Somlyódy Nóra

Ha az USA-ban elmesélnénk, hogy az első nagy Breuer Marcell-kiállítást a német Vitra Design cég szállította Magyarországra, ráadásul egy kortárs képzőművészeti kiállítótérbe, alig fognák fel. Mi meg pirulnánk.

Lerobbant tömbök, kiemelkedő városképi értékek, védett épületek az egyik serpenyőben, bontások, zűrös értékesítések és kétes fejlesztések, de részben megújuló utcák a másikban. Kevés önkormányzat ingatlanügyeit sikerült a sajtónak olyan mélységben feltárnia, mint az Erzsébetvárosét.

Először a kulturálisfőváros-pályázat, majd az önkormányzati választások idején győzködte Demszky Gábor a választókat azzal, hogy a közeljövőben két volt ipari területet is rehabilitál. Az egyik a IX. kerületi Közraktárak lenne. Pénz ugyan nincs rá, de a Városházán állítják: megoldják.

Az egyetlen magyar intézmény, amely komplex módon foglalkozik volt állami gondozott hajléktalan fiatalokkal. Munkatársuk, Tinó Krisztina nemrégiben elnyerte a Pannon Példakép Alapítvány díját. Hogy mégse legyen felhőtlen az öröm, nappali ellátójuk hamarosan költözésre kényszerül.

Stockholmban építészként végzett, de nem házakat épít. Három éve itthonról győzködi a világot arról, hogy a tér és a technológia viszonya megannyi új távlatot rejt, csak szabadjára kell engedni az elmét. Elektronikus, multimediális műtárgyakat, akciókat készít és tervez, hogy a gépek humanizálják végre az emberiséget. A cyber-dada iránt az ipar is érdeklődik.

Mára nyilvánvaló, hogy a kulturális decentralizáció és a kulturális városfejlesztés gondolatával megnyert pályázat nem követi az eredeti ideát. A 9 milliárdos operatív büdzsé jelentős hányadát a kulturális kormányzat kontrollálja, a beruházások közel 35 milliárdos keretének nagyja az egyetemfejlesztést szolgálja. Az osztozkodás részben lezárult.

A külföldi magyar intézetek évi közel hárommilliárd forintból gazdálkodnak. Ez nem lenne sok pénz: ám a nagy része nem programokra, hanem az intézmények fenntartására megy el. De vajon mit akarunk kapni hárommilliárdért? És nem lehetne olcsóbban? A kulturális tárca most azt ígéri, utánanéz.

A Király utca építési-bontási törmelékei közt bóklászva az 50. szám alatt fedezhető fel a Sirály elnevezésű műintézmény, a főváros kulturális térképének egy közkedvelt intellektuális csomópontja. Bár féléves működésével már bizonyított, fennmaradása nem egyszerűen pénzügyi kérdés.

Az idei Velencei Képzőművészeti Biennále kurátori pályázatának botrányossága a pályázati rendszer átgondolására sarkallja a folyamat szereplőit. Ki hogy, pozíciója, illetve meggyőződése szerint vélekedik: pontosítsák, módosítsák, ad absurdum töröljék el a demokratikus vívmányt.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalon múlik, megmarad-e a Király utca 40. alatti, jócskán megbontott épület, vagy zöld utat kap az Autóker újabb terézvárosi ingatlanfejlesztése. A Fővárosi Bíróság január 4-i ítélete a helyhatóságot hozta előnyösebb helyzetbe, amikor hatályon kívül helyezte az épület bontását tiltó határozatot.

Nem tudjuk, hogyan halt meg, és azt sem, hogy miért. Hazáját sokáig mintha nem is érdekelte volna a sorsa. A zsidómentő svéd diplomata személyiségének és budapesti működésének titkait most új kiállítás próbálja megfejteni.

Kozma Lajos és a modern építészet ma megint aktuális. Nyilván, mert tombol Budán a (neo)modernizmus egy sajátosan elfajzott lakóparkos változata, s a szakma finoman helyreigazítást kér. És mert mindig előkerül valami új Kozma-lelet a gyűjtemények mélyéről, Kozma-ismerősök nappalijából, ami kicsit átrajzolja a kánont.