Kovács Bálint

A Soulfly működése, mégpedig töretlenül sikeres működése igen kínos - mármint a Sepulturának. Amikor ugyanis Max Cavalera 1996-ban nagy csinnadrattával otthagyta a brazil bandát, a hátramaradottak évekig építgették új arculatukat, hogy bebizonyítsák: a Sepultura nem volt egyenlő Maxszel. Csakhogy míg a Sepultura azóta sem tudott letenni az asztalra egy igazán kiemelkedő lemezt - mondjuk, annyira kiemelkedőt, amennyire 96-ig gyakorlatilag minden korongjuk az volt -, és minden próbálkozásuk az "elrontott" és az "egész jó" között mozgott, addig Max Cavalera kirázott a kisujjából egy rocktörténeti jelentőségű bandát, a Soulflyt. Aligha elvárható persze, hogy a Sepultura legénysége egy emberként dőljön előbb Max lábai elé, majd rögtön utána a kardjába - az mindazonáltal elég sokatmondó, hogy a Soulflynak mind a koncertjei, mind a lemezei lazán porig alázzák sepulturás riválisaikat. Ha riválisnak lehet még egyáltalán nevezni az egykor dicső zenekart.

A japán Yoshihiro Kurita és társulata, a Ryutopia Nó-Színház a szamurájkultúrában és a zen buddhizmusban gyökerező, ezer meg ezer szabálytól kötött nó-színház és a Nyugaton is ismert színházi kultúra találkoztatását példázza. Gyulai - és kivételesen szabályszegő (hiába, Gyulán igen ritka az olyan színpad, amely megfelel a nó-színház évezredes előírásainak) - előadásukban a keleti színházi világnak is csak azon részei vannak jelen, melyek a laikus számára is érthetőek, s amelyek bármely kultúrában az előadás tökéletesítését szolgálnák.

A zágrábi Ballett Troupe Croatia színlapja balettről beszél: de ne dőljünk be. Ötven percbe gyilkolt Hamletjük sokkal inkább volt ugyanis pantomim, vagy még inkább valamiféle "Amerikából jöttem", mint klasszikus balett, noha észrevehetőek voltak bizonyos erre irányuló próbálkozások a címszerepet is magára osztó Svebor Secak tragikus koreográfiájában.

Ha azt mondjuk, a felhasználók által szerkesztett, állandóan formált, toldozott-foldozott lexikon, elsőre sokaknak Douglas Adams Galaxis Útikalauza fog beugrani. Tudják, ahol a Föld nevű bolygóról mindössze annyi olvasható: "jobbára ártalmatlan". Ám ha ez mégsem elégítené ki minden igényünket, keressük fel a Wikipédiát (http://hu.wikipedia.org)!

Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerző 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya első személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülői terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyről mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne.

Kevés zenekar van Magyarországon - persze a feldolgozásbandákat leszámítva -, amely nyíltan vállalná, kik azok, akiknek a zenei hagyományait folytatni szeretné; persze nem is csoda, hiszen a közönség (pláne a rosszindulatúbb hányada) e nélkül is prímán kitalálja, kinek-minek gyenge utánzataként kell elkönyvelnie az adott együttest.

Csongrád megye fideszes vezetésű önkormányzata bedarálja az országos hírű szentesi középiskolát. Az önkormányzatot kizárólag ésszerű gazdasági megfontolások vezetik. Két ellentétes állítás; utánajártunk, melyik mennyiben megalapozott.

"Nemcsak az a baj, hogy nem szeretem a Dying Fetust: nem tudom, képes leszek-e tolerálni a zenéjüket másfél órán keresztül" - fogalmazza meg a koncertre csábítandó cimboránk a földgolyó szinte teljes népessége, de még a metálosokon belül is igen sokak aggályait.

A tavasz immár végleg nyárba fordult, odakünn a virágos réteken a dús lombú fákról leveleket legelő őzeket csak a pajkos nyulak zavarják meg, és így tovább. Megmagyarázhatatlan, miért ösztönzi ez az idill a legsötétebb metálzenekarokat arra, hogy éppen most adják ki friss lemezeiket, mikor se tél nincs, se csend, nem beszélve a hóról és halálról. Persze lehet, hogy éppen ez tetézi a megénekelhető kínokat.

Idea Koktél Az éves átlagnál is gyakrabban jut eszembe a "fulladjál bele" szókapcsolat ama tévéműsorokat nézve, melyekben a kedves házigazda - na ja, a "meztelen mixert" miért nem találták még ki? - először felkeresi Franciaország azon kis dombját, melyen a világon egyedül kapható az adott likőr; majd recepttel illusztrálva vidáman elmagyarázza a nézőknek, hogy kell belőle koktélt csinálni (kell hozzá londoni gyömbérsör is, egyébként). Nyeld félre, nyeld félre, ismételgethette a http://koktel.idea.hu webmestere is, miközben elkészítette az Idea Koktél névre hallgató honlapot.

Az ifjoncként elhunyt mester második - és a befejezettek közül az utolsó - drámája Balázs Zoltán rendező szavai szerint a színházcsinálásról szól. Nem szállunk vele vitába, mivel a Maladype előadása tényleg erről, a színház(csinálás)ról beszél. És nem is szűkszavúan.

Nagyjából 1970-et írunk, a helyszín az Ígéret Földje, vagy inkább egy poros amerikai kisváros kongresszusi központja, ahol nagy tömeg gyűlt egybe vasárnap. Mindenki a körútját járó prédikátor helyi beszédét várja. Megérkezik, s rövid bevezető után belecsap: csak mondja és mondja a szövegét, fel-alá jár, vagy inkább rohan, berezonál a kezében a mikrofon, egyre lelkesebb, leveti zakóját és napszemüvegét is. Alig kell egy fertályóra, már minden szavát elhisszük, lelkesedése átragad miránk is. Aztán, ahogy véget ér a show, tesszük, amit mond.