Terézváros a Legfelsőbb Bíróság egy eseti döntésére hivatkozva megpróbálta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) illetéktelenségét igazolni a Fővárosi Bíróság (FB) előtt. Bár ez nem sikerült, az ítélet szövege csak mellékesen erősíti meg, hogy a KÖH-nek szakhatóságként beleszólási joga van minden, műemléki környezetben található házzal kapcsolatos építésügybe. A Király u. 40.-nél ez a 38-as szám alatti műemlék épület miatt van így - egy évvel ezelőtt éppen azért lehetett leállítani a bontást, mert az önkormányzat megpróbálta megkerülni a KÖH-öt (lásd: Háztól házig harc, Magyar Narancs, 2006. március 9.).
A bíróság
most viszont Terézvárosnak adott igazat, amikor hangsúlyozza: a KÖH a bontási engedély megtagadásakor nem vette figyelembe az épület "jelentős részben már lebontott állapotát, állagának (...) folyamatos romlását és az ennek következtében fenyegető veszélyhelyzetet". Noha nem volt a jelen per tárgya, tudható: az önkormányzat a bontási munkát jogszerűtlenül végezte, tehát a KÖH utólag kiadott hozzájárulása a törvénytelen eljárást legitimálta volna.
Noha a bíróság nem szakértőként lép fel, azt azért nem nehéz megállapítani, hogy a ház nincs "60-65 százalékban" lebontva, mert akkor nem állna még most is a harmadik emelet magasságáig. Az önkormányzat - kérdésünk-re adott írásos válasza szerint - a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. "becslésére" támaszkodik, amikor a fentieket állítja, noha a tételes kifejtés ezt aligha igazolja hitelesen (az elbontott tételek: a tető, a harmadik emelet födémjének egy része, a második és harmadik emelet válaszfalainak egy része, függőfolyosók, nyílászárók, főpárkánykövek). Az ítélet azonban tényként kezeli a "becslést", s kiemeli: az épület eredendően is leromlott állapotban volt - ami viszont az Andrássy úton kívül fekvő belső-terézvárosi házak sokaságáról mondható még el.
A KÖH-öt elmarasztaló másik érv, hogy a bontás megtiltásával saját korábbi véleményével ellentétesen foglalt állást. A kerület 2001-es szabályozási tervére (kszt) valóban rábólintott a hatóság (ha nem így tesz, az akkor is jogerőre emelkedhetett volna), csakhogy az nem tartalmazta konkrétan ennek az épületnek a bontását - igaz, nem is tiltotta meg. Ez esetben - magyarázza Mihályfi László terézvárosi főépítész - "jogi értelemben minden olyan épület, ami nem szerepel a védendők listáján, akár bontható is". Noha az önkormányzat hivatkozik a kszt-hez csatolt "Beépítési javaslat"-ra, amely tartalmazta a ház bontásának lehetőségét, Varga Kálmán KÖH-elnök szerint a ház "nem volt egyértelműen szerepeltetve mint bontható". Varga úgy véli, a 2005-ös kulturális miniszteri rendelet, mely a világörökség e Király utcáig nyúló rávezető zónáját műemléki jelentőségű területnek nyilvánította, minden bontási szándékot átgondolásra késztet(hetne).
Jórészt a két fenti érvre támaszkodva helyezte a bíróság hatályon kívül a Közigazgatási Hivatalnak a bontási engedély felfüggesztéséről szóló határozatát, s elrendelte, hogy indítsák újra a hatósági eljárást, melyben a KÖH engedélyét is meg kell kérni. Ha a KÖH következetes, akkor az épületet még megcsonkított állapotában is a Hild József tervei alapján 1844-ben megépült háznak fogja tartani. Varga Kálmán mindazonáltal óvatosan fogalmaz; kivárja, míg az eljárást lefolytatják, de gyors döntést ígér.
Verók István, Terézváros szocialista polgármestere viszont már most úgy érzi, győzelmet hirdethet. "Örömmel értesítem Önöket - fogalmaz a lakóknak írt levelében -, hogy (...) a rossz állapotú épület bontási eljárása folytatódhat, így megvalósulhatnak azon közös terveink, amelyek valóban méltóak Terézvároshoz, Budapest Szívéhez." A hírt a fellebbezés és az ítélet érveinek összecsúsztatása színezi, például amikor azt állítja a levél, hogy "a döntés (mármint a bontás leállítása - S. N.) politikai érdekeket, egy csekély támogatottságú egyesület érdekeit szolgálta" - gondolva itt az Óvás! Egyesületre, amely egy évvel ezelőtt ügyészségi óvás benyújtásával akadályozta meg az épület bontását. A polgármester továbbá a
"Szépkorúak Háza"
szolgáltatásaival húzza el a mézesmadzagot Terézváros idősebb polgárai előtt (aminek alapgondolatát Schmuck Andor e kerületben kezdte népszerűsíteni). A szóban forgó projekt ezer négyzetméter alapterületen tizenöt apartman és kiegészítő funkciók megvalósításáról szól - ám az önkormányzat a Narancsnak adott válaszában nem ejt szót arról a 95-100 luxuslakásról, amelyekkel együtt az Autóker ezeket az apartmanokat (visszabérlés céljából) egy csomagban megépíti - és amelyek a tavalyi hirdetések szerint egy nyolcemeletes lakóházban, hatszázezres négyzetméteráron keresnék a gazdáikat. Az önkormányzat a szépkorúprojekt örve alatt annak a magánszereplőnek az érdekeit védi, amelynek egy előnytelen üzlet keretében idegenítette el a tulajdonát.
A belváros megújításáról a Fővárosi Önkormányzat minden jel szerint Verók Istvántól eltérően gondolkodik. Bár a kerületi vagyongazdálkodásba nem szólhat bele, "keresi annak a lehetőségét", hogy fővárosi tulajdonú telket ajánljon fel a Király utca 40. helyett (mely a tulajdoni lap szerint még mindig önkormányzati birtok). A még kiforratlan elképzelésről hivatalosan nem értesült Aradi Ferenc, aki értékesítési igazgatóból lett az Autóker egyik vezetője. Döntése azon is múlik, hogy hol van a telek. Azzal a lehetőséggel momentán egyik érintett fél sem számol komolyan, hogy a házat a nyári civil pályázaton nyertes, időközben kidolgozott terv alapján szakkollégium és kulturális központ formájában újítsák fel.
A KÖH tehát vagy hozzájárul a bontáshoz és megvalósul a Király Residence - amivel nemcsak az eklektikus belváros mediterrán tengerparti áthangolása folytatódna, hanem precedens is születne épületek jogszerűtlen bontására. Nem zárható ki - noha semmi nem támasztja alá -, hogy az Autóker gesztust gyakorol és elfogadja a cserét, esetleg felújíttatja a házat, mert a KÖH nem megy bele a bontásba. Reális perspektíva, hogy a ház megmarad, de ebben az esetben valakinek rendbe is kellene hoznia - erre az önkormányzat, amelyet a szerződésbontás feltételei is terhelni fognak, nem vállalkozik. Ha ez elmarad, akkor nemsokára csak a bontott tégla árában lehet a ház értékét mérni. Bárhogyan is alakul, a Király u. 40. esete azt igazolja, hogy a belső kerületekben csak az a régi ház lehet biztonságban, amit műemléknek nyilvánítanak.
