Sajó László

10. nap Betegtárs megszólít: Nem voltál te a Ferencvárosban? Hát, voltam párszor. A pályaudvaron. A büfében. Sört ittál. Meg unicumot. Azt is. Én vagyok a büfés. Nem vagy te vasutas? Nem. Valamit írtál. Szoktam. Örülök, hogy találkoztunk. Meg hogy emlékszel rám. Pedig már három éve volt! Betegtárs beáll az étteremben a sorba. Ebéd lencsefőzelék és, talán, fasírt. De szeretnék restis lenni!

1. nap Csak egyedül legyek, imádkozik K. Dezső. Három éve volt egy szobatársa, nyugdíjas közegészségügyi ellenőr. Éjszaka kiabált, énekelt és fingott, hajnalban kávét főzött, merthogy cukros, hagymás olívát evett vagy mit. Vattát dugott a fülébe, ne hallja K. Dezső horkolását, aki viszont fülhallgatóval a Bartók rádióra aludt el. Jól elvoltak. Most már jól van?, kérdezi a főnővér, megismerte. K. Dezső gyengélkedik, de nem mondja, fél, megint levágják Házára. A főnővér kegyes hozzá, emlékszik, milyen rosszul volt tavaly. Persze azóta se tudja senki, mi volt a baj. COPD. Ez egy mozaikszó, ennyi. Homályos környülírása a nem tudjuk, minek. Költészet. Ennek köszönheti, hogy egyedül lesz a szobában. Északi oldal, a nap nem süt be, csak a hó világít, de ha kicsit jobbra áll, látszik a tévétorony és a csillagos ég. Kidobott konzervdobozokat görget, a fenyves felől fúj a szél. Nincs levegő, itt! Benzingőzben bezzeg lélegzik. Éjszakára kinyitja a felső ablakot. Lázálom.

Az Óbudán ledobott angyal először azt látja meg, hogy bezárt a Cserepes. Még nem dózerolták el, de már a kopott zöld székek, asztalok sincsenek kint. Jobb bele nem gondolni, mi lehet bent. Ez tényleg a világ vége, gondolja, helytelenül és szabálytalanul, mert az angyalok nem gondolkodhatnak. De azért gondolja tovább. Ezek meg se érdemlik, hogy... Itt befejezi, mert már bent van a temetőben, és bele is fáradt kicsit. Benyit a portáshoz, nem kopog, nem köszön. A portás kistévét néz, és vacsorát főz, kisrezsón, lecsót, szezonja van. És kisüstit iszik. Mennyire tudtam, hogy így lesz! És mennyire utálom a lecsót! A kisüstit szeretem, ez jó erős lehet, a rettenetes szagából ítélve... Ez nem gondolkodás, teszi hozzá gyorsan, ténymegállapítás. De a mentegetőzés gondolkodás, hallja az agyában. Ez legalább nem az ő gondolata.

A Jobbszélső imádta a vonatokat.

A futballpályán minden "lehető" megtörténhet, ami elgondolható, megsejthető. (Fogl I Ferenc) 1 A Tőzegüzem SK-Jutagyári TE mérkőzésen történt. Vagyis a meccset követő banketten. Illetve utána. Szóval.

Irány Párkány! A többiek, mint mindig, a Pilisen át - K. Dezsőnek ez már nem megy. Az még hagyján, hogy otthagyják, faképnél, keresztutak pléhkrisztusainál piheg, mindig utolsóként érkezik a pilisszentkereszti pihenőkocsmába, a fiúk már a második körnél lekörözték. Azt is kibírta, hogy a Bükkfanyeregben, a szerpentines emelkedőn, midőn szinte egy helyben hajtott, csicsergő lányok csapata könnyedén megelőzte. Azt már nehezen viselte, amikor Attila, ki fölmérvén a terepet tolta a kerékpárt, gyalog (!) utolérte. Megkérdezte: toljalak téged is?, és fütyörészve eltűnt a kanyarban. Tavasszal már ő is leszállt, és akkor határozta el, hogy legközelebb nem jön. Vagy ha mégis, vonattal. Hiszen az esztergomi restiben 550 az unicum, 350 a csapolt Sámson, aztán átsétál a hídon, immár eurós és igazi sörök mellett megvárja a többieket, végre elsőként érkezik. Csakhogy ennek semmi sportértéke. Így hát vonattal ment, de vitte a biciklit is.

Nagytétény, az jó messze van, talán sokan nem jönnek. Igaz, este fél hétkor van a meccs, villanyfény, de talán éppen ezért nem indulnak el, munka után és vacsora előtt, a többiek. Így okoskodott K.övesi Dezső tartalék, most talán kezdő leszek. Eljött az ő ideje. Legközelebb majd novemberben, korai kezdés, fél háromkor a Gránit-pályán, ködben és sárban, ki ér rá, ki jön ki ilyenkor? K.övesi Dezső, rokkantnyugdíjas tartalék.

Tavaly ígértem egy tolcsvai édes (szamorodni) napot. Most pótolom.

Szünet a kánikulában, csepereg, ideális idő az utazáshoz. Az eső utolsó belső útjára kíséri Resti Kornélt.

Indul a labdarúgó-vb - focizzunk. Hazai pályán. A vonat Nyékládháza után csigalassít, lehet csigákat szedni a töltésen, eső után, előtt, közben - talajvíz mossa a síneket, negyven napja esik, árad a Ronyva, a Tolcsva, a Szinva patak; a folyók: a Bódva, a Hernád, a Sajó - K. Dezső inkognitóban, zöld műbőr ülésbe süpped, gondolataiba - (be)mutatkozni nem mer, lincselnék homokzsákos emberek. A Sajó Sajópüspökinél árad, máshol is, hátrányos helyzetű közelkelet, Európa messzire van, ide Isten háta sem látszik.

Mez, gatya, sportszár, csuka, törülköző, tusfürdő, kenőcs, indulás. Péntek délután, áll a város, a Jobbszélső, Aki Csak Szeretne Az Lenni, villamossal megy, elsőként érkezik, a csapat, szokás szerint, késik. A Kapus már itt szokott lenni, beöltözve, de az idén abbahagyta. A térde nem bírja. Minden meccs előtt úgy izgult, mintha most debütálna, és idegességében fél óráig szart. Az érkezők már messziről tudták, érezték, Kapusuk már van. Ez hiányzott most a Jobbszélsőnek, Aki, ez a szag a hozzá tartozó Kapussal. A Jobbhátvéd se jön, neki is a térde, de ő még küzd, műtik, tizenhetedszer.