A magyar pionír, aki kerékpáron ment Párizsig
„A testedző sport egyúttal a lélek sportja is” – írta az egyik első magyar kerékpáros, Borbély György, aki 1889-ben megjárta Párizst, oda-vissza.
„A testedző sport egyúttal a lélek sportja is” – írta az egyik első magyar kerékpáros, Borbély György, aki 1889-ben megjárta Párizst, oda-vissza.
A Hollandiában élő zongoraművész most Schubert-műsorával látogat haza, a Fesztivál Akadémia meghívására. Gyökerekről, zenei hatásokról és erős művészeti örökségéről is beszélgettünk vele.
A libanoni származású kanadai énekesnő júliusban Carmen szerepét énekeli a burgenlandi Szentmargitbányán sorra kerülő előadásokon, de októberben eljön Budapestre is, egy egészen más szerepben.
A napokban lenne 71 éves Kocsis Zoltán. Emlékére május 30-án ünnepeljük A magyar klasszikus zene napját. Az Ásatás-sorozatban Rácz Judit 2012-es interjúját idézzük fel.
Május 20–21-én tart kurátori hétvégét a Magyar Zene Házában. Hangszerfejlesztésről, oktatásról, interpretációról is beszélgettünk.
Idén újra hallhatjuk Brünnhildeként a Budapesti Wagner-napokon a svéd Iréne Theorint, aki épp Az istenek alkonya előadásának napján lesz 60 éves. Vidéki lánynak mondja magát, de bejárta a világ szinte összes nagy színpadát.
Ma már nem merészség koncertszerűen előadni egy hosszú Rameau-operát, Vashegyi György meghódított a műfajnak egy nagy és hűséges közönséget.