Tavaly októberben egy űrhajós váratlan földre szállásának köszönhetően nyílt meg a Sirály. Az űrhajós átadta a kulcsokat a ház előtt tolongó csődületnek, melynek tagjai azóta a Sirály törzsközönségének, illetve csapatának nevezik magukat, s vendéglátó-ipari, színházi, egyéb előadó-művészeti, valamint változatos közösségi tevékenységet folytatnak. "Abban bíztam, hogy tizenhét évvel a rendszerváltás után bele lehet vágni abba, hogy egy épületet, amit kulturális hasznosításra szántak, egy civil szervezet működtessen. Hat hónapja működünk - pillant körbe szemüvege felett Szalai-Szabó István ügyvezető. - Elég vakmerő gondolat volt. Gondoltam, hogy lesz nehézség, de előbb-utóbb győzedelmeskedni fogunk, hiszen épeszű dolog, hogy egy üresen álló helyből működő helyet csináljunk."
Üzemmód
A kilencvenes évek elején nagy nekiveselkedéssel átalakított épület könyvesházként működött, amit három egybenyitott szint, a pincében pedig kávézó és előadóhelyszín szolgált. A Sirály az építészeti szituációt kézenfekvőbb módon adaptálta: a kávézó az utcaszinten rendezkedett be - mindössze a pult mögötti falszakaszt festették narancssárgára, mondván, "minél kevesebbet avatkozunk bele, annál nagyobb szabadságban alakítja ki magát". A jellegzetes fakorláttal díszített csigalépcsőn felfelé haladva egyre elmélyültebb tevékenységek lettek honosak: a lépcsőforduló például alkalmas zug az alanti pohár- és csészevándorlás illetve a wireless üzemmódú notebookok fölé görnyedés megfigyelésére fogékony, szűkebb társaság leültetésére - igény szerint sakkozásra. A felső szint pedig a könyvesház kilencvenes évek legelejének posztmodernjét és a Szalai-Szabó család tűrőképesebb cserepes növényeit őrző enteriőrjével veszi körül mindazokat, akiknek lent már nem jutott hely, vagy nagyobb nyugalomra vágynak.
A nehéz, mahagóni árnyalatú könyvespolcokat, melyeket valamely sajátos, a polgári könyvtárszobák iránti nosztalgia ihletett, spontán módon cserélődő bölcseleti kiadványok és könnyebb olvasmányok díszítik (olyan ritkaságokkal, mint a Fotó néhány hetvenes évekbeli példánya, vagy a sajnálatosan rövid életű Nappali Ház egy-egy száma). Beljebb egy tudatos rendezői gondolatmenetet tükröző könyvespolc áll, melynek előterében, egy termetes asztalnál működik a notebookos menedzsment: a Városi Színház Kht. képviseletében Szalai-Szabó és a színházi szervező Deme László. Ugyanezen asztalnál telepedett meg a Marom zsidó ifjúsági szervezet, mely igény szerint más civil szervezetekkel - a Védegylettel, a Zöld Fiatalokkal vagy éppen a kaposvári képzősökkel - osztozik a légtéren.
Innen háromemeletnyi szintkülönbséget ereszkedve közelíthető meg a vizesblokk, illetve a magaslatinál cifrább belsőépítészeti világú színházterem, melynek téralakítása a klasszicista - Hild - ház fő stílusjegyét idézi meg gipszkartonból formált boltívek és oszlopok révén. "Májusban, amikor először bejöttünk, penész és gomba borította a pincét. Elemlámpával mentünk, mert nem volt áram. Úgy alakult, hogy a végén több mint száz ember dolgozott rajta. Fogalmam sem volt róla, kik ezek az emberek: megálltak a bicajjal, bejöttek és festettek, miközben feszült hangulat volt a városban, és október 23-án árpádsávos zászlókkal sétáltak fel és alá az utcában." Bár a körülmények árpádsávos zászlók nélkül sem mondhatók ideálisnak a színház számára, mégis működik: a Városi Színház lerobbant Kálvária téri helyiségeit próbákra használják, az előadásokat a Sirályban tartják, ami azzal a gyümölcsöző következménnyel is jár, hogy a beszélgetésekre vagy kávézni érkező közönség adott esetben színházi előadásra is beül.
A vendéglátó-ipari egység sem idomul maradéktalanul a szakma írott és íratlan szabályaihoz. A volt Eckermannosok által vitt pult például éjfél körül bezár - a legtöbb bevételt ezután lehetne kasszírozni. "Amennyi itala van, igya meg a vendég, de a mondandóját mondja végig, ezért akár hajnali négyig is nyitva vagyunk." Szalai-Szabó becslése szerint a felújításba ötmillió forint jórészt baráti kölcsönt fektettek, ami májusig nagyjából meg fog térülni. A havi átlagosan másfél millió forintos bevétel egyharmada a hely filozófiájának megfelelően a kht. alkalmazottainak (inkluzíve Eckermannosok) bérére és rezsijére megy, ami ellentmond a profitmaximalizálás törvényeinek, viszont visszaigazolja a működőképesség. Körülbelül félmillió forintot költenek a fenntartásra, a maradékot pedig a programokra, ami pályázati pénzekkel egészül ki. "Alapvetően nem az üzlet a lényeg, hanem hogy ez egy találkozóhely. Én az FMK-n, Tilos az Á-n nőttem fel, később az Egyetemi Színpad töltötte be ezt a szerepet, amit a kilencvenes években csináltam. Ahol a fiatal értelmiség kialakuló része találkozik, véleményt cserél, és óhatatlanul befolyásolja egymás világképét. Most olyan társadalmi-politikai környezetben élünk, ahol erre szükség van, olyan dolgok érik ma az embert, hogy komoly problémát okozhat, ha nem lehet diskurálni."
Dűlő
Nemrég egy lecsapott üveggömbben megtestesülő becsületkassza és egy aláíróív jelent meg a pulton elhelyezett szendvicsek, péksütemények és szórólapok társaságában, mintegy jelezvén, hogy az intézmény működése hatóságilag nem maradéktalanul megalapozott. Eredetileg - 1993-ban - a Budapest Székesfőváros Könyvesháza Alapítvány kulturális célra kapta meg ezt a fővárosi tulajdonú épületet, amihez egy vissza nem térítendőnek tűnő hétmilliós támogatás is társult az azóta megszűnt Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Közalapítványtól. Három évvel később azonban az Állami Számvevőszék rámutatott, hogy ez mégiscsak kölcsön volt, és a Könyvesházat az azóta huszonnyolcmillióra duzzadt tartozás nyomasztja, a ház pedig éppen tíz éve üresen áll. Szalai-Szabó hat éve "figyelte" ezt a házat, de csak tavaly májusban fordult ideiglenes használatbavételi kérelemmel a Fővárosi Önkormányzat megfelelő tisztségviselőihez, amihez nemcsak egy beleegyező nyilatkozatot csatolt a Könyvesház Alapítvány elnökétől, hanem javaslatot is az adósság átvállalására. A holtpontra jutott perre hivatkozva azonban Schiffer János kulturális főpolgármester-helyettes őt is eltanácsolta, mint mindenkit, aki korábban a hasznosítás iránt érdeklődött.
Mégis, az önkormányzati választások előtti utolsó, szeptember 26-i ülésen (Schiffer támogatásával) úgy döntött a tulajdonosi bizottság, hogy a pincét bérbe adja jelképes havi ezer forintért. Az ugyanis időközben kikerült a per alól, csakhogy önálló működésre aligha alkalmas, lévén, hogy az épületet a legfelső szintről látják el árammal. Egy váratlan fordulat úgy hozta, hogy a kedvezményezett egy új jelentkező, a Városvédő Egyesület lett (elnöke Ráday Mihály, a Városfejlesztési és Városképvédelmi Bizottság tagja), amelynek ki kellett költöznie az Eötvös utcai székhelyéről. Noha a volt főpolgármester-helyettes emlékei közt egy "április-májusra" tehető beadvány szerepel, a kérelem augusztus 31-re datálódik. A stikában született döntést Ikvai-Szabó Imre városfejlesztési főpolgármester-helyettes furcsállta, de - mint mondta a Narancsnak - nincs mit tenni, amíg tart a peres eljárás.
Ilyen előzményeket követően, október 5-én ért földet az űrhajós a Sirályban, amely háborítatlanul üzemelt a birtokvédelmi eljárásig, melynek következménye jelenleg a becsületkassza. "Nem akartam tovább nézni ezt az állapotot, hanem kitaláltam, hogyan lehet fenntartani addig is, amíg tart a per. Azt szeretném, hogy példa legyen, és ne botrány. Ne egy újabb kudarc legyen a hozadéka, hanem a lehetőség, hogy egy civil szervezet és az önkormányzat leül, és megpróbál dűlőre jutni. Tíz év múlva az itt lévő emberek egész biztosan meg tudnák védeni a Sirályt. Kérdés, hogy most is van-e annyi érdekérvényesítési képességük, hogy fennmaradjon - mondja Szalai-Szabó. Mindaddig, amíg ez eldöntetlen, a zártkörű klub programjairól a siraly.co.hu oldal tájékoztat.
