Neoparaszt agyagnyúl (Hegyhátszentjakab és környéke)

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2002/17. (04. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az Õrséget nem kell különösebben bemutatni - még nekem sem, pedig először járok itt, de szinte ismerősként nézegetem, mivel egy időben kifejezetten sikk volt erre nyaralni, mintegy kacérkodva az osztrák határ közelségével, ahonnan már érezni lehetett a alpesi tehenek illatát, de még forintért lehetett fröccsözni. Ráadásul mindenki megírta, hogy itt nyaralt, dicsérve a magyar táj szépségét, ami tényleg létező adottság, de azért nem egy nagy durranás, mindössze arról van szó, hogy hagyták a fákat, hogy kinőjenek a földből, és ugyanezt tették a többi zöld izével, így aztán percekig lehet autózni anélkül, hogy jelentősebb műanyag-feldolgozó üzemre bukkannánk, ami valóban nagyszerű.

Az Õrséget nem kell különösebben bemutatni - még nekem sem, pedig először járok itt, de szinte ismerősként nézegetem, mivel egy időben kifejezetten sikk volt erre nyaralni, mintegy kacérkodva az osztrák határ közelségével, ahonnan már érezni lehetett a alpesi tehenek illatát, de még forintért lehetett fröccsözni. Ráadásul mindenki megírta, hogy itt nyaralt, dicsérve a magyar táj szépségét, ami tényleg létező adottság, de azért nem egy nagy durranás, mindössze arról van szó, hogy hagyták a fákat, hogy kinőjenek a földből, és ugyanezt tették a többi zöld izével, így aztán percekig lehet autózni anélkül, hogy jelentősebb műanyag-feldolgozó üzemre bukkannánk, ami valóban nagyszerű.Torgyán József viszont valamiért még mindig úgy gondolja, hogy innen foglalja vissza az országot, és rendesen megszórta a plakátjaival, melyeken úgy néz ki, mint egy befutott termékforgalmazó, és azt állítja, hogy a haza nem eladó. A kép hátterében álló templomon látszik, hogy baromi zavarban van, de képtelen eloldalogni a kompozícióból.

Nem mondhatnám, hogy Hegyhátszentjakabot felforgatta a választás, de még Zalacsében sem éreztem különösebb hisztériát, pedig az elmúlt héten állítólag a csiga- és rőzsegyűjtők minden fa mögött egy Orbán Viktort találtak, amint éppen felavatni készült egy menekülő sünt.

A látottak alapján a környékbeliek a turizmusból élnek, és fát vágnak. A lakosság egyik része szobákat biztosít a külföldi és hazai utazóknak, a másik része pedig dühöng, hogy ez neki nem jutott eszébe, és bosszúsan elmegy horgászni. A Vadása-tó elméletileg nem alkalmas erre, mint szakértőnk kifejti, alig van benne hal, és amikor egy gumicsizmás emberre mutatok, aki két darab másfél kilós keszeggel tér meg félórás horgászásából, csak legyint. Szerinte a törzsfejlődés arra volt kihegyezve, hogy az ember képes legyen műlegyet kötni vagy egyéb módon pisztrángra horgászni, tehát a keszegezés és pontyozás a hanyatlás jele, atavisztikus sutyerákság, amit az sem ment, hogy eredményes.

Mi tehát

a Zala patak

felső folyásához indulunk, ahol óriási pisztrángok várják érkezésünket, és - kissé váratlanul - egy hatéves gyerek hatalmas fülekkel, koronában. A szerelék egyszerű: támolygó villantó és zsinór, aztán lehet dobálni folyásiránnyal lefelé. A módszer lényege abban rejlik, hogy a halak majd azt hiszik a fémből készült, pöttyös szerkezetre, hogy ehető, és amikor szájukba veszik, a horog beleakad. Ennek gyakorlati igazolása csak részben sikerült, pontosabban csupán egy esetben, amikor a 25,3 centiméteres hal valóban horgomra akadt, de szerintem csak szánalomból, mert nem tudta nézni, hogy szerencsétlenkedem már órák óta a meredek parton. Egy idő után továbbfejlesztettem az elméletet, és egy farönkre támasztottam a készséget, miközben hanyatt fekve szemléltem a rügyeket. Abból indultam ki, hogy ha nagyon éhes a pisztráng, akkor kijön a pöttyös lemezdarabért a partra is, nekem meg sokkal kényelmesebb.

Hegyhátszentjakabon nem árulnak újságot, ami nagyban megnöveli a helybeliek átlagéletkorát, viszont nekem erős függésem van, úgyhogy Körmendre indulok napilapokért. Az út legalább ötször keresztezi a Zala folyót, ami vagy azért van, mert mindkettő kanyarog, vagy azért, mert rossz irányba mentem. A terület egyébként Vas és Zala megye komplementer részhalmaza, de annyira, hogy a helyi lapok tulajdonképpen csak fejlécükben különböznek aszerint, hogy a folyó melyik partján vásárolom meg őket.

Egy szórólapból kiderül, hogy a helyiek azon része, aki nem ad ki szobát, és nem vág fát, köcsögöket formáz, és itt - a szlovén és az osztrák határ találkozásának zugában - van Magyarország legnagyobb összefüggő fazekaspopulációja, melynek központja

Magyarszombatfa,

ahol kizárólag fazekasok élnek, és özv. Szalai Béláné, aki maga sem tudja, hogy mit keres itt. Idős már ahhoz, hogy nyakába vegye a nagyvilágot.

A minta nem reprezentatív, mert csak három műhelyt néztem meg alaposabban, de bátran kijelenthetem, hogy nagy veszélyben van a mesterség, ha idejekorán nem fejezik be a gumimacik gyártását cserépből. Volt még festett agyagnyuszi puttonnyal, térdelő teve, két lábon álló malac, agyagbakancs, levehető ajtajú cserépszív és karóba húzható kakas. A hatás fokozhatatlan, talán csak akkor lehetne alulmúlni az összképet, ha a kínálatba bekerülne valami értékelhető népművészeti tárgy, amihez lehetne viszonyítani az egészet, de ilyen nincs.

Vannak viszont új házak az ´rségben. Egy részüket teljesen hülye vállalatvezetők húzatták fel, abban az utánozhatatlan neoparaszt stílusban, amitől a környékbeli erdőkben öngyilkosságba menekülnek az őshonos fajok, és a gólyák komolyan fontolgatják, hogy Afrikában maradnak. A maradék a hatvanas évek iszonyatát testesíti meg: kockaház, kétablakos fronttal. A figyelemre méltó épületek legalább hatvanévesek, de inkább régebbiek, és sehol sem sikerült felfedeznem azokat a törekvéseket, melyekben a pénz és a szépérzék egyesülve hozza létre a modern, de a környezetbe illeszkedő lakóhelyet. Egyetlen kivételt találtam, a Zalalövő melletti Malom-tanyát és -sgalériát, ahol a felújítás és bővítés hozzátett valamit a régi épülethez, és nem próbálta űrhajóvá alakítani a patakparton álló komplexumot.

A riasztó jelenségek ellenére is megnyugtató és békés a táj, mint amilyen bárhol lehetne, ahol hagynák olyannak, amilyen. A határ menti helyzet, azaz az osztrák hegyivadászok folyamatos fenyegetése, és ennek következménye, az iparosítás elmaradása nagy előny, amit csak hosszadalmas területfejlesztéssel lehet majd tönkretenni, hacsak ki nem derül, hogy Szent Jakab, mielőtt II. Dinamó pápának átadta a Szent Koronát, hogy Alcsútra vigye, megállt Nagyrákoson, és tett egy bonyolult, de biztató utalást.

Para-Kovács Imre

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
2002/17. (04. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...