Irány Párkány! A többiek, mint mindig, a Pilisen át - K. Dezsőnek ez már nem megy. Az még hagyján, hogy otthagyják, faképnél, keresztutak pléhkrisztusainál piheg, mindig utolsóként érkezik a pilisszentkereszti pihenőkocsmába, a fiúk már a második körnél lekörözték. Azt is kibírta, hogy a Bükkfanyeregben, a szerpentines emelkedőn, midőn szinte egy helyben hajtott, csicsergő lányok csapata könnyedén megelőzte. Azt már nehezen viselte, amikor Attila, ki fölmérvén a terepet tolta a kerékpárt, gyalog (!) utolérte. Megkérdezte: toljalak téged is?, és fütyörészve eltűnt a kanyarban. Tavasszal már ő is leszállt, és akkor határozta el, hogy legközelebb nem jön. Vagy ha mégis, vonattal. Hiszen az esztergomi restiben 550 az unicum, 350 a csapolt Sámson, aztán átsétál a hídon, immár eurós és igazi sörök mellett megvárja a többieket, végre elsőként érkezik. Csakhogy ennek semmi sportértéke. Így hát vonattal ment, de vitte a biciklit is.
Rákosrendezőig gyalogosokat kerülgetett a Hungária körúti járdán, átkerekezett az aluljárón, és már ott is volt a Manó büfében, és ha már ott volt. A többiek még a pomázi héven, ő meg már az első unicumsört issza. Vett jegyet, a biciklinek is - kiderült, Vácnál át kell szállni, még nem kerékpárra. Vígan vette a Duna-kanyarokat a vonat, csak elérjem a kompot. Nagymaros. A kompon későn szól, hogy nyugdíjast kér, majd visszafelé, a kormányos kezébe nyomja a jegyet, visszafelé nem erre jövök. Kitámasztja a kerékpárt, nézi a tájat, így könnyű. A többiek a Pomáz utáni alattomos emelkedőn az aszfalt repedéseiben, ő a visegrádi várban gyönyörködik. A túloldali révkocsmában erőt gyűjt, nyeregbe száll. Végig a Duna mellett, nyugisan, nyugdíjasan. Lepence, Gizellatelep, jobbra a Duna. És szembe a szél. Ezzel nem számolt, Dunáról fúj a szél. Nyomja, nyomja a pedált, de mint a Bükkfanyeregben, szinte helyben jár, szobabiciklis. Csodabiciklis. Csoda, hogy eddig eljutott, Dömös. A sík terepen, egy pléhkrisztusnál, amikor nem látja senki, csak, ha van, Isten, leszáll. Pilismaróti pléhkrisztus, búcsújáróhely, K. Dezső itt búcsúzik, hányadszor, az ifjúságtól. 11-es úti fák, ti voltatok az ifjúság. De elindul, és megfogadja, ide még visszajön. Kerékpárral.
Búbánatvölgy a hely neve, hol kerékpárra szállt. Aztán Szamárhegy, erről nem volt szó. A fiúk már a pilisszentkereszti kocsmában, ő meg itt liheg. Elfut (!) mellette egy leány piros melegítőben, nem is fut, kocog, fülében vókmen, így nem hallja, hogy K. Dezső a fogait csikorgatja. Megállj, Piroska, utolérlek. Végre feltűnik az Esztergom tábla, de néhány kilométer és a lány még mindig előtte. És nem is előzi még, tán nem is akarja; tapad rá, jó a segge - és Piroska szélárnyékában (farvizén, hah!) K. Dezső a hídhoz ér. Másodszor is át a Dunán, a túl- (az innenső) oldalra.
Utolsóként érkezett, a többiek a Mirattiban már kikérték a borovicskát (0,80 euró) és a tizenkettes Topvart (1 euró). Ebéd a szokásos: Masovy vyvar s cestovinami (0,80) és Bravcova krkovicka pecená, knedle, dusená kapusta (4). (Ki nem érti, annak Kerekes-Kovács János fordítsa le!) K. Dezső tátrai teát (Tatransky caj) kíván, úgy hallotta, 52 fokos. De nincs, nem vagyunk a Tátrában. Jövőre oda megyünk, kerékpárral. A kocsmában a reklámok szlovákul (tesar - lesenár - pokryvac; ács? asztalos? tetőfedő?), de a rádióból magyar dalok, a reklámok is magyarul (Ha daruztatni szeretne, Gémesit keresse!). 'k ebéd után felkeresik a hajdani Révkocsmát, az egykori komp helyén. Julius Meinl, ez van kiírva, és olyan, mint egy üvegház. Tizenkettes fácánt csapolnak, és a szomszéd asztalnál is magyarul beszélnek. Hatvannyolcban elbújt, azt hitték, meghalt, előléptették. 'rmesterből őrnaggyá. Nevet nem mondok. K. Dezső talál egy újságot, benne Bob Dylan egy biciklin (Boba Dylana na bicykli nemal nikto vidiet'!) Továbblapoz, a sportrovathoz (Hamsík pocúval hudbu), és megnézi a tévéműsort (20.00 Prípady detektíva Murdocha II. - ford. tévésmaci!). Nyolckor én már Piliscsabán leszek, és az első részt se láttam. Árpi kiönti a sört, proszim hándru!, szól K. Dezső a pincérnőnek, még az úttörőtáborban tanulta, Dolny Kubinban, hol mint ifivezető sűrűn törülgette felelőtlenül reá bízott kisdobosok kiöntött teáit. A Green Pubot (Plzensky Pazdroj, Budvar, Krusovice) idő híján kihagyják. A "Kulcsosban" Staropramen (1,10). Pesten a sín púposodik, Párkányban a sör! És letörlik szájuk széléről a habot. A tatransky cajt itt sem ismerik; az egyik (törzs)vendég szerint olyan, mint az abszint. Tea rummal, aztán leülsz, mint a hólapát, mondja a másik törzs, ő már ivott, most is nehezen fog felállni. A hasonlatot értik is, nem is, pedig magyarul mondták. Ha már leültek, ellennének még, mint ama hólapát, de indulni kell, megy a vonat.
Ám a hídnál még egy Utolsó esély. A kimérés neve, és csak magyarul. Csak magyar! Még itt is!, mutatja a bélyegzőt az önérzetes kocsmárosnő, és lepecsételi K. Dezső jegyzeteit. A helység bélyegzője. Vándor, ha arra jársz, ne hagyd ki az Utolsó esélyt. Még akkor se, ha tízes a fácán. Maguknak már elég, mondja a sokat látott kocsmárosnő, valóban. Nem pilismarótiak vagytok?, törzsvendég, ki más lehet, tegeződik. Tengerész vagyok, tengert még nem láttam, és cigit kér. Pacalból varrtam kabátot, ezt se nagyon értik, hiába magyarul. Talán a kiejtés miatt. Részegen mit lehet inni? Erre iszunk. Női bicikli a falnál, svejcisapkás nyereggel. Esztergomból visszajövök, megvár, veregeti meg rozsdás drótszamarát a biciklis tengerész, és kitolat. Menjünk mi is, megy a vonat.
Büfékocsi van?, kérdezi K. Dezső az esztergomi állomáson a kalauzt. Nincs, és csúnyán néz. Fogadjunk. És innen már ismerős az út. A fiúk leszállnak "budán - E. Kornél, ki már régen kiszállt, ebből az egészből, az "budai temetőben. Rákosrendező, Rákosrendező, mondogatja magában K. Dezső, nehogy bemenjen a Nyugatiig. És most nem a Podmaniczkyn, a Hungária körúton megy neki a falnak, horzsolva térde, könyöke, mint kölyökkorában, mosolyog.
Álmában megjelenik neki a pilismaróti pléhkrisztus, és karácsonyra kap egy csodabiciklit, és átkerekezik hetedhét tengeren, föl a Tátrába, körötte hólapáterdő, fönt a csúcson egy véres szívlapát, megérkezett. Megszületett vagy meghalt?
Kortyol tátrai teát.
