Elena Ferrante: Nő a sötétben (könyv)

  • Kovács Bálint
  • 2008. július 10.

Zene

Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerző 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya első személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülői terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyről mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne.

Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerzõ 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya elsõ személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülõi terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyrõl mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne. A kegyetlenség így nincs is jelen a felszínen, mégis kiérzõdik minden olyan sor mögül, mint amilyen az anya hitvallása is: "Egy gyerek, igen, egy gyerek mindig örvényes szorongás." S ahogy a férj és a gyerekek "kirepülnek", úgy érzi, elmúlik a szorongás is, pedig dehogy. Az elbeszélõ tengerparti nyaralásán felfigyel egy fiatal anyára, aki zajos, Camorra-kötõdésû családja mellett is tökéletes összhangban él kislányával - úgy, ahogy neki sosem sikerült, s amire oly végtelenül féltékeny, még ha nem is tudja ezt bevallani magának. Részese kíván hát lenni ennek a boldogságnak látszó valaminek õ is, s aminthogy ez nem sikerülhet neki - hiába rabolja el az anya-lánya szeretetet, a kettejük közti kapcsot jelképezõ játék babát -, megpróbálja saját, ugyancsak ellenszenves képére formálni a fiatal anyát is: ha az ember nincs benne egyedül, a kudarcos élet is édesebbnek, a rossz döntések is helyesebbnek tûnnek.

A magának és a könyvbéli kislánynak ugyanazt a keresztnevet választó Elena Ferrante története és nyugodtnak tûnõ, mégis feszültséggel teli dramaturgiája, tehetsége a lélekábrázoláshoz oly nagyszerû, hogy feledteti azt az ellentmondást is, mely a minden apró mozzanat lelki motivációját megmagyarázó mondatok és az értelmezés oroszlánrészét az olvasóra bízó elbeszélõmód között érzékelhetõ.

Fordította Balkó Ágnes. Magvetõ Kiadó, 2008, 200 oldal, 2490 Ft

**** és fél

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.