KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Maximál minimál

Philip Glass: Szöveg zene nélkül

Kritika

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Glass eredetiben tíz éve megjelent életrajzi könyvében nem siet sehová. Nem az okleveleit és díjait vette elő a szekrényből szemlézésre, inkább arra a több évtizedes felkészülésre koncentrál, amely az áttörést jelentő Einstein a tengerparton című operájának a bemutatásáig (1976) tartott. Kellemesen ráérősen tárgyalja gyermekkorának környezetét, intellektuális élményeit, tanulmányait, különböző munkahelyeit, és nagyjából csak a könyv felénél kerülnek elő első kiadott művei, de még ekkor is bőven a nagy sikerek előtt jár.

Az első pár fejezet alatt szépen összeáll, hogy milyen háttérrel és milyen kacskaringókkal érkezett Glass a zene világába, és így sokkal érthetőbbé válik, hogyan alakult ki sajátos zeneszerzői világa. Mindemellett Glass első negyven éve annyira kalandos, hogy tényleg érdemes róla beszámolni.

Hosszan mesél például gyermekkoráról és a második világháború utáni Amerikáról. Apja autószerelőből lett lemezboltos, anyja könyvtárosként dolgozott. Bár a szüleivel való viszonya nem mondható minden nehézségtől mentesnek, fontos szerepük volt Glass zenei érdeklődésének kialakulásában, és támogatók is voltak, például megengedték, hogy hamarabb fejezze be a középiskolát, hogy aztán 15 évesen (!) a chicagói egyetemen tanulhasson matematikát és filozófiát.

Glass íráskészségéhez kétség sem fér. Néha ravaszul késlelteti a hiányzó információkat, és ahhoz is megvan az érzéke, hogy egy-egy időszakának a hangulatát egyetlen anekdotával könnyedén körülírja. A könyv másik nagy erénye a szerző elképesztő műveltsége, és az a képessége, hogy az általa hivatkozott filmekkel, regényekkel, lemezekkel és festményekkel kapcsolatban kíváncsiságot keltsen. (A tájékozódásunkat segíti a könyv végén található 16 oldalas név- és tárgymutató.)

Glass nem panaszkodik, amikor nem veszik fel elsőre zeneszerzés szakra, s akkor sem, amikor csak nehezen bír begyújtani a New York-i lakásában. Nem omlik össze, amikor a híres zeneoktató, Nadia Boulanger szekírozza, és akkor sem, amikor lepattant járműveken kell átutaznia a fél világot India felé. Nem szégyell furcsa munkákat elvállalni. Az ember csak kapkodja a fejét, hogyan volt ideje szűk tíz esztendő alatt költöztetőként, vízvezeték-szerelőként, takarítóként vagy éppen taxisofőrként dolgozni, miközben családot alapított, és keményen dolgozott zeneszerzői karrierje beindításán.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.