Felmérés: labdába sem tudna rúgni egy budai választókerületben a Fidesz

Belpol

A II-III. kerületet érintő választókerületben a Medián felmérése szerint a biztos szavazók kétharmada szavazna a Tiszára, és többen mondták magukat liberálisnak, mint jobboldalinak. 

Brutálisan elverné a Fideszt Budán az ellenzék a Medián közvélemény-kutatása szerint. A 4-es számú választókörzetben – amely magában foglalja a II. kerületet és a III. kerület egy részét –, csak a megkérdezettek 18 százaléka szavazna a Fideszre, a Tisza pedig 56 százalékot szerezne az összes választópolgárok körében. A biztos szavazóknak 66 százaléka ikszelne a Tiszára és 21 a Fideszre. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a bejutási küszöbön billeg, a többiek labdába sem rúgnának. 

Némi zavart kelt azonban az erőben, hogy ebben a kerületben Tordai Bence az egyéni képviselő, aki nemhogy nem tiszás, de tavaly nyáron a Párbeszédből is kilépett. Ennek fényében kérdéses, mennyi jelentősége van annak, hogy Tordaira 73 százalék szavazna, ha csak két jelölt indulna 2026-ban, és ő lenne az ellenzéki jelölt. Azt a kérdést ugyanis nem tette fel a Medián, hogy hányan szavaznának egy akármilyen tiszás jelöltre ugyanilyen felállásban, illetve mi lenne a leosztás egy háromszereplős meccsen. Ezt azonban nem is nagyon lehet felróni a kutatónak, hiszen a felmérést Tordai Bence rendelte meg. Tordai pedig népszerűbb, mint a 2022-es fideszes jelölt, Fülöp Attila: előbbi 58, utóbbi 40 százalékot kapott az erre vonatkozó kérdésre, ami megint csak nem meglepő, hiszen őt választotta anno is a többség.

Ezzel együtt a közhangulat teljesen egyértelmű, a budai negyedik oevk kormányváltást akar. De nagyon. 

A kutatásban bedobtak még pár nevet, és piros pontot kapott Őrsi Gergely, a II. kerületi polgármester (74 százalék látná szívesen fontos politikai szerepben), Karácsony Gergely (ő 66 százalékot kapott), Hadházy Ákos (67 százalék látná szívesen poziban) és Magyar Péter is (66 százalékkal hozta a kétharmadot ő is). Tordai ezen a kérdéssoron nem szerepelt, Orbán Viktor viszont igen (ő 24 százalékot kapott, 73 százalék azonban nem látná szívesen).

Bár a kutatás bemutatásakor Őrsi Gergely, Tordai Bence és Karácsony Gergely az értékválasztásról, annak fontosságáról és megkérdőjelezhetetlenségéről beszélt, illetve hogy ebbe nemigen fér bele az, hogy egy egy éve alakult párt felülírjon mindent, és az értékválasztásnál fontosabb legyen valami ellen fellépni, azért ezek a számok mégis azt mutatják, hogy lesz feladat itt 2025-26-ban, amikor jelöltet kell állítani. 

A kutatás részeként a megkérdezettek vallottak budaiságukról, identitásukról is. Ebben voltak olyan megmosolyogtató kérdések, mint hogy Buda vajon az ország legjobb része-e (naná, vagy 90 százalék szerint), illetve hogy a válaszolónak mennyire fontos, hogy Budán él (nagyon, ki hinné?), de érdekes megnyilatkozások is. Mert vajon mit válaszolnánk arra a kérdésre kapásból, na, Budán jobbosok vagy balosok élnek-e? Hmm, hát Újbuda balos (bár a XI. kerületieket nem kérdezték), a többi meg konzi jobbos – mert hát Buda.

Nos, nem. A válaszadók 11 százaléka úgy nyilatkozott, hogy balos, 14 százalék jobbos, 39 százalék liberális (hopszi), 19 százalék konzervatív és 8 százalék zöld. Na, ezzel kezdjünk valamit! A korcsoportos bontásban sincs nagyon más eloszlás, de még az iskolai végzettség vagy az anyagi helyzet sem mutat szignifikáns különbségeket. Egyetlen tényező az, amelynél ordító az eltérés, a pártpreferencia. A fideszes II. kerületiek 3 százaléka mondta magát liberálisnak, 1 százaléka baloldalinak (ők azért pár dolgot biztosan nem gondoltak át rendesen), 45-46 százaléka pedig jobbosnak vagy konzervatívnak. Az is meglepő, hogy a tiszások között több a liberális (52 százalék), mint a más pártot támogatók és pártnélküliek között (37 százalék).

A kutatás mindenképpen tanulságos eredményt hozott, ám annak lenne igazán jelentős információtartalma, ha minden választókörben megmérnék, mit gondolnak az emberek. Nem a budai identitásról, hanem legalább a kormányváltó hangulatról és politikai attitűdökről.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.