A These Are My Friends lett azóta a zenész leghallgatottabb száma, de volt a kollaborációnak egy másik kifutása is: Dury elhatározta, hogy szeretne egy hasonló hangvételű, elektronikus tánczenés lemezt is csinálni. Ez lett az Allbarone, a szót az előadó úgy ejti ki, mintha egy olasz üdülőváros neve lenne, pedig valójában a brit koktélbárhálózat, az All Bar One ihlette a szójátékot.
A diszkós hangulat eddig sem állt távol a nemrég Budapesten is megforduló énekes-szövegmondó világától, de a korábbi anyagaihoz képest jóval lényegre törőbb a megközelítés, amit már a nyitódal egyszerű alapja is előrevetít, még ha a tempó az anyag második felén azért mérséklődik. Dury kilencedik albumának producere és társszerzője az Adele- és Foster the People-albumokon dolgozó Paul Epworth volt, aki az énekes előzetes instrukcióit teljesen figyelmen kívül hagyta, de a végeredmény mégis valami olyasmi lett, amit Dury szeretett volna. Epworth alapjai jól gurulnak, az énekes pedig hozza a rá jellemző flegma dumálást, amelyben édesapja, Ian Dury örökségét továbbra is fel lehet fedezni, de szerencsére továbbra sem ezért érdekes. Nem az életmű csúcsa az Allbarone, inkább az a lemez, amelyet a zene rétegzettsége és a szövegek cinizmusa iránt kevésbé érdeklődő ismerősöknek is bátran meg lehet mutatni, léptetés nélkül be lehet rakni egy házibuliban.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
