Raoul Wallenberg emléke: Az elveszett ember nyomában

  • Somlyódy Nóra
  • 2007. március 8.

Belpol

Nem tudjuk, hogyan halt meg, és azt sem, hogy miért. Hazáját sokáig mintha nem is érdekelte volna a sorsa. A zsidómentő svéd diplomata személyiségének és budapesti működésének titkait most új kiállítás próbálja megfejteni.

Stockholm egyik legszebb öblében vitatott jelentésű emlékműcsoport áll. Küldetése az lenne, hogy sok évtizednyi mulasztás után emléket állítson Raoul Wallenbergnek, a "Budapesten tevékeny svéd diplomatának". A dán képzőművész alkotását azonban nemcsak a Svédországban letelepedett túlélők tartják bántónak. Történészek szerint sem tesz eleget a holokauszt-emlékművekkel szemben támasztott elvárásoknak - amennyiben azt szeretnék, hogy desifrírozható viszonyt teremtsen azzal, aminek emléket állít.

A bronzból készült tárgyak csoportja - mely mintha a víz felé tartana - a megmenekült zsidóság új élet felé indulását jelképezi. Az objektumok szögletesen formált része utalhat a zsidókat a koncentrációs táborokba szállító vagonokra, míg az organikus darabok az öntudatukat - Wallenbergnek is köszönhetően - viszszanyert, apátiájukból magukhoz tért zsidókra. Van, aki kellően empatikus a köztéri képzőművészet ezen, a gyerekek körében rendkívül népszerű példája iránt, mást lehetetlen eltántorítani attól, hogy elpotyogtatott kutyaszart lásson benne. Az emlékmű ellentmondásos fogadtatását kellően érzékelteti, hogy a 2001-ben felavatott szoborcsoporthoz hamarosan egy suta magyarázó szöveggel ellátott glóbusz is társult, majd valamivel később egy sínpárt és a budapesti gettóból származó macskaköveket raktak le a közelben álló zsinagógához és annak holokauszt-emlékfalához vezető úton.

Némiképp furcsa, hogy Svédországban ilyen széles és ellentmondásos Raoul Wallenberg emlékének jelentéstartománya. A svédeket kétségkívül furdalja a lelkiismeret, amiért nem tettek eleget érte, amikor még meg lehetett volna menteni. Utána - hiába a Wallenberg a legprominensebb svéd család - mintha elfeledkeztek volna róla; amikor pedig megnyíltak az archívumok, már nem találtak semmit. Magyarországon máskor és máshogy volt viszontagságos a svéd diplomata utóélete: e helyütt csak Pátzay Pál 1949-ben felállított, de a leleplezése előtt eltüntetett, kígyóval viaskodó szobrára utalunk, amely megcsonkítva a debreceni Biogal előtti teret díszítette 1953-tól, míg végül nyolc évvel ezelőtt eredeti formájában fel nem állították a Szent István parkban.

Sok korom

Érdemben nagyon keveset lehet tudni arról, hogy mi történt Wallenberggel az eltűnése (1945. január 17.) után. Annyi biztos, hogy a svéd diplomácia két éven keresztül nemcsak passzívan, hanem ellentmondásosan is viselkedett vele kapcsolatban. Az első híradás Kollontáj asszonytól, a stockholmi szovjet nagykövettől jött: Wallenberg "biztonságban van a Szovjetunióban". Ennek dacára Söderblom moszkvai svéd nagykövet még Sztálinnak szemtől szembe is hangot adott azon "személyes véleményének", miszerint Wallenberget még Magyarországon megölték. 1945 márciusában a szovjetek által felügyelt Kossuth rádióban bemondták, hogy feltételezhetően náci vagy nyilas atrocitás áldozata lett a Debrecen felé vezető úton. (Wallenberg sofőrjével, Langfelder Vilmossal, szovjet felügyelet alatt indult oda, hogy a szovjetek segítségét kérje a megmaradt zsidóság ellátására és elhelyezésére tervezett akcióhoz.) A szovjetek ezt követően azt állították: Wallenberg nincs a Szovjetunióban, nincs is róla tudomásuk; egy, még Sztálin életében előkészített kirakatper pedig a svéd budapesti meggyilkoltatásáról lett volna hivatott meggyőzni a közvéleményt - míg aztán a svédek Wallenberggel korábban együtt raboskodó foglyok elbeszéléseire alapozva 1956-ban bizonyítékokkal nem hozakodtak elő. Ezek hatására a szovjetek "beismerték", hogy Wallenberg 1947 júliusában, harmincöt éves korában "feltehetőleg szívroham következtében" halt meg a Lubjanka börtönben; testét boncolás nélkül elhamvasztották.

Noha Wallenberg családja - anyja és nevelőapja, valamint féltestvérei, Nina Lagergren és Guy von Dardel - a diplomáciai csatornákon évtizedeken át próbálkoztak, csak 1989-ben "került elő" - "a KGB-archívum átrendezésekor" - az a néhány személyes tárgy, amit a családnak kiadtak. A svéd-orosz vegyes bizottság, amely tíz évet fektetett abba, hogy tisztázza Wallenberg küldetésének és eltűnésének körülményeit, gyakorlatilag csődöt mondott - a legfontosabb dokumentumokhoz nem tudtak hozzájutni, feltételezésük szerint megsemmisítették őket. A szűkszavú orosz jelentés biztosra veszi, hogy Wallenberg meghalt 47-ben, ám a jóval alaposabb svéd nem zárja ki, hogy még később is életben volt. Az persze nem jelenik meg kellő hangsúllyal, hogy a svéd diplomácia mennyire elbénázta, hiszen bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a szovjetek fogolycserére tartották őt fogva (két svájci diplomata is így került haza). Ezt az Eliasson-bizottság 2003-ban lezárt jelentése mondja ki, amely azonban az újabb források bevonása ellenére sem tudta megalapozottan megválaszolni a két alapkérdést: miért tartóztatták le a szovjetek Wallenberget, és mi lett a sorsa. Így az a feltételezés maradt fenn, hogy a szovjetek - kiterjedt amerikai és náci kapcsolatai miatt - kémkedéssel gyanúsították a svédet. Bár Sztálin - mint vélelmezi a svéd jelentés - maga intézkedett a sorsa felől, Wallenberg személye bizonyára érdektelen maradt (alaposan talán ki sem hallgatták), sőt, idővel kellemetlenné és feleslegessé vált.

Sok legenda

Ma se hisz mindenki e következtetéseknek. A börtönkórház igazgatójának jelentésétől eltekintve nincs egyértelmű bizonyíték, amely akár alátámasztaná, akár cáfolná Wallenberg halálát, s ezért Nina Lagergren nem zárja ki, hogy féltestvére még él (ma kilencvenöt éves lenne). Arról, hogy 47 után még életben volt, a nyolcvanas években is röppentek fel hírek. "Az igazságot akarjuk" - mondta Lagergren a Narancsnak. Sokáig azért ellenezték az emlékművek felállítását, mert azok tovább táplálnák a bizonyítatlan közhiedelmet, miszerint Raoul halott. Lagergren asszony szerint ezt teszik bátyjának életrajzai is - többek között Lévai Jenő egyébként remek, 1948-as biográfiája (Raoul Wallenberg regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes eltűnésének titka).

Megválaszolatlan kérdés az is, hogy Svédország száz év óta leggazdagabb és legbefolyásosabb családja vajon miért nem küzdött azért, hogy visszakapja Raoul Wallenberget. A klán ma többek között az Enskilda Bank és az Investor vállalatbirodalom tulajdonosa, s számos nagy cégben - az Ericssonban, a Skania teherautógyárban, a Saab repülőgépgyártó részlegében, az AstraZenecában, a SAS-ban és az Electroluxban van érdekeltsége (a HVG évi százmilliárd dollárra becsüli éves bevételüket). A választ talán épp az állammal szorosan összefonódott pozíciójuk adja meg: nem lehetett érdekükben szembemenni az uralkodó svéd-szovjet diplomáciai állásponttal. Másrészt egy Wallenberg csak bankár vagy üzletember lehetett, a család nem tűrt el mást. Gustaf Wally homoszexualitása és a musical iránti olthatatlan vonzalma miatt kényszerült becézve viselni a Wallenberg nevet.

Raoul apja röviddel a születése előtt meghalt, a nagyapja nevelte fel. Az öreg egy új bank alapítóját szerette volna látni benne. Először a Michigani Egyetemre küldte építészetet tanulni, majd európai, dél-afrikai és palesztinai üzleti tanulmányútra. Ám Raoulnak nem fűlött a foga ehhez a pályához: "A természetemhez jobban illene egy pozitívabb foglalkozás, mint hogy üljek, és állandóan nemet mondjak" - írta. Nagyapja halála után egy magyar zsidó stockholmi élelmiszer-kereskedelmi cégénél kötött ki, majd hirtelen pályamódosítással az amerikai Háborús Menekültügyi Bizottság stockholmi képviselőjének megbízásából ő vette kézbe a budapesti zsidómentő akciót. Thomas Böhm svéd pszichiáter - annak a szociáldemokrata Böhm Vilmosnak az unokája, aki a zsidóüldözés elől menekült Svédországba, és szintén ismerte Raoult - emeli ki, hogy 1944. július 9-től aztán üzletemberhez méltó briliáns szervezőként és tárgyalófélként lépett fel a vidékiek deportálása után megmaradt zsidóság érdekében.

A háború után sokan számoltak be arról, hogy a korán kopaszodó, teljesen átlagos figura puszta megjelenése is olyan meggyőző autoritást sugárzott, hogy a diplomáciai értelemben értéktelen védőútlevelekkel megszámlálhatatlan esetben tudott védettséget biztosítani sok ezer zsidónak. Még akkor is, amikor a hasonló svájci menlevelek már hiteltelenek voltak, még úgy is, hogy a svéd állam nem ismerte el a nyilaskormányt. A legelképesztőbb körülmények között is hosszú és tárgyilagos jelentéseket írt Stockholmba, s vég nélkül gyártott levelekben utasította az éppen hatalmon lévőket. A németeket is lepipáló adminisztratív apparátussal tartotta számon a "svéd állampolgárokat". Személyesen rohant a helyszínre Volkswagenjén, valahányszor nyilasatrocitásról kapott hírt; a józsefvárosi pályaudvaron az indulásra kész vagonokról szállította le a "svédeket". Amikor a nyilasok a zsidókat gyalogosan hajtották Hegyeshalom felé, személyesen fordíttatta vissza a határról a Schutzpasst birtoklókat vagy meglétét állítókat. A legkegyetlenebb mészárlások idején Szalai Pál, a Nyilaskeresztes Párt összekötője volt a legfontosabb partnere - a Pozsonyi út környéki nemzetközi gettó védett házait nem egy esetben az ő embereivel őriztette.

A szinte hihetetlen történetek és kapcsolatok nyomán aztán számolatlanul keltek életre a legendák. Ember Mária, amikor Wallenberg Budapesten című könyvében a "véletlenül előkerült" noteszt és telefonkönyvet elemezte (ezek a tárgyak egyébként az 1992-es budapesti kiállításon is szerepeltek), sorra cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyeknek Lévai Jenő például nem tudott ellenállni. Semmi nem támasztja alá, hogy a svéd találkozott volna akár Eichmannal, akár Horthyval.

Visszatérés

A svédek későn és nem önszántukból kezdtek el foglalkozni az emlékével. Miközben 1981-ben Tom Lantos és felesége - akiket ő mentett meg - elérte, hogy az Egyesült Államok tiszteletbeli polgárává válasszák (Churchill után ő a második), addig a svédek amerikai nyomásra, 1990-ben készítették el az első róla szóló játékfilmet (Jó estét, Wallenberg úr!), és csak 95-ben avatták fel az első emlékművet. A zavar oka Ricki Neumann újságíró szerint összetettebb a diplomáciai baklövések miatti lelkiismeret-furdalásnál: a leggazdagabb svéd bankárcsalád sarja protestáns létére egy idegen ország zsidó lakosságának megmentéséért küzdött - svéd szemmel nehezen megragadható, kényelmetlen história ez. Míg az Államokban hős volt, addig otthon egy szovjet fogoly, akit legfeljebb a Svédországban letelepedett zsidók tartottak számon - privát történelmük részeként. A Svédországban uralkodó csendet Paul Levine történész törte meg, aki 96-ban a holokausztról írt doktori disszertációt. Levine szerint ez a tudatlanság tarthatatlan. A Persson-kormány a kilencvenes évek végén felvilágosító kampányba kezdett a Living History Foundation segítségével, s ezt a munkát nem lehet abbahagyni. Már csak azért sem, mert Svédországban sem problémamentes a bevándorlókkal szembeni attitűd, s a holokauszttagadó nézetek sem haltak ki.

Wallenberg most épp ezért tűnik fel újra Budapesten. Három éve a stockholmi Zsidó Múzeum igazgatónője kezdeményezett egy kiállítást, amely a Svéd Intézetnek köszönhetően a volt szovjet blokk jelentősebb városai után Budapesten is látható. A kiállítás Wallenberget a misztifikáló elbeszélésekkel szemben valódi, ésszerű motivációkat követő emberként mutatja be, aki mindazonáltal a "modern hős hasznos példája"- fegyvertelenül tett meg mindent egy idegen közösség tagjainak megmentéséért, miközben a többség tétlenül, rosszabb esetben együttműködve vett részt a kiirtásukban.

Rekonstrukció

Ilyen rejtélyes személyről nem könnyű kiállítást rendezni. A megszállt Budapesten Wallenbergnek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy magánleveleket írjon, melyekből kiderülne, hogyan élte meg a zsidók megsemmisítése elleni küzdelmet. Bár Veres Tamás hősies erőfeszítéseinek köszönhetően készültek képek a zsidómentési akciókról (autóból, kabát alól), Wallenberget alig egynéhány, gyatra minőségben fennmaradt fotó ábrázolja. Nincsenek róla vérbő történetek, nem voltak káros szenvedélyei és nem tartott szeretőket - csak egyszer bukkan fel nő a levelezésében, akiről nagyapja ellentmondást nem tűrő hangon beszélte le a karrierje érdekében.

Éppen ezért ez a kiállítás sem tud mást tenni, mint hogy a magyar holokauszt eseménytörténetébe illeszti a dokumentumokat (vagyis az utaztatás során kissé már viharvert reprodukcióikat) - ha már nem akart olyan operettszínpadi történelemértelmezésbe bonyolódni, mint a Terror Háza tette a három évvel ezelőtti kiállításon. A középpontba helyezi a telefont, az írógépet és egyéb irodai felszereléseket, miközben félhomályos kacskaringókon keresztül vezet el a főhős születésétől az eltűnéséig. Egy-egy kanyarban, fiktív levelekként szövődnek a megjeleníthetetlen történetbe azok a hollywoodias epizódok, amelyekkel a különböző életrajzírók betömték a lyukakat (például amikor Eichmannal diskurál, az erkélyen emésztve a vacsorát, miközben a Vörös Hadsereg ágyúzza a várost). A kiállítás kicsit belekap az utóéletébe is, és egy megmentett asszony elbeszélésével próbálja megidézni alakját. Magyarországi utóéletét az OSA egy 2006-ig tekintő videóval egészíti ki - nyilván a tudományos hitelesség érdekében ejtve ki belőle a Terror Házát. A hiány és a hitelesség satujában azonban Wallenberg ugyanolyan megfejtetlen marad, mint eddig volt.

Raoul Wallenberg - életeket mentett - világokat mentett. Megtekinthető: április 29-ig. Centrális Galéria, Bp. V., Arany János u. 32.

A dokumentáció

A Wallenberg-irodalom tengerében a leghitelesebbnek tartott életrajzot John Bierman írta Righteous Gentile címmel, de budapesti tevékenységéről Lévai Jenőn és Ember Márián kívül itteni munkatársa, Per Anger Raoul Wallenberggel Budapesten című könyve is ajánlott irodalom. A Wallenberg Egyesület honlapjáról (www.wallenbergegyesület.hu) számos hasznos íráson és linken kívül a svéd-orosz vegyes bizottság jelentése is elérhető, de a legtartalmasabb a Nemzetközi Wallenberg Alapítvány honlapja (www.raoulwallenberg.net). A Centrális Galéria (www.osa.ceu.hu/galeria/) - a Nyílt Társadalom Archívum vonatkozó polcai között is kalauzol, míg a Terror Háza töltötte fel a legtöbb fotót és menlevéltípust (www.wallenberg.hu/wallenberg01.html).

Figyelmébe ajánljuk

Bányai Kelemen Barna: Engem a szerelem vezérelt

A színész hat éve tagja a Katona József Színház társulatának, de sokfelé játszik, most épp a Radnótiban volt bemutatója. Az Ördög Tamással folytatott munkáról, a Tarnóczi Jakab-féle Extázisról és a Mohácsi testvérekről is beszéltünk vele, s persze szó esett a filmezésről is.