„Én Brünnhilde vagyok”

Iréne Theorin operaénekes

Idén újra hallhatjuk Brünnhildeként a Budapesti Wagner-napokon a svéd Iréne Theorint, aki épp Az istenek alkonya előadásának napján lesz 60 éves. Vidéki lánynak mondja magát, de bejárta a világ szinte összes nagy színpadát.

Magyar Narancs: Motorozol és biciklizel – nem félted a hangodat?

Iréne Theorin: Motorozni csak eldugott helyeken tudok, mert nincs a motorhoz jogosítványom. Viszont mindig biciklizem, ahol csak lehet. De nem féltem ettől a hangomat. Most éppen megfáztam, amikor az unokáimmal síeltünk, de szerencsére csak hetek múlva fogok énekelni.

MN: Mindig ilyen erőteljes hangod volt, vagy idővel fejlődött ilyenné?

IT: Az ember hangja mindig fejlődik, de azért kezdettől fogva bennem volt ez a lehetőség.

MN: Az operai karriered későn, harmincéves korod után kezdődött. Addig mit csináltál?

IT: Például szültem három gyereket. Közben azért zenei tanulmányokat is folytattam, csak megszakításokkal. Rengeteg meghallgatásra jártam, meg kórusban énekeltem. Még a tanulmányaim alatt Koppenhágába szerződtem, és ott debütáltam Donna Anna szerepében.

MN: Mozarttal mutatkoztál be? Ezt ma már olyan nehéz elképzelni.

IT: Énektechnika tekintetében Wagner nincs olyan messze Mozarttól. Fókuszban kell tartani a hangot, bízni benne, és sosem kell túlénekelni a zenekart. Ha erőltetsz, préselsz, elveszíted a hangodat. Ezt az első tíz évben nem tudtam; nagyon sok Wagner-szerepet kaptam, amiért hálás voltam, de sosem volt annyi időm, hogy azt mondjam, nem, most kellene két hónap, hogy megnézzem, menni fog-e a Brünnhilde. Egy idősebb kollégám egyszer megkérdezte, mióta énekelek Wagnert. Mondtam, 13–14 éve. Ó, akkor a nyugdíjig fogod, válaszolta. Ezt jó volt hallani. Az énekesek az első tíz évben szokták túlerőltetni a hangszálaikat, utána ez a repertoár már nem megy. A tapasztalataim szerint fontos például, hogy az ember az igazi körülmények között próbáljon, és a legnehezebb részeket ne markírozza a próbán, mert akkor azt jegyzi meg az izommemória, és az előadáson nehezebb lesz másképp énekelni. Persze, az izommemóriát lehet egyedül, egy kis szobában is dolgoztatni, de szerintem a színpadi próba a legfontosabb. Olaszul nem beszélek, de ha sokszor elismétlem, hogy „O mio babbino caro”, azt az izommemória megőrzi. Nagyon fegyelmezettnek kell lenni, ami persze unalmas.