Sajó László

K. Dezső jókedvűen ébredt. Már hónapok óta nem ébredt jókedvűen, s ettől még jobb kedve támadt. Nézzük csak, gondolta, mert ilyenkor mindig valami fontos teendő után kell néznie, különben jókedv, ihaj, elinal, mikéntha macska, beül a búbánatos Depresszóba, föl a bárszékre, rostokol a nap estig.

Hol volt, hol nem, talán igaz se, volt egyszer egy falu, Sárszeg. Ez a falu oly nagy vala, hogy két termelőszövetkezete s mindegyiknek futballcsapata vala. Az egyik az FTsz, színe, akár a fű, zöld; a másik az MTsz, színe, akár az ég, kék.

A választások első fordulója előtt K. Dezsőt fölhívta az édesanyja. Ugye elmész, fiam. Elmegyek, anyám. És ugye tudod, kire kell. K. Dezső hallgatott, tömör kampánycsönd.

Léggömb-cafat a madzagon / ma van a születésnapom. K. Dezső a születésnapján, hova is, temetésre indul. Ma temetik Hidegkuti Nándort az óbudai temetőben. Tegnap lett volna nyolcvan. E. Kornél is ott, van, megnézi őt is. Napos márciusi délelőtt.

Sajó László

K. Dezső és E. Kornél ültek a Gilde ablakában, söröztek, hallgattak, nézték a nőket. Akkor menjünk, mondta K. Dezső, eljött a pillanat. Én inkább maradnék, E. Kornél követte tekintetével a tűnő sörhabot, de, K. Dezső árnyékaként, nem tehetett mást, indult ő is.

Április 6., Vilmos és Bíborka napja. Illene elébb a hölgyet, de így van a naptárban, kiírva a virágárus tábláján. Vilmos, Bíborka. A 2-es villamoson találkozom velük, Vilmos hátracsapott bézbólsapka-utánzatban, Bíborka karján fekete retikül. Vilmos az ajtót támasztja, hol nem nyílik, a lépcsőn, így épp akkora, mint Bíborka. Be vannak rúgva. "Úgy viselkedtem, mintha szórakozott lennék, és nem is igen hallanám, miket beszél."

Az őszelőről visszanézve olybá tűnik, a Jadviga párnája volt az idei Könyvhét kultikus darabja s kelendő áruja - hírlik, kiadják újra.