Róka lépked a vízben, körülötte gólyatöcsök és egy tőkés réce: ez látható a fényképen, amelyet Tokody Béla természetfotós, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád-Csanád megyei csoportjának titkára és fajmegőrzési osztályának munkatársa tett közzé a Facebookon. A felvételt a pusztaszeri Büdösszék-tónál készítette. „Rókuci baba, csak játszikálni akar” – ez egy megjegyzés a fotó alatt. A kommentelő valószínűleg a gügyögő fotelállatvédőkön ironizál, akik a természet dolgait emberi mércével értelmezik. A probléma, amelyet a kép bemutat, tényleg nagyon sok vonatkozásában emberi eredetű.
Nyertesek, vesztesek
A környezetre hatnak az akkumulátorgyárak, az autók és minden ipari beruházás, az is, hogy már 8 milliárdan élünk a Földön. Míg a legtöbb káros hatás mértéke nehezen felmérhető, az nagyon látványos, ahogy az intenzív mezőgazdaság révén összezsugorodtak a vadon élő állatok élőhelyei. Ehhez a változáshoz egyes fajok – köztük sok ragadozó – viszonylag jól tudnak alkalmazkodni, megtanulják, hogyan lehet az ember közelében élni. Ez nem csak a vaddisznóra igaz, amely az intenzív vadászat és az afrikai sertéspestisjárvány pusztítása ellenére folyamatosan szaporodik Európa-szerte. A sakál, amely a délszláv háború után kezdett igazán terjedni Magyarországon, szintén fokozatosan idomul. Tokody Béla Szeged-Tápé egyik szélső utcájában, lakatlan telken látott sakálkotorékot, ott, ahol vadászni sem lehet rá. A borz is a nyertes oldalra került. Az utóbbi évtizedekben a legnagyobb segítséget mégis a róka kapta azzal, hogy az emberre is nagyon veszélyes veszettség terjedése ellen a rókáknak kiszórt csalétkekkel védekezünk. Ebbe a táborba most már inváziós fajok is tartoznak. A mosómedve Amerikából került Európába, és szaporodóképes állománya él vadon. A nyestkutya kelet felől terjedt el. Mindkét faj jelen van Magyarországon, még ha akkora problémát nem is okoz egyelőre, mint más országokban.
Annak, hogy a ragadozó fajok állománya gyarapodik, drámai hatása van a többiek életére.
A vesztesek közé tartoznak a földön fészkelő madarak, amelyekből nagyon sok van. Ilyen például a nagy goda, a piroslábú cankó, a gólyatöcs és a gulipán. Magyarországon régen mind a négy faj elterjedt volt. Harminc éve még 2 ezer párnál több nagy goda fészkelt, most száznál kevesebbet tartanak számon. Ezek a vizes, mocsaras rétek madarai. Élőhelyeik nagyon megfogyatkoztak a Kárpát-medencében az utóbbi százötven évben. A történelemórákról sokaknak ismerős lehet a folyamszabályozás előtti Kárpát-medencét ábrázoló térkép a kacskaringós folyók mellett a számtalan mocsaras, időszakosan vízzel borított területekkel. Tokody Béla a Magyar Narancsnak a Békés megyei Sárrétet említi, ahol egyes templomoknál csónakkikötő volt, mert az év egy részében szárazon nem lehetett odajutni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
