Magyar Narancs: Ha feltételezzük, hogy lesz kormányváltás, akkor mi lenne a fontosabb: egy új alaptörvényt készíteni, vagy mondjuk átírni az szja-törvényt?
Bárándy Péter: Alaptörvényt nem szabad készíteni, csak alkotmányt. Alkotmányt pedig egy normális jogállamban hosszas társadalmi, szakmai egyeztetéssel készíthet az uralomra jutott erő – vagyis ezt nem lehet úgy megoldani, ahogy megoldotta a Fidesz. Ez az Alaptörvény bűnben fogant, nincs rajta isten áldása, ha az alkotmányos követelményekhez mérjük, akkor is alulmarad. Abban is, hogy tizenötödször módosítja a gazdája, abban is, hogy milyen tartalmai vannak: olyan tartalmak, amelyek nem egy alapvető, egész jogrendet meghatározó szabályozás részei, hanem technikai kérdések. Nem a kormányzati és egyéb cselekvések keretét adják, hanem harci eszközök, amelyekkel azt bunkózzák le szerdán vagy pénteken, aki épp útban van. Ez nem tekinthető alkotmánynak, és nem azért, mert nem úgy hívják. Nem képes betölteni azt a pozíciót, hogy a teljes jogrend koronája legyen, nem is szánták arra, hogy a jogrendet hozzá mérjük. Pedig a jogrendben születő minden újabb szabályozást azon a prizmán keresztül vizsgálunk, hogy megfelel-e annak az alapvetésnek, amit az alkotmány tartalmaz. Természetesen nem lehet az első napok feladata egy új alkotmány elkészítése, ez többéves folyamat, állami vezérlés mellett egy olyan szabályozásnak kell létrejönnie, amelyet a társadalom is magáénak vall. Holmi adószabályok nem mérhetők az alkotmányozási problémához, viszont azokat egyszerűbb módosítani.
Kérdéses, hogy az Alaptörvényből a nagyon gyorsan mellőzendő rendelkezéseket, amelyek nem alkotmányosak, hogyan sikerül hatályon kívül helyezni. Ez függ attól, hogy a következő hatalom, amennyiben az nem a Fidesz lesz, mekkora parlamenti többséget szerez a választásokon. Azt gondolom, ha valaki harcba száll, akarjon győzni. Legyen az a célja az ellenzéknek, hogy kétharmaddal győz, állítsa vissza a jogrendet, és hozzon létre olyan alkotmányos szabályozást, ami soha többet nem teszi lehetővé azt, hogy a kétharmados országgyűlési többség birtokában így föl lehessen forgatni a társadalmat, a társadalmi szabályozást.
MN: Kétharmad helyett négyötödös többséghez kötni az alkotmányozó többséget?
BP: Sokféle technikát ismer a világ. Az 1989–1990-es tárgyalások során senki sem tudta, nem tudtuk elképzelni, hogy kétharmadot valaki egyedül elér. Időzített bombán ültünk. Valaki elérte. Nem vagyok megértéssel a Fidesz iránt. Igen nagyfokú kulturáltságot és önmérsékletet, a társadalom őszinte megbecsülését kell feltételeznem arról, aki a kétharmad birtokában a jogosítványaival nem él vissza. A Fidesz visszaélt.
MN: Ez reális várakozás, ismerve az emberi természetet?
BP: A koalíció 1994–1998 között alkotmányozhatott volna, de volt bennük annyi önmérséklet, hogy ehelyett jött a négyötödös közbeiktatás, amit később a Fidesz azonnal elsöpört. (Az MSZP–SZDSZ koalíció olyan szigorítást épített be, amely szerint csak az Országgyűlés négyötödének hozzájárulásával indulhat meg az alkotmányozási folyamat. Ez a korlát 2010 után megszűnt, az Alaptörvényben már nem szerepel – F. SZ. E.) De azt hiszem, hogy reális egy ilyen várakozás. Ne feltételezzük azt, hogy az ember alapvetően rossz. Akkor se, ha most az bizonyosodott be, hogy az. Valami olyan szabályozást kell létrehozni, amely szerint nem elég a kétharmad egyszeri elérése. Erre sokféle technika van. Az alkotmányban el lehet helyezni örökkévalósági elemeket is, amelyek változtathatatlanok. Lehet két parlamenti ciklust megkövetelni hozzá. Fel lehet emelni a kétharmadot négyötödre. Persze ezt is elérheti valaki, szóval a botnak mindig van vége. Nagyon pesszimistának kell lenni a szabályozásban, a legrosszabbal kell számolni, vagy olyan szabályozást kell létrehozni, amellyel nem élhet vissza a rossz ember sem. Mivel egyszer nagyon-nagyon ráfáztunk erre, minden garanciát bele kell tenni egy következő alkotmányba. Ezzel együtt bízni kell abban, hogy nem rossz ember lesz a következő.
MN: A társadalomnak van igénye arra, hogy ez a széles egyeztetés megvalósuljon? Mert ez még az 1989-es alkotmány elfogadásakor is dilemma volt, hogy mennyiben fontos ez a társadalom számára, az egyének mennyire érzik a saját maguk problémájának, látnak-e tovább a villanyszámlánál.
BP: Ne nézzük ennyire butának az embereket. De annyira kritikusnak se, hogy a nevelés ne fogna rajtuk. Az állam nevel, a társadalom számára egy kicsit apaként funkcionál. Ha pocsékul viselkedik, akkor pocsék lesz a nevelt – a társadalom is sajnos. Ha én nem éltem volna meg ezt a mostani kort, ami 2010-től zajlik, akkor a borzalmas társadalmakat nem tudnám szellemileg átélni. Most látom, hogyan lesz az emberből rossz. Ezt tudom mondani arra, hogy a társadalom igényli-e a törődést. Ha afelé tereljük, hogy az emberi szabadságjog érték, nem pedig botlatókő, érteni fogja, hogy az ő érdekében van. Számít, ha ez hangzik el ahelyett, hogy inkább kilépünk az Európai Unióból, mert ott ilyesmiket követelnek, vagy hogy ellenünk van az unió, mert ezt kéri rajtunk számon. Az állam sajnos negatív és hál’ istennek pozitív irányba is képes markánsan alakítani a társadalom szemléletét. Ebből nagyon sok baj is származott, de nagyon sok bajból ki tudott törni végül is a társadalom egy ellentétes hatás gyakorlásával.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
