Színháztörténetünknek ez a kevéssé reflektorfényben lévő szelete látható a Bajor Gizi Színészmúzeumban, ahová azért is érdemes ellátogatni, hogy ellenőrizhessük: képesek vagyunk-e irigységtől el nem sárgulva konstatálni, micsoda villa adatott meg lakhatás céljára a művésznőnek. Ennek egyik szobájában várja a nézőket a száz báb. Világjáró társaság. Voltak már Spanyolországban (bár a tolosai bábfesztiválon, ahol Magyarország volt a díszvendég, a történeti anyag kevesebb teret kapott a kortárs mellett), Belgiumban (az európai bábcentrummá alakított genti kolostorban) és Horvátországban (a zágrábi tűztoronyban). Jövő nyáron Pécsre utaznak, az Országos Színházi Találkozóval érintkező felnőttbábfesztiválra. Mindezek közben pedig az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Bábgyűjteményében laknak, melynek vezetését három éve vette át a tárlatot rendező és ott vezetést is vállaló
Papp Eszter
Miközben a bábokról beszél, az embernek olyan érzése támad, mintha a fiatal muzeológus-bábtörténész száz-százötven éve is ott kacagott volna a vásári sokadalomban, ahogy az örök Vitéz László az ellenségeit püföli, ott esett volna le az álla, amint a táncosnőfigura szoknyája felemelkedik és léghajóvá változva kivitorlázik a színről, tanúja lett volna az 1930-as években, a cserkészbábjátszás nagy föllendülésének vagy Az ember tragédiája 1937-es, francia nyelvű, párizsi bábelőadásának, ami aranyérmet nyert a világkiállításon.
Vitéz László, akit Kemény Henrik jóvoltából az ország apraja-nagyja látott már palacsintasütővel vitézkedni, az európai vásári bábjáték egyik alapfigurája: rokona a török Karagöz, a franciák paprikajancsija, Guignol, a németek és osztrákok vidám bohóca, Kasper/Kasperle és az angol vásártereken asszonyát, Judyt vagy az útjába akadó hivatalosságokat ütlegelő Punch. Az 1925-ben született
Kemény Henrik
egy bábosdinasztia harmadik tagja: nagyapja, Korngut Salamon bábszínház-tulajdonosi, bűvészi és cirkuszigazgatói működése 1897-ig vezethető vissza (az ő bábja volt Bunkó Bandi). Fia, aki Keményre magyarosította nevét, a Népligetben ma üresen álló bódéjában szórakoztatta közönségét maga faragta figuráival, virtuóz kesztyűs és marionettjátékával (míg el nem vitte a háború). A zsinórrántásra átváltozó léghajósnő marionettje egy másik háromgenerációs bábjátékos család középső tagja, az 1892-ben meghalt Hincz Gusztáv hagyatékából került elő: apja, Adolf mint artista, képmutogató, panoráma- és bábszínház-tulajdonos járta az országot, fia, az 1953-ban elhunyt Károly az államosításig vezette az Első Magyar Bábszínházat a Városligetben. A cserkészbábjátszás egyrészt az 1952-ben meghalt Bodor Aladár tevékenységének köszönhette virágzását, aki ezerszámra adta el gipszből sokszorosított, maga kreálta, karikaturisztikus bábfejeit (a test elkészítése a vevőkre maradt), másrészt az 1980-ban elhunyt A. Tóth Sándornak, a folyton verekedő cserkészfiúk, Üst Ubul és Verj Elek kitalálójának. Az ember tragédiáját az 1967-ben elhunyt Blattner Géza rendezte harminc évvel korábban Párizsban, ahol 1929-ben alapított bábszínházat Arc-en-Ciel néven (itt készítette a magyar bábtörténetben egyedülálló, konstruktivista-kubista hatást mutató marionettjeit A. Tóth Sándor, előadásaikat André Kertész dokumentálta), ezt megelőzően pedig, még Budapesten, megpróbálta felnőttművészetként elismertetni a bábjátékot, Balázs Béla és Kosztolányi Dezső műveit mutatván be zsinórral mozgatott síkfigurákkal. Mindez megtekinthető a kiállításon, és még egy regiment egyéb - például az 1983-ban elhunyt Büky Béla árnyjátéka, az 1959-ben meghalt Szokolay Béla népies ördögfigurái vagy az 1977-ben elhunyt Rév István Árpád szemet, szájat mozgató, sőt púdert is fújó, mechanizált rudasbábja, amit a botbáb és a kesztyűsbáb kombinálásával hozott létre (az ő jellegzetessége a már-már hiperrealista színpadkép volt, Nemzeti Bábszínjátéka 1941-44 között 760-szor adta elő Budapesten a Toldit, felnőttek szórakoztatására pedig korabeli bulvárdarabokat vitt színre).
A Színházi Intézet fotókat, kéziratokat, tervrajzokat, ruhákat, színlapokat, videofelvételeket és szakirodalmat is tartalmazó bábgyűjteményének legrégibb darabjai a Hincz családhoz kötődnek, az ő specialitásuk a tánc közben testrészeit hirtelen szétdobáló, úgynevezett széteső bábfigura, amely annyira meg tudta nevettetni a vásári népet. Állománygyarapító vásárlásra évente egyszer nyílik lehetősége Papp Eszternek (legutóbb Rév István Árpád szobrait sikerült megszereznie), de színlapokat, plakátokat, meghívókat, műsorfüzeteket, az előadásokat rögzítő videókat folyamatosan kap. A többi a bábjaiktól - érthető módon - általában nehezen megváló bábosokon is múlik.
Sz. T.
Nyitva: november 2-ig; Bajor Gizi Színészmúzeum (XII. ker., Stromfeld Aurél út 16.); www.oszmi.hu
