Kis hajó az álmok tengerén

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2002/15. (04. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magas labda, túl könnyű most arról írni, hogy mi történt 2002. április 7-én a Millenáris parkban, ahol a Fidesz - MPP vezetősége és szimpatizánsai töltötték a választások első fordulójának estéjét. Magas labda, mert a szlogeneknek megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy vereség esetén is megmaradnak, ráadásul a bukástól kapnak egy vajszínű árnyalatot. Túl könnyű most szembesíteni a Fideszt és a tagságot ezzel a négy évvel, úgyhogy fogjunk is hozzá.

Magas labda, túl könnyű most arról írni, hogy mi történt 2002. április 7-én a Millenáris parkban, ahol a Fidesz - MPP vezetősége és szimpatizánsai töltötték a választások első fordulójának estéjét. Magas labda, mert a szlogeneknek megvan az a rossz tulajdonságuk, hogy vereség esetén is megmaradnak, ráadásul a bukástól kapnak egy vajszínű árnyalatot. Túl könnyű most szembesíteni a Fideszt és a tagságot ezzel a négy évvel, úgyhogy fogjunk is hozzá.Tízkor érkezem, amikor éppen fordul a trend, és a hatalmas csarnokban olyan csönd fogad, hogy szinte hallani, amint a távolban felzúgnak az iratmegsemmisítők.

Az érdeklődők megtöltik a termet, ahol egy óriási kivetítőn lehet követni a Magyar Televízió választási műsorát, míg a rendezvénycsarnok túlsó felében a tévétársaságok kis polcokat rendeztek be, hogy ott politikusokat mutogassanak. Az épület előtt is áll egy képernyő, ahol az 5 fok ellenére ácsorognak azok, akik nem elégszenek meg az M1 által nyújtott vizuális kényeztetéssel, hanem még dohányozni is akarnak.

A Millenáris park tavának túloldalán a Közgáz Vizuális Brigád forgat, a szabadtéri partira előkészített sátrak üresen tátonganak. Az érdeklődők többsége odabent cirkulál, ahol kétségtelenül melegebb van. A Pázmányról szalajtott szőke, kék szemű vágóképek egy része veszi a kabátját, és hazaindul. Mint egy cinikus és racionális kolléga megjegyzi: holnaptól már egy csomó Fidesz-aktivistának nem lesz csaja.

Pedig lányokból túlkínálat van ezen az estén, mellettem például egy feltűnően helyes, húsz év körüli, ártatlan tekintetű hölgy ácsorog, és foga közt szűrve arról érdeklődik barátnőjénél, hogy vajon kik azok a büdös prolik, akik ezekre a rohadt kommunista ávósokra szavaznak. Szerencsére nincs az az alpári hangulat, ami az MDF vereségét jellemezte annak idején, amikor borotválatlan hónaljú, retikült szorongató, nagyestélyis úriasszonyok bazdmegeztek a szocialista jelöltek győzelmét szemlélve, de azért itt is látszik, hogy a párt nem készítette fel híveit egy esetleges vereségre, ezért most tanácstalanul ácsorognak, és boldogtalanul néznek a jövőbe, ami kétségtelenül elkezdődött.

A nagyon jó is elmúlik

Viktor nem ezt mondta - fénylik tekintetükben, és talán most először szembesülnek azzal a ténynyel, hogy egy politikus még akkor is tévedhet, ha szimpatikus. Mert ugye a szocialisták e szerint a forgatókönyv szerint nem tévednek, hanem direkt rosszat akarnak, mérgezik a kutat, és egyéb csínyekkel próbálják megnehezíteni a polgári összefogás életét, ami viszont öröktől fogva (19 évesen négy év még simán örökkévaló) hatalmon van, és ott is marad. Most tanácstalanok, csüggedtek, de mindent összevéve szimpatikusak, ahogy dacosan felszegik fejüket, és az elvárhatónál kicsit vadabbul tapsolják meg a képernyőn feltűnő és nyerésre álló egyéni jelölteket.

A nagyon rossz is elmúlik

Határozottan fellendül a büfé Unicum-sör forgalma, én pedig azt figyelem, hogy mi látszik azok arcán, akiknek nem új érzés a vereség. Valahol odafent a Fidesz vezetősége snellben nézi a ´94-es hokivébé sorsdöntő mérkőzéseit, és fogalmazódnak a reményt adó szavak. Nem biztos, hogy jó most Kövér Lászlónak lenni. Általában sem jó Kövér Lászlónak lenni, de most talán párttársai közül is közli vele valaki, hogy a politikában az a rossz, hogy a hülyeség - főleg választások előtt - közvetlenül viszszaüt.

Mikola István kifogástalan öltönyében telefonál, Nemcsák Károly pedig a ruhatár előtt bizonytalankodik. Penge szájak és felhősödő szemek. Néhányszor körbejárom Tóth Gy. Lászlót, mert ki tudja, mikor tehetem meg legközelebb, és körről körre jobb lesz a hangulatom. Egyszer tegyék meg önök is, ha alkalmuk adódik rá: ráérősen, megfontoltan körözzenek a miniszterelnök politikai tanácsadója körül, hatékonyabb, mint bármilyen antidepresszáns.

Jönnek a bájos tények

A képernyőn közben Betlen János sorolja a könyörtelen részeredményeket, az SZDSZ egyre jobban bebiztosítja magát, az MSZP ezrelékről ezrelékre szakad el a polgári összefogástól, a MIÉP 25 körzetben áll a harmadik helyen, az SZDSZ 101-ben. Fodor Gábor megjelenését már fújolás sem kíséri, csak egy bánatos hang közli, hogy szerinte bizony ez langyos duma, de nincs reakció. Az egyéni körzetekben élen álló fideszes jelölteket akkor is taps fogadja, ha matematikailag semmi esélyük az MSZP-SZDSZ-összefogás ellen; kétségtelenül tudnak ezek veszíteni, csak gyakorolni kellett.

Az emeleti étteremben egy asszony üveges tekintettel markolássza retiküljét, miközben fia a jövőn mereng. Azon a jövőn, amit igenis a Fidesz teremtett, még ha nem is tudatosan. Ezt az irányt ők szabták, azzal, amit csináltak, és azzal, ahogyan. Megszívták, és nem a sátáni bolsevik manipulációnak köszönhetően, hanem saját hülyeségük, pökhendiségük miatt. A magyar társadalom, úgy látszik, nem elég hülye, pedig a fiúk mindent megtettek azért, hogy elhitessék, az nekünk jó, ha nekik jó, és a második körben már autópályát is kapunk.

Egy Dr. K. lázálmaitól megfertőzött szimpatizáns arról fantáziált, hogy a szocik most majd építenek egy nagy börtönt, amibe mindannyian beleférnek. Nos, nem, azok, akik köztörvényes bolondozásra használták ezt a négy évet, simán elférnek a meglévőkben, a többiek pedig duzzoghatnak, hogy milyen hálátlan a nép, még akkor is, ha polgárnak nevezik.

Most meg kell találni az ösvényt a modulálatlan bosszú és a hülye nagyvonalúság között, például a Nemzeti Színház lerombolása politikai szempontból elhamarkodott döntésnek tűnne, még akkor is, ha esztétikai szempontból indokolt. Olimpiáról népszavazást, Deutsch Tamást pedig kötelezni, hogy valamiből érje el az indulási szintet.

A Mammut II előtt már megcsapott az elkövetkező négy év szele, ízlelgettem a neveket: Nagy Sándor, Katona Béla, Szekeres Imre és Baja Ferenc. Bízzanak bennünk, nem adunk száz napot nekik.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2002/15. (04. 11.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra