VERZIÓ 20.

„Más a félelemérzetünk”

Balogh Attila gimnazista, a Habiszti – Csak azért is! című dokumentumfilm főszereplője

Film

Dobray György új filmje a hasonló című, roma holokausztról szóló táncelőadás próbafolyamatát mutatja be, amelynek során megismerhetjük a 16 éves főszereplő, Balogh Attila hétköznapjait is. Vele most táncról, rapről és vallásról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Mit kell tudni a Habiszti – Csak azért is élünk és táncolunk! című táncprodukcióról?

Balogh Attila: Az előadás a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnáziumban készült, középpontjában a roma holokauszttal, amelyről sokkal kevesebbet lehet tudni, mint a zsidók elpusztításáról. Az előadás koreográfusa Kovács Gergely Csanád volt, a film forgatása idején pedig én játszhattam el benne az egyik szerepet. Azt hiszem, hogy a táncos társaim nevében is elmondhatom, hogy a feladat nagyon megterhelő volt, hiszen mindennap, minden próbán szembesültünk a múltban megesett borzalmakkal.

MN: Előtte hallottál a roma holokausztról?

BA: Igen, hallottam róla. A szüleimmel nagyon sok helyen járunk, nagyon sok rendezvényen megfordulunk, a megemlékezésekre is el szoktunk menni. Ennek köszönhetően én már 10–11 éves koromban szembesülhettem a romákat ért tragédiákkal. A roma holokauszt mellett például azzal is, ami a Csorba családdal történt Tatárszentgyörgyön.

MN: Mennyire jellemző a roma srácok körében, hogy ismerik ezeket az eseményeket?

BA: Úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben egyre többen ismerik, és egyre kevésbé számítanak tabutémának a családon belül. A Habiszti tulajdonképpen azt a folyamatot igyekszik bemutatni, hogy mi, a szereplők, a próbák alatt hogyan éljük meg a múltbeli szörnyűségeket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.