Rádió

Régi hangok

Zenés vetélkedő a Katolikus Rádióban

Interaktív

Egy hete véget ért a nyár, meteo­rológiai értelemben legalábbis; nem meteorológiai értelemben ugyanakkor abban sem vagyunk egészen biztosak, hogy volt-e egyáltalán, vagy ha volt is, minek.

Mindenesetre reménykednénk benne, hogy az ősz majd nyugodtabb húrokat penget, de elnézve a kékbe butult utcákat, erre sem igen látni esélyt. Az éterből mindeközben, mint a záporeső, szakadatlanul hull ránk az idegenellenes mantra különféle hangsorokba burkolva – egyik csatornán harcosan, a másikon hitetlenkedve, a harmadikon fásultan forognak szóban a menekültek. És már-már ott tartunk, hogy hálálkodva tapasztjuk fülünket a hangfalra, ha a halszagú ország szólal meg, mert azon legalább somolyogni lehet. Hát akkor hogyne ugranánk föl ültünkből, amikor belefutunk a Katolikus Rádión a Kitalálom!-ba, szinte véletlenül, már ha véletlent emlegetni nem eleve szentségtörés ezzel a csatornával kapcsolatban.

A műsorszám alcíme szerint zenei közelkép, akármit is jelentsen ez egy rádiós program esetében.
A zenei-műveltségi vetélkedő minden áldott hétköznap tizenöt percben jelentkezik az ebéd közbeni-utáni (étvágya válogatja) műsorsávban. Nem tudni, ki szerkeszti (amiből arra következtetünk, hogy mindig az aznapi házigazda), mint ahogy azt sem igen kötik az orrunkra, hogy miben áll a nyeremény. Biztos, hogy kapnak valamit a megfejtők, akik jelentkeznek is válaszaikkal nap mint nap, csak hát nem ettől érdekes a Kitalálom!.

Nyilván nagyon olcsó lenne azt mondani, hogy a lejátszott zenék miatt szerethető igazán ez a műsor, miközben ez is tény. Ám lehetnének akármilyen jól kiválasztottak a zeneszámok, ha már az őket felvezető kommentároknál hagynánk a fenébe az egészet, mint ahogy az nem is olyan ritkán valóban előfordul. Azonban a Juhász Előd, Magyar Kornél, Boros Attila műsorvezetői trió éppen abban nagyszerű, hogy néhány szóval, egy-egy beékelt, jól meghúzott anekdotával felkeltse a mégoly laikus érdeklődő figyelmét az elkövetkező hanganyag iránt. Miközben a kommersz rádiókon (nota bene, a Petőfin legalább annyira, mint kevésre taksált kereskedelmi társain) egyeduralomra tett szert a számcímek művidámkodva beordibálásának késő modern technikája, addig itt, a Kitalálom! világában épp elég elsuttogni a szavakat. Juhászék azt a régi iskolát támasztják fel még egyszer, és talán utoljára, amely nagyrészt, ha nem is egészen, már a Bartókról is kiveszett. Persze a jól artikuláltság és a nyelvtani helyesség (az ö-zés tökéletes hiányával együtt különösen) épp úgy hathat modorosságnak, akár a hangoskodó szájtépés, de az biztos, hogy – már csak mennyiségi alapon is – jóval kevesebb benne az érdemi jelentés nélküli salakanyag.

Az elmúlt időszak főszereplője elsősorban Antonín Dvořák volt, és az ő különös sorsú I. szimfóniája; több adás is vele foglalkozott, sőt várhatóan vissza is tér még hozzá a Kitalálom!, de ezt, feltesszük, kevesen bánják. Mint ahogy arra sem igen lehet panasz, hogy a derék cseh zeneszerző mellett Haydn vagy Berlioz is labdába rúgott még, az ínyencségszámba menő Amilcare Ponchielliről és az ő Giocondájáról nem is szólva. Mint látható, nemcsak a műsorvezetői stílus, de nyilván a zenei ízlés is nemes emelkedettséget mutat, habár történik kísérlet, talán nem is sikertelenül, egy szélesebb spektrum megmozgatására is. Egyrészt José Carrerasszal végigénekeltetik az operaslágerek jelentős részét (már amennyire ez belefér a műsoridőbe), és ha ez nem lenne elég, akkor még a Moon Rivert is, másrészt saját adást kap a Juhász által a „soul királynéjának” titulált Diana Ross is – és csodák csodája, nem lóg ki a heti programból.

A Kitalálom! úgy viszi tovább a klasszikus zenei vetélkedők hagyományát, hogy közben finoman újra is hangolja. Nincs benne túl sok látványos gesztus, és nosztalgia is csak egy csipetnyi. Éppen ezért lehet sallangok nélkül örülni neki.

 

Kitalálom!, Magyar Katolikus Rádió, augusztus 25.–szeptember 2.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.