Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. július 20-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
„Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvélytótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia, Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek” – ez az idézet Anonymus Gesta Hungarorumából való, Pais Dezső fordításában. Más forrás szerint ez nem építés, hanem újjáépítés volt, az eredeti vár a bolgároké lehetett, a földsáncon fából készült erődítmény állt.
A város és a vár nevét a garamszentbenedeki apátság 1075-ös oklevele Cernigradként említi. Ez volt a királyi vármegye központja, az ispán székhelye. A földvár az 1241–1242-es tatárjárás idején megrongálódott, IV. Béla pedig nem hozatta rendbe. Az erődítmény helyét később beépítették a város lakói.
Behatárolva
Arról, hogy Csongrád területén valahol vár állt, nem csak latin nyelvű forrás és a település neve tanúskodik, a néphagyományban is fennmaradt és tovább élt, olyannyira, hogy a városban például áruház is működött Feketevár néven.
A legfontosabb kérdésre, hogy hol lehetett a földvár, most választ adott egy kutatás, amelyet a csongrádi Tari László Múzeum, a Szegedi Tudományegyetem geoinformatikai, természet- és környezetföldrajzi tanszéke, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézete indított el. Drónvezérelt, lézer alapú távérzékelő rendszerrel kutatták a várost és környékét. Ez a LIDAR, amellyel rábukkantak a közép-amerikai civilizációk városaira, útjaira is a dzsungelben. Ezzel vizsgálva a terep egyenetlenségeit, előbukkant egy valamikori földvár körvonala a Baross Gábor rakpart, a Bökény alj út és az Ék utca által bezárt háromszögben.
Ez nem a munka vége, inkább annak az első fázisa. Szalontai Csaba régész, a Nemzeti Régészeti Intézet osztályvezetője a Magyar Narancsnak azt mondta, a kutatás résztvevői áttanulmányozzák a térképeket, írott forrásokat, a helyi hagyományokat, minden szóba jöhető adatot összegyűjtenek és értelmeznek. Most kezdtek el a terepen is dolgozni, de ez még az úgynevezett roncsolásmentes régészeti kutatás. Légi fotók elemzése, geofizikai felmérés, a talajba látó műszerek és fúrások révén képet kapnak a terület rétegződéséről.
„Ez alapján fogjuk megrajzolni az egykori domborzatot – vetítette előre Szalontai Csaba –, abban a reményben, hogy meglátjuk a sáncot is. Ha túl leszünk ezen, fémkeresőzünk, próbálunk felszíni leleteket gyűjteni, ami a beépített területen nehezebb. Később jöhet az ásatás. Azokon a helyeken, ahol ez lehetséges, kutatószelvényeket nyitunk. Ez – a régészeti munka látványos része – szerintem jövő nyáron, ősszel kezdődhet el.”
Ki akarják deríteni, hol húzódott pontosan a vár, szeretnék megtudni, mikor épülhetett, kik építhették, meddig működhetett, és a város szerkezete hogyan alakult a vár idejében, majd azután. Szalontai Csaba és kutatótársai feltételezik, hogy a várat nem a magyarok építették, hanem már korábban is ott állt, és a honfoglalók ezt vették később használatba.
A műszerek által behatárolt terület Csongrád belvárosa vagy Belsővárosa, amelyet az eredeti formában fennmaradt és vendégháznak, kiállítóhelynek fenntartott halászházakról Halászfalunak is neveznek. Városképi védettség alatt áll.
„Az ott lakók segítőkészségében bízhatunk – mondta Borsódi Martin régész, a Tari László Múzeum munkatársa –, igyekszünk tartani velük a kapcsolatot. Nemrég egy rossz állapotú házat lebontottak, újat terveznek a helyére. A tulajdonos hozzájárult, hogy vizsgálódjunk a területen.”
Mi kerülhet elő?
Az építés azzal jár, hogy alapot fognak ásni. Ennek azért van jelentősége a várkutatás szempontjából, mert a lebontott épület vert falú volt: alap nélkül készült, tehát az utóbbi százötven-kétszáz évben ott mélyebben biztosan nem bolygatták a földet, talán azelőtt sem. A porta a feltételezett sáncárok helyén áll. Borsódi Martin szerint szerencse, hogy a földvár közepén nem állnak épületek, csak kiskertek és gyümölcsösök, így ott könnyebb lesz kutatni.
A régészek nem kincsekre, hanem mindennapos használati tárgyakra számítanak. A közelmúltban a szolnoki földvár kutatásakor annak sáncárkában például egy állatalakos lakat került elő a tatárjárás korából. A tárgyat össze lehetett kötni konkrétan a támadással, ugyanis hasonló darabok alapján biztosra vehető, hogy azt a mongolok készítették. A leletekkel egyenértékű eredmény lenne, ha megtalálnák a valamikori árkokat, mert kirajzolódna a vár struktúrája.
Szalontai Csaba szerint a csongrádi vár iránti érdeklődés máig nagyon intenzív az elhivatott laikusok részéről is, akik hasznos információkkal segíthetik a munkát, ezért a kutatók rájuk is számítanak.
A kutatást a néprajztudomány is adatokkal segítette. „Az 1920-as években idős csongrádi halászemberekkel beszélgetve hallhatta Tari László – idézte fel Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató muzeológus, a Tari László Múzeum igazgatóhelyettese –, hogy a város régen másként nézett ki, túlnyúlt a Tiszán, és vár volt itt, amelynek egy része beleszakadt a Tiszába. Gyerekkoromban én is hallottam még, kevésbé színes előadásban, hogy hol volt a régi vár, hol mutatták a helyét az idősebbek. Ott, ahol a lézeres műszer rábukkant. Maradt fönn mese a várban lakó Tündérszép Ildikóról és arról, hogyan lettek a csongrádi halászok. A csongrádi várnak, de még inkább a pusztulásának emléke nyolcszáz éven át fönnmaradt a szájhagyományban. Ébren tartotta az emberek fantáziáját.”
Titokzatos szlávok
Csongrád neve bolgár-szláv eredetű. A Kárpát-medencében sok ilyen gyökerű korai helynévről lehet tudni. Ezt a tényt azért nehéz értelmezni, mert bár arra lehetne belőle következtetni, hogy az ide érkező magyarok a szlávoktól vették át a helynevet, írott források, régészeti leletek alapján mégsem lehet kimutatni szláv népesség jelenlétét az Alföldön. Bárkik éltek is Csongrád területén, sok viszontagságon mentek keresztül a tatárpusztítás után is. A török hódoltság idején szerbek is laktak itt, elkülönülve a magyaroktól, egy részük török katonai szolgálatban. A török történetíró, Evlia Cselebi 1665-ben látott itt palánkvárat, mecsetet, elemi iskolát, fogadót és bazárt is, de 1686-ban, amikor Budát is visszafoglalták a töröktől a keresztények, a várost kirabolták. 1828-ban az itt élők 10 zsidó és 2 protestáns család kivételével mind római katolikusok voltak. 1849-ben a császári csapatok is találtak még Csongrádon pusztítani valót: felgyújtották a települést. A Monarchia idején, 1893-ban viszont biztosan élt itt egy szerb család; őket a Bánságból telepítették ide, büntetésből. A családfő, Toma Crnjanski tisztviselő állítólag bohém természetű, forrófejű ember volt, politikai nézetei sem tetszettek a főnökeinek. Ezért született és élt hároméves koráig Csongrádon Miloš Crnjanski (1893–1977), a 20. század egyik ismert szerb költője, írója. Ő később édesanyjától – aki nem beszélt magyarul – azt hallotta, hogy jól érezték magukat abban a városban, és a csongrádiak nagyon rendes emberek. A szülőház falán 1990-ben domborművet állíttatott Csongrád a költő tiszteletére, magyar és szerb nyelven. Jugoszláv küldöttség is érkezett Tóth Béla szobrászművész munkájának avatására, és szóba került, hogy vele készíttetik el Miloš Crnjanski nagy szobrát Belgrádban. Tóth Béla utóbb azt mesélte erről, nagyon megilletődött, el sem akarta hinni, hogy ilyen nagy megbízása lehet. Tűnődött is, mi jöhet, ami ezt a csodát felülírhatja. Egy háború jött, Jugoszlávia pedig szétesett.
