Para-Kovács Imre

  • Para-Kovács Imre

Para-Kovács Imre cikkei

Az erő vele volt: Kótai Mihály első címmérkőzése

  • Para-Kovács Imre
Belépek az Elektromos Népfürdő utcai csarnokába, és minden átmenet nélkül egy Mándy-novellában találom magam. Mert azt még önök sem képzelhetik, hogy 2002-ben van Budapesten olyan hely, ahol egy szurkoló azt kiabálja: Nem a barátnőd, ne simogasd!, miközben gyerekek műanyag székeken ücsörögnek, és komplett családok veszik a bátorságot, hogy ellátogassanak egy sportrendezvényre. Nos, ilyen az irodalmon kívül csak professzionális ökölvívógálán lehetséges.

Múzeumok Majálisa: Szabadtéri múlt

  • Para-Kovács Imre
A Méhek nevű formáció, melynek tagjai fekete-narancs csíkos ruhát viselnek és vicces kiegészítőket, tulajdonképpen egészen jó addig a pillanatig, míg látványelemként oldják a Múzeumkert homogén búcsújellegét, de amikor ütni kezdik kis dobjaikat, valamint ritmikusan beszélnek hozzá, nos, akkor meginog a ruhatervezői felépítmény. De nem ez volt a fő attrakció a Múzeumok Majálisán.

Neoparaszt agyagnyúl (Hegyhátszentjakab és környéke)

  • Para-Kovács Imre
Az Õrséget nem kell különösebben bemutatni - még nekem sem, pedig először járok itt, de szinte ismerősként nézegetem, mivel egy időben kifejezetten sikk volt erre nyaralni, mintegy kacérkodva az osztrák határ közelségével, ahonnan már érezni lehetett a alpesi tehenek illatát, de még forintért lehetett fröccsözni. Ráadásul mindenki megírta, hogy itt nyaralt, dicsérve a magyar táj szépségét, ami tényleg létező adottság, de azért nem egy nagy durranás, mindössze arról van szó, hogy hagyták a fákat, hogy kinőjenek a földből, és ugyanezt tették a többi zöld izével, így aztán percekig lehet autózni anélkül, hogy jelentősebb műanyag-feldolgozó üzemre bukkannánk, ami valóban nagyszerű.

Fidesz-MDF-buli a Millenáris Parkban: Érettségi találkozó

  • Para-Kovács Imre
Egy embernek lehet sokáig hazudni (kérem ideképzelni Pokorni Zoltán hangját és arcát), lehet sok embert rövid ideig megtéveszteni, de sok embert hosszú időn át nem lehet becsapni. Hiába zúg a ria, ria, Hungária! a Kisrókus utcában, ez a hajó elment. Április 21-én megtörtént a Fidesz-MDF-kormány leváltása.

Orbán Viktor Mátészalkán: Hajrá Szabolcs! Hajrá Szatmár!

  • Para-Kovács Imre
"Nem akarunk rabszolgák lenni!" - kiáltja Fülöp István, a Fidesz-MDF közös jelöltje a színpadon, a tömeg pedig zajosan helyesel. Egy elmazsolásodott fejű asszony virágos szoknyát és Minnie egeres dzsekit húzott a jeles alkalomra. A beszéd további finomságai kissé feloldódtak a ragok és képzők modulálatlan szövevényében, de a hangulat adott: jöhet a miniszterelnök, hogy mozgósítsa a kisgazda-szimpatizáns mátészalkaiakat, miközben megerősíti eddigi bázisát.

Kis hajó az álmok tengerén

  • Para-Kovács Imre
Magas labda, túl könnyű most arról írni, hogy mi történt 2002. április 7-én a Millenáris parkban, ahol a Fidesz - MPP vezetősége és szimpatizánsai töltötték a választások első fordulójának estéjét. Magas labda, mert a szlogeneknek megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy vereség esetén is megmaradnak, ráadásul a bukástól kapnak egy vajszínű árnyalatot. Túl könnyű most szembesíteni a Fideszt és a tagságot ezzel a négy évvel, úgyhogy fogjunk is hozzá.

Vízikosárlabda-bajnokság - Pécs: Merülő forduló

  • Para-Kovács Imre
Minden hülyeség miatt nem szoktam 200 kilométert utazni, de Várnai Péter neve garanciát jelentett számomra, hogy ez a rendezvény jól szervezett, magas színvonalú hülyeség lesz, ami miatt érdemes átkelni a Mecseken. ´ szervezte egyébként a pécsi vízihoki-bajnokságot is, amiről szintén beszámoltunk, pedig az egész rendezvény a víz alatt zajlott, és csak annyit lehetett látni, hogy néha csapzott emberek jönnek a felszínre levegőt venni. A vízikosárlabda legalább a vízfelszín fölött zajlik, legalábbis részben.

Hippoterápia: Nyeregben gyógyulnak

  • Para-Kovács Imre
Anita rossz lapot húzott. Autistaként súlyos mozgásszervi sérülést is beszedett, csecsemőként egyáltalán nem volt biztos, hogy járógép nélkül valaha is közlekedni tud majd. Most lovagol és jár, ráadásul olyan feltűnően és gátlástalanul boldog az állat nyergében, mintha Wermer András készítette volna fel erre a demonstrációra. Ezek azonban nem Fidesz közeli lovak. Ez már csak abból is látszik, hogy a Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány egyelőre nem kapott 300 milliót sehonnan, úgyhogy két és fél lóval gazdálkodik - a Nemzeti Lovardában vendégeskedve.

Kinder-kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban: Tojástánc

  • Para-Kovács Imre
Nos, amennyiben valaki ki akarná próbálni a frissen vásárolt antidepresszánst, a csokitojás-kiállítás és -vetélkedő kitűnő terep. Aki nem kezd el szorongani, amikor néhány száz kis növésű - helytelenül gyermeknek nevezett - terrorista beszorítja pár kétméteres világító tojás közé, az vagy soha életében nem fog többé parázni vagy direkt ettől jó neki. Utóbbi esetben komoly karrier vár rá a pedagógusi pályán, az előbbiben viszont nyugodtan mondja le a következő szeánszot a pszichiáterénél.

Kövess minket: