Miről árulkodnak a megyei és szektorális átlagbérek?

Ég és föld

Belpol

Hol veszik leginkább semmibe a közigazgatásban dolgozók munkáját? Minden szektorban a budapesti bérek a legmagasabbak? Miért nem keresnek átlag egymilliót a Békés megyei informatikusok?

A bruttó átlagkereset az első negyedévben 680 ezer forint volt a KSH adatai szerint. Erre az adatra rendszerint legyinteni szoktunk, részint azért, mert valahogy nem ismerünk olyan sok embert, aki ekkora fizetésért dol­gozik, részint pedig azért, mert tényleg nem sokat árul el a munkavállalók helyzetéről az, hogy ők négymillióan átlagosan mennyit keresnek.

Valamivel árnyalja a képet a megyei bontás. Ebből világosan kiderül, hogy pontosan az van, amit gondolunk: a legmagasabb átlagbért Budapesten adják, a legkevesebbet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – szorosan mellette, az alvégen ott van Békés és Nógrád megye is. A fővárosi átlagbér bruttó 826 ezer forint, a szabolcsi 507, a békési 512, a nógrádi 527 ezer. Az országos átlagnál csak a buda­pesti és a Győr-Moson-Sopron megyei bérek magasabbak, a Komárom-Esztergom megyei keresetek pedig alulról karcolják országos átlagot – a többi jóval e szint alatt van.

Persze, mondhatjuk azt is, nincs olyan nagy különbség az átlagbérek között, a fővárosi valamivel több mint másfélszerese a legalacsonyabbnak, ami nem is rossz. E főátlagok között nincs is brutális különbség földrajzi alapon. De érdemes azért más bontásban is megnézni a kereseti adatokat. Például, hogy informatikusként, pénzügyesként vagy egészségügyi dolgozóként melyik megyében mennyit kereshetünk, és hogy mekkora az eltérés a legmagasabb és a legalacsonyabb átlagbér között. A statisztikai hivatal most először tette elérhetővé ezt a fajta területi és szektorális szűrést. Eddig csak sejtéseink lehettek arról, ami immár bizonyos: nem ugyanazt kapja a dolgozó ugyanazért a munkáért Győrben, mint Vásárosnaményban.

Milla

Néhány szektor van csupán, ahol az átlagkereset országosan meghaladja a bruttó egymillió forintot: ez a tudományos kutatás és fejlesztés, a pénzügyi, biztosítási tevékenység és az információs technológia. Idetartozik még a kokszgyártás és a gyógyszergyártás, de ezek csak egy-két megyében, városban működnek, így országos összehasonlításra nem­igen alkalmasak.

A feladat tehát adott, a gyerekből mindenképpen kutatófejlesztőt, biztosítási szakit vagy IT-gurut kell nevelni. Sajnos azonban emellett költözni is célszerű lenne, mert míg Budapesten egy kutató-fejlesztő átlagkeresete 1,3 millió forint, addig Heves megyében 354 ezer. Míg egy fővárosi informatikus fiktív bérszámfejtési cetlijén átlagosan 1,27 millió forint bruttó bér szerepel, addig Békés megyei kollégájának be kell érnie 459 ezer forinttal. A pesti pénzügyes 1,17 milliós átlagos fizetéséhez képest Somogyban csak 412 ezer forint jön össze ugyanebben a szektorban. A különbség jelentős, a kutatóknál több mint három és félszeres, a két másik szektorban majdnem háromszoros. Vajon miért?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.