Elena Ferrante, a valódi nevének, személyiségének rejtegetésében és az irodalomban egyaránt sikeres kortárs olasz szerzõ 2006-os, vékonyka kötete az általában egyébként sem túl vidám anya-lánya regények közül az egyik legkegyetlenebb. A rossz, igazán rossz anya elsõ személyben, emberi hangon meséli el életének egyes történeteit a szülõi terrorról, amelyet a köznyelv még nem nevez annak, hiszen nincs kimondott zsarolás és pofon is "csak" kevés, de amelyrõl mindenki érzi, nagyobb kárt tesz vele a gyerekekben és egyúttal önmagában, mint bárhogy máshogy tehetne. A kegyetlenség így nincs is jelen a felszínen, mégis kiérzõdik minden olyan sor mögül, mint amilyen az anya hitvallása is: "Egy gyerek, igen, egy gyerek mindig örvényes szorongás." S ahogy a férj és a gyerekek "kirepülnek", úgy érzi, elmúlik a szorongás is, pedig dehogy. Az elbeszélõ tengerparti nyaralásán felfigyel egy fiatal anyára, aki zajos, Camorra-kötõdésû családja mellett is tökéletes összhangban él kislányával - úgy, ahogy neki sosem sikerült, s amire oly végtelenül féltékeny, még ha nem is tudja ezt bevallani magának. Részese kíván hát lenni ennek a boldogságnak látszó valaminek õ is, s aminthogy ez nem sikerülhet neki - hiába rabolja el az anya-lánya szeretetet, a kettejük közti kapcsot jelképezõ játék babát -, megpróbálja saját, ugyancsak ellenszenves képére formálni a fiatal anyát is: ha az ember nincs benne egyedül, a kudarcos élet is édesebbnek, a rossz döntések is helyesebbnek tûnnek.
A magának és a könyvbéli kislánynak ugyanazt a keresztnevet választó Elena Ferrante története és nyugodtnak tûnõ, mégis feszültséggel teli dramaturgiája, tehetsége a lélekábrázoláshoz oly nagyszerû, hogy feledteti azt az ellentmondást is, mely a minden apró mozzanat lelki motivációját megmagyarázó mondatok és az értelmezés oroszlánrészét az olvasóra bízó elbeszélõmód között érzékelhetõ.
Fordította Balkó Ágnes. Magvetõ Kiadó, 2008, 200 oldal, 2490 Ft
**** és fél
