Becsukom a szemem, David Lynch vagy Wim Wenders filmjében vagyok, amerikai kisvároson autózunk keresztül, teremtett lélek sehol, lapos tetõs épületek, villanyvezetékek, kivilágítatlan neonok, napsütés vagy szürkület, leírhatatlan fény ül a tájon, ember így nem látja, csak operatõr, aztán sivatagos táj, bozótgolyókkal gurigáz a szél, végtelen távlat, fenyegetõ egyhangúság, de nem történik semmi, most még nem akarják szétlõni a fejünket, újabb déli kisváros, spanyol szavak keverednek a feliratok angoljába, kreol népek az utcán, barátságos rendetlenség, ráérõs nyugalom. Kinyitom a szemem, elõttem csajok ölelgetik egymást spagettipántos topban egy mobilfotó kedvéért, mellettük whisky vagy vodka jár körbe, csak el ne dobják, ha kiürül az üveg, egy srác faágra eszkábált román zászlót lenget, próbálok vele ellentétes ritmusban mozogni jobbra-balra, ne takarja ki a színpadot, de így se stimmel minden, hiába látom, hogy az egyik zenész piros végû ütõkkel kóstolgatja a marimbát, nem hallom a csilingelést, a pedálos steel gitár is csak látvány marad olykor, a hangja belevész a sûrûbe, és néha nem tudom, szándékosan suttog-e Joey Burns, vagy csak a mikrofonját nem sikerült beállítani. Viszont a trombiták tisztán és élesen hasítanak bele a levegõbe, ahogy kell, és mindig a legjobbkor - de ez már a kompozíció dicsérete -, ráadásul még azzal is megajándékoznak, hogy egyik számuk a Satisfactionre, egy másik a Love Will Tear Us Apartra fut ki, pedig amúgy teljesen más világban mozognak. Sajnos a hely alkalmatlan a zenéjüket jellemzõ finom hangzásokhoz, ha nagyritkán lehalkulnak, azonnal átbrummog a szomszédos színpadról a basszus, és hiányzanak a Carried To Dust album vendégénekesnõi is - de mindezzel együtt remek zenekar a Calexico, szívesen meghallgatnám õket zárt térben. De most ez van, lehunyom a szemem, vissza a mozimba. Világzenei Nagyszínpad, augusztus 12. ****
Figyelmébe ajánljuk
Trump és a hatalom: alkotmányjogi kérdés is egy vezető politikus pszichés állapota
Ami a fejlett demokráciákban azelőtt elképzelhetetlen volt, majd’ tíz év alatt súlyos problémává nőtte ki magát: az első számú világhatalom vezetője, a világ sorsának egyik alakítója olyan ember, akinek személyisége alighanem a klinikai pszichológia és pszichiátria terrénuma.
„Mások érdekeit nézik” – otthagyta a fideszes roma közösséget az országos önkormányzati elnök
Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?
Érett, nem öreg
Jarvis Cocker lusta embernek tartja magát, pedig elég sok mindent csinált a Pulp 2002-es feloszlása óta.
Még egy puzzledarab
Háromnegyed órás dokumentumfilmet sugárzott 1965-ben a kanadai televízió egy fiatal költőről.
Mi nem akartuk!
A szerző első regénye a II. világháború frontélményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.
Koldus és királyfi
A közkeletű bölcsesség szerint a popdalok 90 százaléka a szerelemről szól, a maradék pedig semmiről.
Mit csinálsz? Vendéglátózom
Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.
„Lengyelországban az életmód politikai kérdés: ez benne van a lengyel karikatúra DNS-ében”
Popmenedzsment egykor és ma: Erdős Péter vs Deutsch Tamás
Mitől "Európa legnagyobbja" a tűzijáték? Attól, hogy nálunk költi rá a legtöbbet a kormány
Baljós fellegek
A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.