Sz. T.

picivel tán asszonyosabb, mint 1985-ben, amikor először hallhattuk, miként lesi ki intim ügyeit Marlene a szobája faláról, de ez egyrészt 24 év és gyerekszülés után természetes, másrészt semmi jelentősége - viszont a hangja mit sem változott. Ugyanaz a tiszta, látszólag eszköztelen, mégis határozott kifejezőerővel bíró énekhang, s persze a régi csábítás: értelem és érzelem, együtt, ahogy a legjobb.

Örvendezni kéne, hogy meglett egy hosszú, szép történet eleje, de száraz a torok, könnyekkel küzd a szem. A főhős magányos csatáját vívja, fegyvertelen, mint Petőfi, akit megénekelt, szemközt a dzsidással.

Bármily könnyen kínálja az analógiát a Buena Vista Social Club, többszörösen indokolt velük párba állítani az Orchestra Baobabot: a fenomenális kubai és szenegáli öregek egyaránt azt igazolják, hogy a fiatalsághoz hasonlóan az idős kornak is lehet varázsa - tehetség kérdése csak. (Plusz még ott az az életrajzi apróság, hogy mindkettőjükre ugyanaz az európai producer, Nick Gold nyitotta rá a nagyvilág fülét, továbbá, hogy a Baobab az afrokubai zene történetében játszik kitüntetett szerepet.) Miként az ezer évig elélő baobab - magyarul majomkenyérfa - szolgálja gyümölcsével, levelével, víztartálynak alkalmas törzsével az embert, az Orchestra Baobab is tökéletesre érlelt táplálékot ad testnek és léleknek.

Kilencedszerre csak öt nap a világzene, ebbe kell beleférnie minden színnek és árnyalatnak, a szó audio- és vizuális értelmében egyaránt.

Az Európa Kiadó, a Balaton és sok más együttes egykori gitárosa elkészítette első lemezét, amely Gémes Jánosnak, Dixinek (1943-2002) állít emléket. (Nekrológunkat lásd: "Sötétben káprázó jelenés", Magyar Narancs, 2002. június 27.) A Dönci Project néven jegyzett produkció nem klasszikus szólóalbum, inkább szellemidézés. Ráadásul az "asztaltáncoltatásban" olyan előadók vettek részt, akik eddig talán nem is ismerték egymást: Cseh Tamás, Szűcs Krisztián (HS7), Peter Ogi, Somló Tamás, Víg Mihály, Szekeres András (Junkies), hogy csak néhány nevet említsünk.

Angol reneszánsz dalokat dúdolgatok magamban, ami mind a Magyar Narancs, mind a világ történelmében példátlan esemény.

Minden ötödik évben Kassel a nyári európai kiállítási szezon egyik fő állomása: a német város ad helyet az 1955 óta igencsak nagyra nőtt documentának.

Amióta a Watermark albumról kislemezként világslágerré lett Orinoco Flow hátán beevezett a köztudatba - s azóta bizony már tizenhét év pergett le -, Enya világa elválaszthatatlan a víztől.

Ül az öltözőben, jobbra-balra lődöz, mintha távkapcsoló volna a kezében, még hangot is ad hozzá, csjú-csjú-csjú.

Akezdet 1850: ebből az évtizedből már vannak írásos feljegyzések vásári bábelőadásokról. A vég pedig 1950, a bábszínházak államosítása. Ami persze a hagyományt nem törhette meg, csupán a privát üzletvitelt - szerencsére csak ideiglenesen, hiszen (a jelenleg működő, tizenegy állandó bábszínház mellett) ma már újra rengeteg bábos járja az országot.