A filmek kezdetén ígérnek valamit (például posztkoloniális kritikát A hercegnő és a béka, vagy feminista idolnak is beillő főhősnőt a Merida), ám végül mindig visszacsempészik a status quót is a történetbe.
Ez figyelhető meg a Jégvarázsban is. Adott egy királyi testvérpár: Anna cserfes, gondoskodó és szerelmet hajszoló átlagleány, míg Elsa varázserejű és öntudatos, s a képességei kiteljesítésére vágyik. A javíthatatlan romantikusok és a feministák is örvendhetnek: a lányok egymás komplementerei (színben, figurában, motivációkban is), akik a cselekmény két - általában összefonódó - szálát testesítik meg.
A mű egyébként pont beleillik a már egy ideje divatos mese-újraértelmezések hullámába (Shrek, A hercegnő és a béka, Aranyhaj), van benne kötelező cselekményindító trauma (a la Fel!, Némó nyomában), a látványvilágra pedig már felesleges is szót fecsérelni, oly káprázatos. Azt viszont érdemes kiemelni, hogy a Jégvarázs jól irányzott red herringekkel vezeti félre a nézőket (érdemes figyelni, ki menti meg a nőt), némileg feldobva az unásig ismert cselekménysémákat. A készítők a Disneyre jellemző néhány megbocsáthatatlan dalbetétet most sem tudták elhagyni, de legalább gyakorolnak némi öniróniát.
Tökéletes karácsonyi mulatság, mely nagyon Disney (jó értelemben), miközben kicsit úgy tesz, mintha nem lenne az.
Forgalmazza a Fórum Hungary
