hogy a hétköznapi magyar közbeszéd, mint a buldog, ha egyszer ráharapott egy té­mára, nemigen akarja eleresz­te­ni.

„A magasház tetejéről a legszebb a panoráma, mert onnan nem látszik a magasház.” Állítólag ez a mondás járta Pécsett, amikor megépült a gyűlölt-szeretett és viszonylag gyorsan szomorú véget érő huszonöt emeletes monstrum. Ugyan az igazi vég, a bontás csak jövőre kezdődik, ha minden igaz, lényegében már huszonöt éve, amióta kiköltöztették a lakókat, halott ez a ház.

Nagyon összetett kérdés, hogy miért olyan iszonyatosan nehéz az 1956-os forradalomra „jól” emlékezni. Mi most nem is kísérelnénk meg válaszolni rá, helyette inkább csak szimplán örülünk, hogy A helyben, a Kossuth október 23-i adásában minden nehezítő körülmény és negatív előjel ellenére mintha mégiscsak sikerült volna valami fontosat mondani, ráadásul úgy, hogy a műsor konkrétan nem is a forradalomról szólt. Vagy talán épp ezért.

Az InfoRádiónál mintha nagyon komolyan megfogadták volna a „győztes csapaton ne változtass!” (egyébként nem túl elmés) tanácsát. Se a csapaton, se a műsorkínálaton, se az egyes adások belső szerkezetén, szóval úgy általában semmin nemigen változtattak az elmúlt pár évben. Ezzel a változatlansággal érdekes színfolt a hallgatók után egyre kétségbeesettebben kapkodó rádiók között, melyek folyton csiszolgatni, újítgatni igyekeznek magukon valamit.

Nem, mégsem úgy van minden, ahogy gondolnánk.

Az állami rádió hallgatása (ugye, a közszolgálati kifejezés mintha kezdene kimenni a divatból, ez esetben méltán) általában nem a felüdülésről, az önfeledt szórakozásról és a lélek szabad szárnyalásáról szól.