Film

Banksy: Kijárat az ajándékbolton át

  • Sz. T.
  • 2013. március 14.

Film

Van olyan graffitis, aki egyetlen dologra kattan rá, azt nyomja megszállottan. Roszszabb esetben a szignójával pössenti tele a várost, kutyaként jelölve meg a falakat, s azért lehet híres, mert sokfelé kóborol; jobb esetben ugyanazt a sokatmondó képet stencilezi, ragasztja fel mindenfelé. És létezik olyan is, akinek ötletekkel van tele a kapucnija, gondolatokkal bombázza környezetét. Alkot.

E típus megtestesítője Banksy: a bristoli falfirkász, aki a világ legtöbbre taksált köztéri művészévé nőtt. Ismertsége persze viszonylagos: munkái azok, ő maga nem. Hűséges segítőinek csapatából még senki sem árulkodott kilétéről. Ebben a filmben viszont láthatjuk a kezét (bonyolult stencilt készít, Diana hercegnős hamis egyfontosait mutogatja), sőt árnyékba rejtett arccal, eltorzított hangon meg is szólal.

Ez az ő filmje. Először is, mert ő az, akit a Los Angelesben élő francia Thierry Guetta mindenképp videóra akart kapni, miután már mindenkiről forgatott Párizsban és LA-ben, csak róla nem. Éveken át járt a graffitisekkel éji portyáikon, kazetták ezreit töltve meg. Reménybeli dokuja azonban Banksy nélkül nem lehetett volna teljes. Aztán szerencséjére összebarátkozott vele, sőt megörökíthette egyik kockázatos akcióját is, amikor egy guantánamói rabra hasonlító bábut becsempészve feldúlta Disneyland békéjét. Viszont a nyersanyag összevágásával csődöt mondott, nézhetetlen lett. Végül Banksy csinálta meg: filmje átgondolt struktúrájú, vicces momentumokban gazdag közelkép a kifelé zárt street art színtérről és fontosabb figuráiról. S miközben visszafordította a kamerát a Mr. Brainwash néven képgyártásba kezdő Thierryre, szkeptikusan megmutatta a mindenáron művésszé válni akarás folyamatát és a hype éltette műtárgypiac működését is.

Látható a Műcsarnok kiállításán február 17-ig, a YouTube-on bármikor.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.