A meleg büszkeség tiltva lesz, a náci nem
Benyújtotta néhány képviselő a Pride betiltásáról szóló tervezetet. Arcfelismeréssel keresik majd a résztvevőket, a büntetés 200 ezer forint is lehet. Itt az ideje elkezdeni félretenni rá.
Benyújtotta néhány képviselő a Pride betiltásáról szóló tervezetet. Arcfelismeréssel keresik majd a résztvevőket, a büntetés 200 ezer forint is lehet. Itt az ideje elkezdeni félretenni rá.
Könnyen rá lehet sütni a fővárosra, hogy képtelen felelősen gazdálkodni, egy formálódó jogszabály szerint pedig ennek súlyos következményei is lehetnek.
Három éve tart a háború Ukrajnában. Az emberek nem felejtenek, bíznak a győzelemben, és próbálnak szabadulni mindentől, ami orosz.
Senkinek se olyan jó, mint a középosztálynak, de meg lehet-e határozni, kik is ők? A kormányzati agytröszt szerint akár három-négymillióan is lehetnek, más számítások ennek töredékét hozzák ki. Az igazság hajlékony.
Nagy erejű robbanások rázták meg Kijevet szerda hajnalban, irodaházat, lakótelepet és raktárat ért támadás. Ilyenre rég volt példa, de azok nyomai is megvannak még.
Nem egyedi eset: annak ellenére töltenek hosszú hónapokat előzetes letartóztatásban gyanúsítottak, hogy az ügyészség nem tud felmutatni érdemi eredményt. De kinek jó ez?
A Fővárosi Közgyűlés szerint az államnak ki kell takarítania Rákosrendezőt akkor is, ha nem az arabok a vevők. Ebből lehet ugyan még némi vita, valójában a terület beépítése messze túlmutat a regnáló kormányon.