A zágrábi Ballett Troupe Croatia színlapja balettrõl beszél: de ne dõljünk be. Ötven percbe gyilkolt Hamletjük sokkal inkább volt ugyanis pantomim, vagy még inkább valamiféle "Amerikából jöttem", mint klasszikus balett, noha észrevehetõek voltak bizonyos erre irányuló próbálkozások a címszerepet is magára osztó Svebor Secak tragikus koreográfiájában. Pantomimnak viszont igen szórakoztató órácska kerekedett a szó szerint lebutított mûbõl: Secak a nézõt is bevonta a játékba, miszerint ki-ki felmondhatta magában, melyik szállóigét is fordítják le egy az egyben a bántóan egyszerû mozdulatsorok. Így például bájos volt, amikor Hamlet a "vonulj kolostorba" sorait szemléltetendõ keresztet vetett Ophelia kezével; amikor nagymonológjában - melyet természetesen egy koponyával szemezve adott elõ - kését maga felé fordította, de az utolsó pillanatban alighanem gondolkodást jelzõ, karikaturisztikus grimasszal meggondolta magát; s az is, amikor Claudius hüvelykujját mérges fiolaként, másik kezét serlegként használva részletesen elmutogatta Laertesnek, mi is lészen ördögi terve.
Secak szimbólumrendszere egyébként szerfölött primitív: homlokra csapások, összehúzott szemöldökök és ölelésekkel kontrasztba állított kézfogás-visszautasítások alkotják koreográfiája gerincét - melyben a lehetõ legegyszerûbb mozgásokból felépülõ, itt-ott el is rontott balett is épp egy fokkal áll csak az "ügyetlen" kategóriája felett, hogy még az esztétikum se kárpótolhasson az életre kelt karikatúrák okozta sokkért.
Hogy egy-egy olyan jelenetnél, mikor Hamlet anyja vállára könyökölvén öntelt ábrázattal mintegy kimondja: nézd már, milyen jól vívok, a közönség szó szerint dülöngél az alig elfojtott kacagástól, azt Rejtõ Jenõ például bizonyára irigyelné.
Ballett Troupe Croatia, Gyulai Shakespeare Fesztivál, július 11.
*
