Magyar Narancs: Tanár úr előadásai nemcsak zenéről szólnak, hanem a zene koráról és művészetéről is, amitől mindjárt sokkal érdekesebb, átélhetőbb lesz a zene is. Mondana erre példát?
Földes Imre: Görög, illetve római szobrokat, reneszánsz festményeket mutatok az Orfeusz-téma feldolgozásaihoz, Gluck Orfeusza, vagy éppen az operaművészetet elindító Monteverdi zseniális Orfeója mellé, illetve Liszt szimfonikus költeménye előtt. Nem mulasztom el, hogy megmutassam a ragyogó Pierrot-kat Watteau-tól Severinin át Picassóig, Schumann nagyszerű Karneválja ürügyén. Így a zeneművekhez is közelebb kerülhetnek az emberek.
MN: Amikor előad a zenéről és mesél hozzá/mellé, valójában programot ad a zenének? Van, aki ezt elutasítja, vagy épp a zeneszerzőnek nem tetszene.
FI: Ha van egy irodalmi vagy vizuális kapcsolat, amit a zeneszerző hangsúlyozottan vállal, azt érdemes megemlíteni. Egy Haydn-szimfóniához eszemben sincs programot társítani.
MN: Egy Haydn-szimfóniát hogyan közelít egy laikus közönséghez?
FI: A zeneszerzésben mesterem, Viski János mindig azt mondta, hogy a zeneszerző a műve elején mindig meghirdet egy zenei utat, és azt járja végig. Ha megmutatom ezt az utat az első taktusoktól kezdve, akkor valójában hallani tanítom az embereket. Egy épület bontakozik ki előttünk. Ezt tartom a legfontosabbnak. Nem mondhatjuk, hogy minden zene így épül fel, de a hangversenytermekben megszólaló művek túlnyomó többségére ilyesféle szerkesztés jellemző.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
