Karinthy Frigyes A súlyemelő c. novellájának hőse "erős fiú volt már kamaszkorában, annyi kétségtelen, s mikor az artistaügynök rábukkant (a parasztfiúkat mulattatta hajmeresztő mutatványokkal), nem sokat teketóriázott: azonnali hatállyal leszerződtette". A fiú nagy sikerrel emelgette az ötszáz kilós súlyokat, a közönség elszörnyülködve és elismeréssel nézte. A cirkuszigazgató ráírta, hogy ezer kiló, és senki sem méregetett pontosan utána, mindenki látta, hogy jókora vaskő, ő megmozdítani sem bírná. Közben a fiú tovább fejlődött, és már ezer kilót is kényelmesen fel tudott volna emelni, de akkor sem cserélték le valódival. A cirkuszigazgató abba még belement volna, hogy fessék át a feliratot kétezerre, de ezt a súlyemelő visszautasította.
Azután másféle divat jött, a nyers erőnek ez a fajta durva demonstrálása untatni kezdte a közönséget, és a súlyemelő munka nélkül maradt. Unalmában betanult egy tréfás labdadobálós számot, amivel fel is lépett a következő szezonban. "Hogy pedig biztos legyen a dolgában, s el ne tévessze nehéz mozdulatokhoz szokott izmaival az ügyeskedő táncot, a két gumilabda belsejében elrejtette a két ezerkilós súlyt, ügyesen, hogy senki ne vegye észre a csalást."
Ezt a tánctanárt eredetileg a tehetség természetéről akartam írni, a pszichológiai kutató semleges, távolságtartó modorában. Csakhogy itt állunk egy újabb választás előtt, és a kezdést, amellyel a tehetség mibenlétét akartam felvezetni, most nem tudom úgy folytatni, ahogy eredetileg szántam. A tehetségről szóló, tökéletesen politikamentes eszmefuttatást majd megírom máskor; ez a kezdés itt és most másfelé akar kanyarodni.
Néhány hét múlva narancssárgába borul az ország. Másféle divat jött, a nyers erőnek az a fajta durva demonstrálása, amit a szocialisták nyolcéves kormányzása testesített meg, kiábrándította a közönséget. Útitársa, a nyers liberális ideológia hasonlóan durva megjelenítése pedig úgy eltűnt, hogy akinek hiányzik egy kis liberalizmus, most csak néz, a szavazólap melyik karikájában találhatja meg legalább a nyomát.
A szocialista cirkuszigazgató-jelöltek azzal próbálják menteni a menthetőt, hogy megígérik: ezentúl mindig a pontos súlyt írják majd ki. Nehéz ezt elhinni nekik, hisz megtapasztaltuk, hogy az ezer valójában csak ötszáz akkor is, amikor akár ezer is lehetne. Mitől lenne ezentúl valóban annyi a felirat náluk, amennyi a tényleges súly, és annyi a tényleges súly, amennyit valóban fel is tudnak emelni?
A jobbikos cirkuszigazgató-jelöltek azt mondják, dobjuk ki a súlyt a cirkuszból úgy, ahogy van. Milyen felszabadultan lehet úgy majd mindenféle új mutatványokat kitalálni! Ez vonzó elképzelés, nem ok nélkül kap húsz-harminc százaléknyi közönségszavazatot. Azok, akik hisznek a newtoni fizikában, szűkölve vonyítanak, a történelem már megmutatta, hogy ez így nem megy, ez maga a nácizmus, a szörnyűség.
Én is hiszek a newtoni mechanikában akkor is, ha tudom érvényességének korlátait. Ezért meg sem fordul a fejemben, hogy a Jobbikra szavazzak, noha egyáltalán nem gondolom egyértelműen, tisztán náci pártnak. Kétségtelenül magába vonzotta náci honfitársainkat, még az is lehet, hogy maga a létezése is belőlük indult ki, de szavazóinak nagy része egyáltalán nem náci, csak unja az összes feliratot az összes súlyon. Az is logikus reakció a sok hamis feliratra, hogy dobjunk ki minden feliratot a súlyokkal együtt, és induljunk tiszta lappal. A gravitációs tömeg fogalmát söpörjük a szőnyeg alá, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Hátha magától a helyére kerül, ha előtte más fontos dolgokat a helyükre teszünk.
Ahhoz, hogy valaki ebben reménykedjen, egyáltalán nem kell nácinak lennie, elég, ha kellőképpen kiábrándult és tanácstalan. Ha a Jobbikban tényleg a náci vonal kerekedik felül, azok a szavazói, akik távolról sem nácik, majd kiábrándulnak belőle is. Csak legyen addigra valaki, akiben hinni tudnak.
Talán az LMP? Velük az a probléma, hogy egyáltalán nem a cirkusz nyelvét beszélik. Ami talán nem is lenne baj, ha mutatnának helyette egy másik, értelmesebb nyelvet. Lehet, hogy valóban jobb, ha az egészet nem cirkusznak tekintjük, de akkor mit adjunk a kenyér mellé? Ez az, amiről eddig nem sikerült semmi értelmeset kitalálniuk. Talán azért, mert valójában nincs is más, talán csak azért, mert még nem találták meg. Nem tudom. Ha valóban van valami más a köpenyükben, négy év alatt sikerülhet elővarázsolniuk - megértem, aki ennek akar adni egy esélyt, kár, hogy nem hiszek benne.
Talán az MDF? Õk legalább a cirkusz nyelvén beszélnek, beleférnek ebbe a kis súlyemelős metaforába. Cirkuszigazgató-jelöltjük azt mondja, cseréljük ki a vasat egy kétezer kilósra, annyit is írjunk rá, aztán ha felemeltük, akkor nagyon erősek leszünk. Ha netán mégsem sikerül felemelnünk, akkor is jól megerősödünk közben, nincs más út. Nem tudom, igaza van-e, de megértem, ha ez csak kevesek számára vonzó műsorajánlat.
Karinthy súlyemelőjének dilemmája most valójában a Fideszé. 'k tisztában vannak Newton törvényeivel, tudják, hogy nagy súlyok emelgetése nélkül nem megy a mutatvány, de reménykednek abban, hogy az ezerkilós súlyokat sikerül majd jól elrejteniük a gumilabdákban. Hogy miképpen, azt még maguk sem tudják, ezért nincs programjuk. Illetve ami van, az csak a könnyed, dobálózós mutatványok szépségét ecseteli.
Úgy tűnik, az ország most nagy többséggel annak ad esélyt, hogy ez a mutatvány sikerülni fog, "ügyesen, hogy senki ne vegye észre a csalást". A stratégia annyiban hasonlít a Jobbikéhoz, hogy nem szerepelnek benne feliratok a súlyokról, de nem is söpri a szőnyeg alá a súlyok létezését - legfeljebb közben álságosan az előző cirkuszigazgatókra mutogat, hogy miért tettek egyáltalán súlyokat a porondra.
Ha a súlyemelő fiú valóban olyan csodálatosan tehetséges, és a mutatvány tényleg sikerül, aminek amúgy az elmúlt egyéves átmeneti cirkuszigazgatás elég jól megágyazott, akkor senki sem akarja majd észrevenni a csalást. Ha pedig mégsem sikerül, akkor négy év múlva körülnézünk az akkori műsorfüzetben.
