Mérő László

Bő háromszáz évvel ezelőtt Jakob Bernoulli, a híres svájci tudósdinasztia talán legtehetségesebb tagja felfedezte a nagy számok törvényét. Ez a törvény tisztán matematikai tétel, mégis valahogy átment a köztudatba. Kérdezgettem róla az egyetemistákat, akik bár nem tanultak róla matematikából, többnyire mégis ismerték ezt a kifejezést, és adtak is rá valamiféle magyarázatot. E magyarázatok általában valamiféle hétköznapi bölcsességet fejeztek ki, meglehetősen homályos formában. Például: a nagy számok törvénye szerint aki sokat játszik, az előbb-utóbb nyer. Vagy: a nagy számok törvénye szerint mindenféle furcsaság, ami egyáltalán előfordulhat, valahol, valamikor elő is fog fordulni.

A katonaság utolsó hónapja a közeli leszerelés boldog eufóriájában telt. Az egyetemista századot kivezényelték egy kis mezei munkára: bálákat kellett behordanunk. Hárman-négyen adogatták fel a szekérre a kombájnok által szétszórt bálákat, a szekéren meg egy ember elrendezgette őket. Én a szekérre kerültem, volt is némi rossz érzésem, hogy lám, még itt is sumákolok - ez a szó mára szinte kihalt, de akkoriban a katonaságnál minden férfi jól megtanulta, miképpen lehet a munka könnyebbik végét megfogni, és lehetőleg azt is valamiféle látszattevékenységgel helyettesíteni. Nekem nem kellett vasvillával a fejem fölé emelgetni a bálákat, csak kényelmesen pakolásztam őket a szekéren, még élveztem is, mennyire különböznek egymástól, holott egy gép gyártotta mindegyiket. Igyekeztem csinosan, helytakarékosan elrendezni őket a szekéren. Főképpen a saját szórakoztatásomra - amúgy szemmel láthatólag senkit sem érdekelt, hogyan helyezkednek el a bálák a szekéren. Egy leendő matematikus így sumákol.

Minden tanár előbb-utóbb találkozik olyan diákkal, aki tehetségesebb, mint ő maga. Egyik-másik tanítványa olyan versenyeket nyer meg, amilyeneket neki sohasem sikerült. Tanárként persze büszke rájuk, jogosan, mivel valóban ő okította őket ilyen kiválóvá. De közben azt is tudja, hogy ezek a tanítványok valami olyat is tudnak, amit ő sohasem tudott, ettől tudtak nyerni. Egyszerűen csak kiemelkedően tehetségesek. Mérő László

Az egyik Garfield-képregényben a lustán ébredező macska ezt mondja: "Jó reggelt? Hiszen ez a kifejezés már önmagában is ellentmondás!"

Douglas R. Hofstadter Gödel, Escher, Bach című könyve alapvetően változtatta meg a gondolkodásmódomat, mindmáig egyik legnagyobb olvasmányélményem, miközben az alapgondolatának éppen az ellenkezőjében hiszek. A könyv amellett érvel 777 oldalon keresztül, hogy a logika Gödel által felfedezett mechanizmusa tökéletesen alkalmas arra, hogy segítségével teljes értékű mesterséges intelligenciákat hozzunk létre. Hofstadter ráadásul van annyira krakéler, hogy könyve bevezetőjében világosan kimondja: "Ez a könyv bizonyos értelemben a vallásom kifejezése." Nos, ha úgy tetszik, én "más vallású" vagyok, miközben amit a dologról tudok, annak nagy részét éppen Hofstadtertől tudom. ' tudta nekem úgy elmondani, hogy végig lekössön, végig halálosan izgalmasnak találjam, nem úgy, mint az általa feldolgozott rengeteg szakcikket.

A kísérletező pszichológusok mélyen irigylik a fizikusokat, mert nekik oly mindegy, mit gondol a golyó, miközben gurul lefelé a lejtőn. Aki emberekkel kísérletezik, az sohasem lehet biztos benne, hogy a vizsgálni kívánt jelenség helyett nem a kísérleti alanynak a kísérletről való elképzeléseit méri-e valójában. Ez a kérdés először az 1960-as években merült fel, amikor néhány pszichológiai kísérlet egészen hajmeresztő eredményekre vezetett.

Az 1990-es évek elején a Népszabadság Esterházy Péter bonmot-jával reklámozta magát: "Már csak a nevét utálom." Amennyire emlékszem, hatásos reklám volt attól a laptól, amely megtartotta jól bejáratott pártállami márkanevét, tartalmában viszont normális, demokratikus szellemű újsággá alakult. A reklámban volt valami, amit a New York-i zsidó szleng Schutzpah-nak nevez: egyfajta arcátlan bizalmaskodás. Kelet-Európában hücpének mondták, de erre már csak a nagyon öregek emlékeznek. Természetesen a reklámban volt némi csúsztatás is, mert könnyen úgy érthető, hogy Esterházy a nevétől eltekintve megszerette a lapot, holott csak annyit mondott, már nem utálja.

Képzeljük el, hogy egy távoli országban töltjük a szabadságunkat, és a helyi légitársasággal kedvező áron elrepülhetünk egy csodálatos korallszigetre, ahol világhírű buddhista kolostorokat és egzotikus állatokat láthatunk. Utánanézünk a légitársaság statisztikáinak, és azt látjuk, hogy ha minden évben megtennénk ezt az utat, akkor ezerévenként érne bennünket katasztrófa. Vállalnánk az utazást?

A Fidesz elsöprő győzelmével lezárult egy tizenkét éve tartó háború. Kérdés, hogy most a szabadrablás vagy az újjáépítés időszaka következik-e. Történelmi példák sorát lehet hozni arra is, hogy a győztes hadizsákmánynak tekinti az elfoglalt országot, és arra is, hogy okos intézkedésekkel sikeresen pacifikálja - meg arra is, hogy jó szándékú, de buta intézkedésekkel sikertelenül.

Karinthy Frigyes A súlyemelő c. novellájának hőse "erős fiú volt már kamaszkorában, annyi kétségtelen, s mikor az artistaügynök rábukkant (a parasztfiúkat mulattatta hajmeresztő mutatványokkal), nem sokat teketóriázott: azonnali hatállyal leszerződtette". A fiú nagy sikerrel emelgette az ötszáz kilós súlyokat, a közönség elszörnyülködve és elismeréssel nézte. A cirkuszigazgató ráírta, hogy ezer kiló, és senki sem méregetett pontosan utána, mindenki látta, hogy jókora vaskő, ő megmozdítani sem bírná. Közben a fiú tovább fejlődött, és már ezer kilót is kényelmesen fel tudott volna emelni, de akkor sem cserélték le valódival. A cirkuszigazgató abba még belement volna, hogy fessék át a feliratot kétezerre, de ezt a súlyemelő visszautasította.

Martin Seligman amerikai pszichológus már az előtt nagyon híres volt, hogy kutatni kezdte azt a területet, amiről ma híres. Az utóbbi évtizedben a boldogság pszichológiáját kutatja. Az amerikaiak számára kimondhatatlan nevű Csíkszentmihályi Mihály (Flow című világhírűvé vált könyve magyarul is olvasható) és a közgazdasági Nobel-díjas pszichológus Daniel Kahneman mellett Seligman az egyik fő képviselője annak az új pszichológiai irányzatnak, amelyet pozitív pszichológiának neveznek. Az irányzat fő eredményeiről érdemes meghallgatni Seligman egyik rövid és tartalmas előadását, amelyet itt magyar feliratozással is láthatunk: http://www.ted.com/talks/martin_seligman_on_the_state_of_psychology.html.

Leo DiCara, a michigani egyetem professzora, a modern biofeedback-kutatások egyik úttörője 1976-ban váratlanul öngyilkos lett. Senki sem tudta biztosan a fiatal, még harmincas éveiben járó professzor tettének okát. Makkegészséges volt, zűrös magánügyei nem voltak, kártyaadóssága vagy egyéb ilyes problémája sem. Leo DiCara minden bizonnyal azért lett öngyilkos, mert nem sikerült megismételnie azokat a kísérleteit, amelyekkel örökre beírta nevét a tudomány történetébe.0