Íme hát megleltem e napom értelmét, öltözködött K. Dezső szaporán, utánajárok. Ki írta a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország (néhány adatközlő szerint Nagy-Magyarország), valamint a Nálad lenni újra jó lenne kezdetű (című?) Kovács Kati-szám szövegét. E dalt fütyörészte a lépcsőházban, csodálkozott is a másodikon a néni, aki bár februárban meghalt, szokásos napi sétáját nem mulasztotta volna el a gangon. A férfi a harmadikról, aki köszönni is alig, most fütyörész. Mi történik itt, mióta halott vagyok. K. Dezső két sor (arcodhoz simulva jó lenne, illetve de kár, hogy nincs már erre mód) között jó hangosan köszönt, már lépett volna az utcára, visszafordult, megnézte a postaládát. Szép, rozsdás, koszos, sokat feszegetett, komor postaláda volt, miként körülötte a többi. Innen, a postaládarésekből szivárgott a kapualj hideg bádogsötétje, urnatemető. Gondolta K. Dezső, körmeivel emelte föl a postaláda fedelét, kulcs minek, zárhatatlan. Bement a belső udvarra, a félhomályban silabizálta, szemüvegét sem vette elő, a feladót. BELGYÓGYÁSZAT üá. Egyesbel, kettesbel, de mi az az üá?! Nem emlékezett, hogy verset küldött volna a BELGYÓGYÁSZAT üá című lapnak, tépte a borítékot. Olvasta. Tisztelt Uram! Mivel az urológiai megbetegedések (nehezen elinduló vizelés, gyenge vizeletsugár, vizelést követő akaratlan vizeletcsöppenés, gyakori és sürgető vizelés, potenciazavar...) aránya 45 év felett jelentősen megemelkedik, abbahagyta. Csak az a három pont, a potenciazavar után! Meg az akaratlan vizeletcsöppenés! Jókedvét egy csöppet sem zavarta, levél a kukába, utcaforgatag, a pillanatok sűrűjében utat tört magának új s újabb céljai felé. Tehát a GYÖNYÖRÛ MAGYARORSZÁG (néhány adatközlő szerint MAGYAROROS[S]ZORSZÁG) és Kovács Kati. Néha meg-megállt, figyelt, fülelt, macska. Bal lábával mosakszik a macska, háború lesz megint, hallotta a Déli Krónikában. A TEMETŐK FORGALMI RENDJE FELTÁMADÁSKOR, olvasta a földalattin. A Soroksári úton is talált valamit, TÉRBURKOLÓ DEKORKŐ, csikorgatta a szavakat fogai között, persze TURBÉKOLÓ DEKORKŐt olvasott, aztán BÉRTURKÁLÓ DEKORNŐt gondolt. Az Illatos úton (a semmibe) felirat, GERONTEX, a T keresztet formáz, geront, az megvan, jut eszébe a bélgyógyászat levele, és az ex? Mint exitus? Gyógyászati segédeszközök kereskedése, mit árulnak ezek, túladagoló szereket? Bevenni gyógyszert, eret nyiszatolni pengét, gerendán általvetni kötelet? Ugrani bátorságot, leguggolni időt? Talált tehát szavakat, mondatokat K. Dezső, csak saját szövegíróit nem lelte, pedig bejárta már a fél várost, fél. Megpihenni betért a Gildébe, kezdődött a Dél-Korea-Olasz.
Bekapcsolhatom a tévét? Ha ez boldoggá tesz, nézett rá a tévé alól a bézbólsapkás, a másik vendég. Engem nem érdekel. A meccs, vagy hogy bekapcsolom, gondolta volna K. Dezső, de őt meg ez nem érdekelte. Egy hajón dolgoztam, állóhajó, étterem a Dunán, észak-koreai volt a főnök, repülővel hozatták a rizst tonnaszám, azt zabálták. Hozatták volna hajóval?, nem kérdezte meg, Vieri éppen befejelte. A bézbólsapkás itta a kisfröccsöket, és szidta a magyar focit, K. Dezső bólogatott, hümmögött, ne tűnjön barátságtalannak. Az volt. Nézte a tévét, a bézbólsapkás meg őt a tévé alól. Te postás vagy? Már tegez is. Biztos a táskámról gondolja. Az. Postás. Két járat közt beugrottam. Munkaidőben. Járat? Akkor te békávés vagy. Az. Éjszakai járat. De most már hagyjál békén, mi az, ideges vagy, igen. Dél-Korea egyenlít. Góllövő Seol, K. Dezső látja a Gazetto de la Sport szalagcímét, ITÁLIÁNAK EZ MAGA A SEOL, az olaszok nincsenek sehol, aztán (mi az, hogy aztán, öröklét, három perc van hátra a tizenegyesekig) Hvan befejeli az aranygólt, a koszorún átírják a szalagcímeket, EZ HVAN - VÉGE HVAN - ITÁLIA NEM VOLT, HANEM HVAN -, K. Dezső kirohan a június délutáni Ferenciek tere mit sem sejtő járókelői közé, Olaszország kiesett, mi lehet most Nápolyban. Rómában. Firenzében. Ülnek leeresztett redőnyök mögött, férfiak atlétatrikóban, néznek maguk elé, ülnek, ülnek, nem beszélnek, ölnek. Szidják a bírót. Minden nemzetnek megvan a maga Latiseve. Odakint a sziesztában szalagcímeket hord a sirokkó, sírnak. Mit érdekelnek engem az olaszok, SZÉP VAGY, GYÖNYÖRÛ VAGY, MAGYARORSZÁG. A bézbólsapkás szidhat, legalább nekem szép. Fizetek, hazamegyek és elmesélem a fiamnak. Hatéves, ez a második vébéje. Kinek szurkolunk? A magyaroknak. Kik játszanak? Az amerikaiak a koreaiakkal. Ki se tudom mondani. Létrejött tehát az álomdöntő. Akkor mért szurkoljunk a magyaroknak? Mert. Idefigyelj, hagyd a tévét, vezet az USA, ne kapcsolgass, nem voltam ügynök, mondja Gyönyörű Vagy Magyarország miniszterelnöke, a futballban minden megtörténhet, fiam. Kapcsold ki, mesélek. Hatvanhatban nagyapád mezítláb rohant át a szomszédba Farkas góljánál. Amit nem adott meg a bíró. Itt se adta meg? Kérdezte, mikor visszajött. Mért nem nevetsz. Mi az, hogy nem adta meg? Mint a pénzt? Tovább is van. Hetvennyolcban apád, aki én, utolsó vizsgájáról az utolsó vonattal jött Pestről Miskolcra, nagyapáddal együtt nézték a magyar-argentint. Aztán apád hajnalban találkozott nagyapáddal a konyhában. Ott ült, és csak azt ismételgette, És még a Nyilasit is kiállították, közben megivott két szifon szódát. Hova állították ki? Tovább is van. Nyolcvankettőben apád a prágai restiben nézte a magyar-belgát, felvételről, de nem tudta az eredményt. A csehek se tudták körülötte, úgy szurkoltak a belgáknak. Czernatynski góljánál mindenki felugrott, csak apád maradt ülve, sokáig. Ha Ceulemanst elütik. Ha kiállítják Pfaffot. Paffot, őt ismerem, ő a... Tovább is van. Nyolcvanhatban Csepelen parázslottak a cigaretták a lakótelepi ablakokban, ez az utolsó képem a magyar-szovjetről. Mi az, hogy szovjet? Aludj.
Már csak huszonkettőt alszunk, és kezdődik a magyar nemzeti bajnokság.
A szövegírók Vincze Zsigmond (zenéjét szerzette Kubiny Ernő), illetve Ismeretlen (számomra). K. Dezső a jól bevégzett nap után szája (egyik) sarkában a félsiker mosolynyálával alszik el.
Apa, tovább is van? Fia ébresztette fel. Nem. Unokáid se fogják látni. Nincs tovább.
Június volt s Uy Yong Tunk.
