A Munkáspárt irodáját felkeresni mindig nagy élmény, de választások napján különösen szórakoztató. A portán csókolomot köszönök egy kigyúrt beengedőnek, majd zavaromat leplezve megvásárolom a Szabadság legújabb számát. Ne szokjanak rá, baromi unalmas!
A tanácsteremben a sajtó zsezseg, szendvics- és szörphegyek, nyolc óra múlt pár perccel.
Amikor megjelenik Thürmer Gyula, felvillannak a fények. A pártvezér a választások előtt bekeményített, és a megszokott hülyeségeket kibővítette néhány baromsággal is, amire a média ráharapott. A "Kádár alatt jobb volt" kampány a büntethetőség határán ajnározta a tömeggyilkost, miközben Thürmer megpróbált szavazatokat kovácsolni a szadoszenilisek édes-bús nosztalgiájából.
Gerontom-bontom.
Világos a bukta, Thürmer mégis azt nyilatkozza, hogy a közvélemény-kutatások mindig manipuláltak, látszik rajta, hogy tudja, kik is manipulálják az eredményeket. Különben sem lehet, hogy a Munkáspárt nem kerül be, mert neki már többen mondták, hogy hajrá Gyula.Pedig szerencsétlen nem tett mást, mint annak idején Orbán Viktor: keresett egy viszonylag üres helyet, és odarohant. Pechére ez a hely özv. Szabó Béláné nyitva felejtett fáskamrája volt, de akár be is jöhetett volna. Nem jött, és Thürmer nem az, aki szépen veszít, erre már csak alkatilag is alkalmatlan, de azért nem lenne muszáj a végletekig feszítenie egy türelmes demokrácia határait, vagy ahogy az agárdi zöldséges szokta mondogatni: ne tetézd!
Maradt tehát a helyén, és hiába érhet el részleges ismertséget azzal, hogy sorban kezet fog Pándy Andrással, a firenzei rémmel és minden grúz fojtogatóval, miközben Pipás Pali rehabilitációjáért lobbizik, hamarosan oda kerül, ahová elődei: a történelemkönyvek apró betűs részébe.
Para-Kovács Imre
