A történet ott kezdődik, ahol a filmek véget érnek: a lány és a tökéletes fiú esküvőjét tervezgeti. Ám mire a dinamikus főcím lemegy, egy zseniális, képen kívüli csavarral meg is esik a szakítás. A meghökkentően rövid expozíció után - mely halvány műfaji önreflexiót sejtet - egy szabályos, hipszterszószszal nyakon öntött romkomot kapunk. Hősnőnk lohol az igazi nyomában, de közben Mallarméról ír disszertációt, és orosz parasztokról szóló kísérleti színdarabokat néz. Megismerjük Lola kattant családját (az apa szerepében Bill Pullman minden sora aranyköpés), szintén kattant barátait és az újdonsült szinglilét sztenderd tartozékait (vigasznass, nyomulós, fura pasik, kutakodás a Facebookon az ex után). A Lola Versus nagyon hősközpontú: az epizodikus szerkesztés, a sok excentrikus mellékszereplő mind Lola jellemét hivatott árnyalni. Greta Gerwig izzad, köhög, vannak lyukas fogai, nem olyan hétköznapinak szánt, de mégis valószerűtlenül tökéletes romkomhősnő, akivel az átlagnéző képtelen azonosulni. Gerwig annak a 21. századi permanens útkeresés állapotában lévő gyernőttnek a prototípusa, akiről a szociológusok panaszkodnak. Minden adott, hogy a film a (Frances Haval együtt) a hipszterek emblematikus műtárgya legyen, ám minden igyekezet ellenére is súlytalan.
Forgalmazza a Cinetel
