Legát Tibor
Legát Tibor cikkei
Mindhalálig műemlék
Budapest legforgalmasabb utcájának, a Kossuth Lajos utcának fénye régen elhalványult, de a legszomorúbb látványt a Szép utca sarkán álló 3-as számú épület nyújtja. Az ütött-kopott homlokzat, az összegraffitizett kirakat láttán inkább szanálásra váró építménynek gondolnánk, mint az egyik legjelentősebb belvárosi műemléknek.
Tehetségtelen színész, botfülű, dezertőr - ez is Petőfi
„Hány ilyen férfi van?”
Amatőr, archív
A borító tipográfiája és grafikai megoldásai édes-vegyes emlékeket ébreszthetnek az ötven fölötti hallgatókban. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat az 1970-es évek végétől jelentetett meg hasonló kiszerelésű válogatásalbumokat olyan zenekaroktól, amelyeknek addigra 4–5 nagylemezük volt.
Rendőrök a bíróság előtt: mintha nem értették volna, mit csinálnak rosszul
"Tervek készültek, hogyan nézzen majd ki a szentesi Harvard"
Mécs Imre: "Az ítélethirdetéskor még az ügyész is elsápadt"
1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő - a 89 éves korában elhunyt Mécs Imrével lapunk 2016-ban készített interjút. Emléke előtt adózunk a beszélgetés mostani újraközlésével.
A besorolhatatlan
Az 1963 és 1968 között működő Yardbirdsről a legtöbbször azt írták le, hogy itt kezdte a pályafutását Eric Clapton, illetve azt, hogy a legvégén a magára hagyott Jimmy Page New Yardbirds néven alapított új zenekart, amelyet Led Zeppelinre nevezett át.
Muhi András: Aki nem kedves Káel Csaba számára, az nem nyerhet
„Mint egy befagyott tó”
Üzenet a túloldalról
„Ha azt mondjuk, hogy révész, mi jut az eszedbe?” – kérdez vissza mindjárt az elején Márta, az egyik főszereplő, és rögtön válaszol: „Átviszi a folyó partjáról a másikra az embert a kis tutaján vagy csónakján.” Ám senki ne gondoljon kompra, kikötőre.