Interjú

„Ami a zenében új”

Peter Paul Kainrath intendáns, Klangforum Wien

Zene

A Klangforum Wien újzenei együttes április 6-án, Eötvös Péter vezényletével teljes Ligeti-programot játszik a Müpában. A kortárs zenei szcénáról, az együttes feladatairól, a művek kiválasztásáról is szó esett.

Magyar Narancs: A Klangforum nemrég mutatta be Eötvös Péter Az aranysárkány című darabját.

Peter Paul Kainrath: Együtt dolgoztunk a grazi egyetem fiatal előadóművészeivel, azaz a művészek fele még egyetemi hallgató, a másik fele a Klangforum zenésze volt. Remekül ment, mert Eötvös zenei nyelvezete, noha ez egy igen komplex darab, kimondottan alkalmas a fiatalok megszólítására.

MN: A komponista mindig jelen van, amikor egy új darabot próbálnak?

PPK: Amikor a darab ősbemutatóját játsszuk, általában igen. Ez nemcsak nekünk, hanem a zeneszerzőnek is nagyon fontos, mert ez az ő számára is tanulás, hiszen ez a legelső pillanat, hogy térben és valós időbeli lefolyásban hallja a darabját. Mert bármilyen fejlett legyen is a képzelőereje, a hangzás valós élményét semmi nem tudja helyettesíteni.

MN: Gondolom, a szerzők ebben a helyzetben különbözőképpen viselkednek – van, aki mindent kontrollálni akar, és van, aki ráhagyja a zenészekre a megvalósítást.

PPK: Abszolút így van. Van olyan zeneszerző, aki megírja a művet, odaadja a kiadónak, legfeljebb az ősbemutatóra még eljön, egy-két dolgot talán kiigazít, de azt mondja, ezzel a maga részéről elvégezte a feladatát, ettől kezdve – a nagyon különböző – az előadók feladata az interpretálás. Ők nagyon bíznak a leendő előadókban és nagyon bíznak a saját darabjukban is, olyannyira, hogy az még akár egy félreértelmezést is elbír. Azután van az a zeneszerző, aki a földi élete utolsó másodpercéig is kontrollálni akarja a művét, és annak az abszolút igazságát akarja hallani. Megértem ezt a kérlelhetetlen, kompromisszummentes, mindig a maximumot célzó akaratot, de nem veszi figyelembe, hogy ennek van egy határa – a saját élete, amely egyszer majd véget ér, és jönnek más előadók, akik másképp fognak játszani; ez elkerülhetetlen. Mozartot sem ugyanúgy játsszuk ma, ahogyan ő játszott. Ez nem csak a zenében, de a színházban is így van. Erről szólnak a meg-megújuló óriási viták a Regietheater, a rendezői központú színjátszás körül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.