Animációs film

Rozsdalovag

Film

Az új generációs Disney- és Pixar-filmek újradefiniálták az animációt. Etalonná váltak, melyekhez képest minden, más stúdióban készített munka hátrányból indul. Ráadásul rétegzett humorukkal, valamivel komplexebb narrációjukkal nyitottak a gyerekeket moziba kísérő felnőttek felé is.

Ám eközben pont a legkisebbektől távolodtak el. Ezért is nagy felüdülés néha egy-egy olyan old school animáció, mely ezt az elhanyagolt korosztályt csábítja a moziba. A Németországban nagy sikert aratott mesemusicalből készített Rozsdalovag pont ilyen. Jól követhető a történetvezetés, egyszerű, de nem lebutított figurák néhány markáns jellemvonással.

A film éppen a könnyebb érhetőségért a fizikai gegekre épít, s ezt nagyon következetesen teszi. A szereplők a testükkel-szerkezetükkel beszélnek, egy-egy gesztusból rajzolódik ki egy pillanat alatt a jellemük. A cselekményvilág imponáló arányérzékkel formált, ügyesen (és némi posztmodern anakronizmussal) keverednek benne a középkori kultúra és a modern gépesedés elemei. Egyetlen nagy gépi balett elevenedik meg: a vászon minden pontját belakják az izgő-mozgó, egyszerre organikus és élettelen, hibrid fémlények, a mű szerencsésen ötvözi a rajzfilm és a tárgyanimáció előnyeit, megőrizve a kézzel készítettség/szándékolt esetlenség érzetét, miközben 3D-animációval készült.

Az egyetlen nagyobb negatívum az indokolatlanul beszúrt és kínos zenei betétek erőltetése - ezt máskor hagyjuk a Disneyre. De a Rozsdalovag ezzel együtt is vállalható gyerekfilm.

Forgalmazza a Cinetel

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.