Bacsadi Zsófia

Már az előző mű is valamiféle alig kibogozható gubanc volt: pastiche, paródia és intertextek keresztbe-kasul, miközben Rodriguez felidézi, szétszedi és persze újrakonstruálja a nőkkel és a mexikóiakkal kapcsolatos B filmes sztereotípiákat.

Kritikusunk megtekintette a The Hunger Games második részét.

Mindannyian jobban jártunk volna, ha Luc Besson Az ötödik elem után felhagy a filmezéssel. Most például a híres gitáros, Steve Van Zandt norvégiai ámokfutása (a Lilyhammer) tetszhetett meg neki, ezért Manzoniékat, a New York-i gengsztercsaládot - tanúvédelmi program keretében, még szép - egy isten háta mögötti normandiai falucskába helyezte el.

Van az a bájos toposz, amikor a merev, unalmas férfiember szembetalálkozik a vad, öntörvényű lánynyal, akinek deviáns, ám izgalmas életmódja felforgatja az ő kis posványos világát - Colin Firthnek nagy tapasztalata van az ilyen halvérű figurák megformálásában.

Vajon miért készült el ez a film? A készítők új szempontokat szeretnének kínálni a volt walesi hercegné megítéléséhez? Igazságot akarnak neki szolgáltatni, mert ő maga erre sajnos már nem képes? Leleplezni egy tragikus sorsú asszony nagy titkát? Esetleg ábrázolni azt, hogy milyen nehéz is szeretni egy félistennői szférába emelt közszereplőt?

A színfalak mögött Aaron Sorkin (Az elnök emberei, Híradósok) 2006-tól 2007-ig futó sorozata szinte kínálja magát a 30 Rock c. szériával való összehasonlításra. Mindkettőt az NBC sugározta, egy fiktív szkeccsműsor kulisszái között játszódnak, és a készítő-író alteregói a főszereplők.

A világnak nyilván nagy szüksége volt még egy példányra a néhol sötét tónusú, ám vértelen akciójelenetekkel és illedelmes szlenggel operáló tinifantasy zsánerben fogant műalkotások népes táborából (Éhezők viadala, A végzet ereklyéi, Alkonyat).

Paul Weitz filmjével az a baj, hogy túl sok pozitívum van benne ahhoz, hogy utáljuk, viszont mégsem elegendő ahhoz, hogy szeretni tudjuk.

Van a bűnfilmeknek ez a furcsán elégikus, némi fekete humorral fűszerezett, amerikai rokonaitól merőben eltérő hangvételű angol változata. Alapvetően az atmoszférateremtés, és nem a cselekmény kerül itt a középpontba, hosszan pepecselnek a szereplők jellemének megrajzolásával és a fordulatok sem mindig a hollywoodi sztenderdek szerint alakulnak.

A bolgár nemzeti televízió saját gyártású akció-krimi sorozata sokban hasonlít az MTV Tűzvonalban című szériájára. A rendelkezésre álló forrásokhoz képest jó minőségben kivitelezett, magát rettentő menőnek gondoló, az amerikai mintákhoz foggal-körömmel ragaszkodó iparosmunka, ami görcsösen be akarja bizonyítani, hogy Bulgária is tud olyat, mint az amerikai szuperprodukciók (a bénán megoldott termékmegjelenítésben még felül is múlja őket).