Maga itt a tánctanár?

Biofeedback

  • Mérő László
  • 2010. január 7.

Egotrip

Leo DiCara, a michigani egyetem professzora, a modern biofeedback-kutatások egyik úttörője 1976-ban váratlanul öngyilkos lett. Senki sem tudta biztosan a fiatal, még harmincas éveiben járó professzor tettének okát. Makkegészséges volt, zűrös magánügyei nem voltak, kártyaadóssága vagy egyéb ilyes problémája sem. Leo DiCara minden bizonnyal azért lett öngyilkos, mert nem sikerült megismételnie azokat a kísérleteit, amelyekkel örökre beírta nevét a tudomány történetébe.0

Leo DiCara, a michigani egyetem professzora, a modern biofeedback-kutatások egyik úttörője 1976-ban váratlanul öngyilkos lett. Senki sem tudta biztosan a fiatal, még harmincas éveiben járó professzor tettének okát. Makkegészséges volt, zűrös magánügyei nem voltak, kártyaadóssága vagy egyéb ilyes problémája sem. Leo DiCara minden bizonnyal azért lett öngyilkos, mert nem sikerült megismételnie azokat a kísérleteit, amelyekkel örökre beírta nevét a tudomány történetébe.0

Az 1960-as évekig az élettan kutatói úgy gondolták, a zsigeri működéseket automatikusan vezérli az a rendszer, amelynek feladata a szervezet folyamatos egyensúlyban tartása. Az ember általában nem tudja, mennyi a pulzusa, a vérnyomása vagy a testhőmérséklete, menynyire élénken működik az emésztése, hányszor lélegzik percenként, mennyire szűk vagy tág a pupillája. A zsigeri működések nem állnak akaratunk irányítása alatt, ámbár némelyiket, például a légzés gyakoriságát akaratlagosan is tudjuk szabályozni. Ezzel együtt legtöbbször fogalmunk sincs róla, mennyire sűrűn lélegzünk.

A szívritmusunkkal is hasonló a helyzet. Azt is könnyen meg tudjuk növelni, elég, ha felszaladunk egy lépcsőn. Erős igénybevételnél a szívritmus felgyorsul, pihenéskor lelassul. Mindez azonban automatikusan történik, akarattal nem befolyásolható, tudatosan legfeljebb azt határozhatjuk el, hogy felfutunk a lépcsőn. Ha csak nyugton ülünk, akkor nemigen tudjuk lassítani vagy gyorsítani a szívverésünket.

Kivéve a jógikat. 'k bármikor tetszésük szerint tudják módosítani zsigeri funkcióikat, igaz, csak sokéves gyakorlás után, amelynek során megtanulják befolyásolni azokat a működéseiket is, amelyeket az ember általában nem tud szabályozni.

Az európai orvostudomány sokáig nem vett tudomást a jógik képességeiről, és úgy tekintette az idegrendszert, hogy van benne egy akaratlagosan szabályozható rész, továbbá van egy olyan része, amely akaratunktól függetlenül működik. Az orvosok máig tanulják ezt, mert ennek alapján lehet ésszerűen részekre tagolni a rendszert, és az éppen elromlott részt meggyógyítani.

Ha azonban komolyan vesszük a jógik tudását, akkor egészen másként vetődik fel a kérdés. Mit tanulnak meg valójában a jógik azokból a testi és lelki gyakorlatokból, amelyek nem közvetlenül a szívverés (vagy mondjuk az emésztés) lassítására vagy gyorsítására irányulnak, de amelyek eredményeként végül zsigeri működéseiknek ennyire urává válnak? Hátha meg lehet azt tanulni egyszerűbben is, és akkor nem muszáj évekig elvonulni a Himalájába meditálni.

Az 1960-as évek végén felmerült, hogy a jógik a gyakorlataikkal valójában azt tanulják meg, hogy pontosan érzékeljék a saját biológiai állapotukat. A természet nem épített belénk erre irányuló érzékszerveket, ezért ezt külön kell elsajátítani, bonyolult kerülő utakon. De ha valahogyan mérni tudnánk ezt, és precíz visszajelzéseket kapnánk arról, hogy épp mi mennyi bennünk, az talán elég lehet ahhoz, hogy pillanatnyi állapotunk tudatosodjon, és így akár módosítani is tudjuk azt. Ezt nevezik biofeedbacknek, a biológiai állapot folyamatos visszajelzésének.

Leo DiCara patkányokkal dolgozott, és nagyon szellemes módszert talált arra, hogyan jelezze nekik vissza a pillanatnyi biológiai állapotukat. Először is a patkányok agyába egy elektródot épített, majd lebénította őket egy injekcióval.

A bénultan heverésző patkányok szívritmusa természetesen lelassult. Csakhogy a szívritmus még a legnagyobb nyugalomban sem teljesen egyenletes, néha emelkedik, néha csökken egy kicsit; egy-egy pillanatra lényegesen az átlagos szint alá is kerül. Amikor éppen ez történt, Leo DiCara az elektródon keresztül enyhe áramingert küldött a patkány agyának arra a területére, amely az élvezet központja. A patkányt ettől intenzív örömérzet töltötte el. Idővel a szívritmusa még a szokásos nyugalmi állapotnál is stabilan lassúbb lett, így a véletlenszerű kilengések gyakrabban kerültek a korábban csak ritkán előforduló szint alá. A patkány úgy viselkedett, mintha kifejezetten az örömöt hajhászná.

Azt hiszem, én is ezt tenném a patkányok helyében. Ha már úgyis beinjekcióztak, legalább élvezzem. Csakhogy: ha a régi elképzelés igaz, akkor ezt nem tudnám megtenni. A szívritmust az örömérzet önmagában nem befolyásolhatja, mert az automatikus szabályozó rendszer nem értesül az örömről, csak a fizikai erőfeszítésekről. Márpedig olyat a patkány nem tett, hiszen bénultan feküdt. Leo DiCara más patkányokat éppen ellenkezőleg, a szívritmus spontán gyorsulásakor jutalmazott - azoknak idővel stabilan erősebbé vált a szívverésük, miközben bénultan feküdtek egy helyben.

Ezek után gyökeresen újra kellett gondolni azt az elképzelést, miszerint a zsigeri működéseket általában nem tudjuk akaratlagosan szabályozni, például pusztán az öröm kedvéért. Az 1970-es évek elején szerte a világon kutatók ezrei vetették rá magukat az újonnan felfedezett jelenség vizsgálatára. A vérnyomástól a testhőmérsékletig, az emésztés sebességétől a mirigyek működéséig mindenféle zsigeri funkciót górcső alá vettek. Emberekkel is - igaz, velük nem elektródokkal és bénító injekciókkal. Az emberek számára elég volt az is, ha a visszajelzést egy pötty mozgása jelentette egy képernyőn. Egy idő után akaratuk szerint tudták mozgatni a pöttyöt, például be tudták juttatni egy kapuba pusztán a zsigeri funkcióik tudattalan alakításával.

A biofeedback működése néhány év alatt kétségtelen tudományos ténnyé vált. Kiderült, hogy amit a jógik csinálnak, az tudományos szempontból sem számít abszurditásnak. A jógik titkait ugyan még máig sem sikerült megfejteni, de egyre reálisabb, hogy a tudomány egyszer eljuthat ezek megértéséhez is.

Leo DiCara híressé vált kísérletét azonban nem sikerült megismételni a többi laboratóriumban, és később neki magának sem. Máig sem tudjuk, milyen részletet felejtett el feljegyezni, aminek a hiánya miatt nem jöttek ki újra az eredmények. Senki sem vádolta csalással, mivel a lényeg ennek ellenére sokféleképp bebizonyosodott. Mégis, alig egy évvel a professzori kinevezése után öngyilkos lett szégyenében. A tudomány is olyan, mint minden más dolog, amit egyáltalán érdemes csinálni: ha már csináljuk, csináljuk komolyan.

Neked ajánljuk