Elena Ferrante: Nő a sötétben (könyv)

  • Kovács Bálint
  • 2008. július 10.

Zene

Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerző 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya első személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülői terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyről mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne.

Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerzõ 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya elsõ személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülõi terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyrõl mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne. A kegyetlenség így nincs is jelen a felszínen, mégis kiérzõdik minden olyan sor mögül, mint amilyen az anya hitvallása is: "Egy gyerek, igen, egy gyerek mindig örvényes szorongás." S ahogy a férj és a gyerekek "kirepülnek", úgy érzi, elmúlik a szorongás is, pedig dehogy. Az elbeszélõ tengerparti nyaralásán felfigyel egy fiatal anyára, aki zajos, Camorra-kötõdésû családja mellett is tökéletes összhangban él kislányával - úgy, ahogy neki sosem sikerült, s amire oly végtelenül féltékeny, még ha nem is tudja ezt bevallani magának. Részese kíván hát lenni ennek a boldogságnak látszó valaminek õ is, s aminthogy ez nem sikerülhet neki - hiába rabolja el az anya-lánya szeretetet, a kettejük közti kapcsot jelképezõ játék babát -, megpróbálja saját, ugyancsak ellenszenves képére formálni a fiatal anyát is: ha az ember nincs benne egyedül, a kudarcos élet is édesebbnek, a rossz döntések is helyesebbnek tûnnek.

A magának és a könyvbéli kislánynak ugyanazt a keresztnevet választó Elena Ferrante története és nyugodtnak tûnõ, mégis feszültséggel teli dramaturgiája, tehetsége a lélekábrázoláshoz oly nagyszerû, hogy feledteti azt az ellentmondást is, mely a minden apró mozzanat lelki motivációját megmagyarázó mondatok és az értelmezés oroszlánrészét az olvasóra bízó elbeszélõmód között érzékelhetõ.

Fordította Balkó Ágnes. Magvetõ Kiadó, 2008, 200 oldal, 2490 Ft

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.