Bakos András
Bakos András cikkei
Elhajtották
Senkit nem gyanúsítanak, nem is történt bűncselekmény – közölte a rendőrség az országos jégkármérséklő rendszer kezelőit ért fenyegetések után. Pedig az agrárkamara állítása szerint a tarlót is rá akarták gyújtani egyik munkatársukra. A gazdák ennél sokkal fontosabb kérdésben sem tudják, kinek lehet hinni.
Egy orosz megszálló könyvet adott a házigazdának
Magyar történelmi regény a Vörös Hadsereg tisztjétől.
Mit lehet tenni, ha a szőrmés ragadozók rákapnak a védett madarak tojásaira?
Rókák eszik ki a tojások zömét a fokozottan védett gólyatöcsök és gulipánok fészkeiből a Dél-Alföldön. Egy-egy költőtelepen a veszteség meghaladja a 90 százalékot. Az eltűnő fajokat a nemzeti parkok és civil szervezetek próbálják védeni – puska nélkül.
Grósz Andor, a Mazsihisz új elnöke: Megengedhetetlen, ha egy közösség a másik kárára próbál teret nyerni
Milyen újabb tanulságai vannak a szúnyogok elleni védekezésnek?
Hol állt és milyen lehetett az egykori csongrádi földvár?
Lézeres műszerrel megtalálták az egykori csongrádi földvárat, amelyről Anonymus is írt. Mégpedig ott, ahol a néphagyomány szerint lennie kell: a műemléki védettségű Belsőváros, a halászházak alatt. Mihez kezd a régész, ha nincs lehetőség hagyományos ásatásra?
Flexszel vágnak utat maguknak a Balatonnál
Ha a gazdagok luxushotelekkel lakják be a partot, a szegényebbek stégekkel, a többieknek mi marad?
Pénz a bőr alatt
Most tejesedik a csemege- és a takarmánykukorica, országszerte lopják, kis tételben főzni, nagy tételben a jószágoknak. A tolvajok nem tartják magukat tolvajnak, nem érdekli őket, kié és nem hiszik el, hogy a termés le van permetezve.
"Mintha egy döglött disznó feküdne a küszöbödön" - mi okozott bűzt Kisteleken?
Szörnyű bűzt áraszt Kistelek új ipari szennyvíztelepe. A biológiai tisztítást végző ökoszisztémával történt valami. A megyei napilap június közepén azt írta, megszűnt a kellemetlen szag. Azt, hogy mi az igazság, mindenki érzi.
Be lehet-e záratni a bátonyterenyei akkufeldolgozót?
Drága tojás
Rókák eszik ki a tojások zömét a fokozottan védett gólyatöcsök és gulipánok fészkeiből a Dél-Alföldön. Egy-egy költőtelepen a veszteség meghaladja a 90 százalékot. Az eltűnő fajokat a nemzeti parkok és civil szervezetek próbálják védeni – puska nélkül.


