Ha ma Magyarországon háborogni szeretnénk egy jót, de nem a napi politikán, vagy legalábbis nem rögtön azon (azt majd csak utólag, mintegy magyarázatként előhúzva), illetve ha szeretnénk valakit kihozni a sodrából, megdöbbenteni, elkeseríteni, jól tesszük, ha az egészségügyről kezdünk el beszélni. Ebből a szempontból hasonlít a focihoz, de azzal ellentétben az egészségüggyel kapcsolatban érzett düh valódi indulat és igazi, mély kétségbeesés. Nem csoda tehát, ha a köz hangulatára mindig nagyon érzékenyen rátromfoló Puzsér Róbert is áldozott két órát (Horváth Oszkár kollégájával karöltve) egy alapos bosszankodásra. Mindezt tették az alapvetően smooth jazzben és igényes popzenében utazó Jazzy Rádióban, ahol Önkényes mérvadó című műsoruk már második évadját tapossa. A minden hétköznap két órában jelentkező „közérzeti magazin” , mely ars poeticája szerint „a mindennapi életre reagál az azt megillető szellemességgel, alapossággal és felelősséggel”, illetve „megfelelő intellektussal”, előszeretettel választ olyan témát, amelyben kevés újdonság van, mégis mindenkit izgat. Nem állítjuk, hogy a paraszolvencia problémája egy szinten van, mondjuk, a Kiszel Tündén való élcelődéssel, vagy épp az internetes kommentkultúra ostorozásával, ám az kétségtelen, hogy kitárgyalásának milyenségén keresztül mégiscsak hasonul azokhoz. Legfeljebb a felháborodás hangszíne magasabb egy oktávval, de erre még visszatérünk.
A puzséri kiindulópont ezúttal az orvosoknak juttatott csúszópénz mibenléte volt, illetve az a feltételezésnél erősebb valami (ízlés szerint: összeesküvés-elmélet vagy keresetlenül pontos meglátás), hogy a magyar egészségügyben megfigyelhető indokolatlanul magas operációszám eredője a hálapénz. Minél nagyobb a beavatkozás ugyanis, így a műsorvezetők, annál nagyobb a jatt. Ám mire a hallgató beleélhette volna magát, hogy a műtétek számának górcső alá vételével juthat el a mélyebb igazságig, Puzsérék már máshol jártak. Az egész műsorra egyfajta sikamlósság volt jellemző: mire a hallgató rámarkolhatott volna egy-egy altémára vagy gondolatmenetre, a műsorvezetők már át is siklottak a következőre, aztán megint egy másikra és így tovább. Hol a definíciós játék volt az erős (a hálapénz mint fizetéskiegészítés és tiszteletdíj kontra kivételezettségi költség és védelmi pénz), hol a rendszerkritika (kivételesen gazdag orvosbárók szűk köre teszi tönkre a tisztességesen dolgozó nyolcvan százalék megélhetését), megint máskor a probléma jogi oldala (bűncselekmény-e elfogadni, bejelentik-e vagy sem, és hasonlók), de egyik kibontására sem történt komolyabb kísérlet.
El tudnánk képzelni egy olyan interaktív műsort (mint ahogy az Önkényes mérvadó is alapvetően az, bár telefonokat nem fogadnak, az sms-eket és egyéb üzeneteket olvassák be), ami egy hangyányival felkészültebben nyúl a témájához, és esetleg beidéz statisztikákat, cikkeket, kutatásokat, vagy ha mindezt nem is, legalább felhív egy-egy orvos és jogász ismerőst, hogy egy csöppnyi szakmai vélemény is elhangozhasson a sok, nyilván nagyrészt jogos magánsérelem között. Csakhogy Puzsér a műsorleírásban említett alaposság, felelősség és intellektus helyett inkább temperamentumból dolgozik, zsigeri reakciókat vág ki. Ha ismerjük a munkásságát, és ki ne ismerné valamennyire, ezen nincs mit csodálkoznunk, és legfeljebb azon bosszankodhatunk, hogy bedőltünk egy bölcsészcsalogató szövegnek.
Puzsér szónoki technéje az Önkényes mérvadóban némiképp a MÁV nemzetközi pénztáraiban egykor helyet foglaló tisztes ősz hölgyekére emlékeztet: ha külföldi állt velük szemben, továbbra is magyarul mondták az információkat, csak egyre hangosabban és egyre többször elismételve ugyanazt a pár szót. A műsorvezető felháborodása is nőttön-nő, ahogy érkeznek a megdöbbentő üzenetek a csillagászati hálapénzösszegekről. „Gyalázat!” – fakad ki többször, majd dadogva-hadarva fejti ki haragját a vétkes orvosok, valamint együttérzését a naiv és kiszolgáltatott betegek felé. Valószínűleg pontosan tudja, hogy ezt várják tőle, és ő meg is felel az elvárásoknak. Napjaink médiájának dühös embere így hozza létre a betelefonálós panaszműsorok (vö. „Bolgárúr” a Klubrádióban vagy Bayer Paláverje a Karc FM-en) posztmodern iróniával meghintett verzióját.
Önkényes mérvadó, Jazzy Rádió, november 17.
