VERZIÓ 20.

Nosztalgia nélkül

Budapesti város/arc/képek szekció

Film

A főváros egyesítésének 150. évfordulója a Verzió 2023 programjában is kiemelt figyelmet kap.

Szerencsére a szekció filmjeit igyekeztek úgy összeválogatni, hogy ne az ilyenkor szokásos „aranykori” hangulat legyen az uralkodó, amely úgy tekint a fővárosra, mintha 1914 után nem történt volna már semmi. „A Verzió Budapest-összeállítása rövid és sokszínű válogatás: nemhogy teljességre nem törekszik, csak pillanatokat, (emlék)képeket mutat fel” – olvashatjuk a fesztivál honlapján, ám ezek nem igazán évfordulós emlékkönyvbe való ábrázolások.

Mindössze négy filmet vetítenek, és ezek közt is csak egy olyat találunk, amelyet átjár a nosztalgia: a Budapest, amiért szeretem címmel Szabó István az 1970-es évek elején készített rövidfilmjeit gyúrta egybe. Most mindenki eldöntheti, hogy e régi kisfilmek mennyire aktuálisak napjainkban, s mennyire érdemes ezeket komolyan venni. Az mindenképpen különös szituáció, hogy a már eleve nosztalgiára kihegyezett etűdöket több mint ötven év múltán, ugyancsak nosztalgiával szemlélhetjük. (Corvin–Latabár, november 28., 20.00)

Durst György és Komár István 1999-es Szabadkikötő című filmjének megtekintése közben egészen másféle nosztalgia ébredhet fel bennünk, ha egyáltalán nosztalgikusnak lehet nevezni azokat a külvárosi pillanatképeket, amelyek ebben a kísérleti filmben láthatók. Három idegen bukkan fel a csepeli Szabadkikötőben, remete készülődik a világvégére egy panelház tizedik emeletén. A narrátor titokzatos szövege ellenére az ezredfordulós budapesti peremvidék átalakulása elevenedik meg a lebontott munkáskolóniákkal és az épülő irodaházakkal, lakóparkokkal. No meg választási kampánnyal. Egy pillanatra a 25 évvel ezelőtti Orbán Viktor is felbukkan óriásplakáton. Festékszóróval bajszot fújtak az orra alá. (Corvin–Jávor, november 25., 15.00; Toldi–kisterem, november 27., 16.30; Corvin–Latabár, november 28., 20.00)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.