„A cselló terápiás hangszer”

Várdai István csellóművész

Május 20–21-én tart kurátori hétvégét a Magyar Zene Házában. Hangszerfejlesztésről, oktatásról, interpretációról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: A kurátori hétvégéd egyik részében a vonós hangszerek megújítása és állagmegőrzése céljából Tóth Károllyal együtt alapított TOVA Innovations tevékenységét mutatod be: ezúttal a húrtartóról és a hangszerek karbantartásáról lesz szó. Miért pont ezekről, és miért éreztétek úgy, hogy szükség van egy ilyen kezdeményezésre?

Várdai István: Mindkettőnket nagyon érdekelnek a vonós hangszerek különböző beállításai és az általános problémák megoldásai. Mielőtt kiváló hangszereken játszhattam, mint a Montagnana, majd 2016 óta a mostani Stradivari csellóm, legalább húszféle csellón kellett játszanom, és azokon mindig volt beállítási probléma. Elkezdtünk húrtartókkal kísérletezni, mert ez is befolyásolja a hangszer hangját, játszhatóságát, anyagtól és főleg mérettől, súlytól függően változtat a hangzáson. A kérdés az volt, hogy mi történik, ha minimálisra csökkentjük a húrtartó méretét, és ezáltal az ellenállását. Mindenütt a világon, ahol koncerteztem, megismerkedtem húrkészítőkkel, hangszerészekkel. Egy ponton kaptunk hosszabb húrokat a legjobb húrgyártóktól, mert őket is érdekelte, hogy mi történik, ha a szokásos arányokat megborítjuk.

MN: Egy teljesen laikus kérdés: nem méterre veszi az ember a húrokat, nem lehet annyit levágni belőlük, amennyit akarunk?

VI: Nem. A húrgyártás nagyon komoly szakma, van olyan húrgyártó, amelynek 45 szabadalma van, különböznek az anyagösszetételek, a gyártási technikák, a méretek. Ha bemész a Thomastik-Infeld gyárba, a gyártórészlegnél szigorúan tilos fotózni. Több száz éves tudást őriznek, pontosan ki van számítva, hogy a wolfram, az ezüst, a nikkel és egyéb anyagok különböző ötvözeteivel hogyan szól a hangszer. Tulajdonképpen megvalósítható, hogy szimplán húsz centivel hosszabb húrt gyártsanak, de tökéletes minőségben csak ők tudják megcsinálni.