A választások első fordulója előtt K. Dezsőt fölhívta az édesanyja. Ugye elmész, fiam. Elmegyek, anyám. És ugye tudod, kire kell. K. Dezső hallgatott, tömör kampánycsönd.

Aztán azt mondta, tudom. Most az anyja hallgatott bele a kampánycsöndbe. Nem így neveltelek. Az öcsédet se. Én és a kisöcsém. Biztos én vagyok a nagytőke, az öcsém meg a pénz-, vagy fordítva? - gondolta akkor még nem K. Dezső. Hagyjuk, anyám, milyen az idő Miskolcon. Szakad a hó. Mit játszott a Diósgyőr, ne idétlenkedj megint, anyja kezdte újra, K. Dezső rászólt, kicsit hangosan, nem kellett volna.

Kampánycsönd van, hallod?! Ne agitálj itt. Anyja hallgatott, akár K. Dezső. Anyja tette le előbb a telefont, búcsú nélkül szombat délután. Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom. (Lk 15, 26) K. Dezső, ahogy illik, szerette az ő anyját, szeretett volna mostan arany tintával levelet írni néki, Néki, arannyal: / arany-imát írnék az én anyámnak, / arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal. Mi lesz van itt.

Másnap választások, K. Dezső megvette a Sportot, a Diósgyőr szakadó hóesésben, négyezer néző előtt kettőegyre győzött.

Hétfőn meccs Csillaghegyen, ki visz ki. A középpályással a Moszkva téren találkozik. Az autóban a Pannon Rádió. Egész éjjel nem aludtam, mondja a középpályás. Én se. Megittam egy üveg bort. Én kettőt. És végig Csillaghegyig, vitatkozának. Az öltözőben hangzavar, mindenki ordít, az öltöző nem egy országos mintavétel, K. Dezső egyedül. ITT JÁRT A TÁRKI! A pályára is úgy "futnak" ki, az összeállítást se beszélték meg. Mit játszom, kérdezi K. Dezső a középpályást. Jobbszélsőt, mondja a szélsőjobb, K. Dezső kimegy a szélre. A meccs után K. Dezső betér törzskocsmájába, ám előtte megkérdezi, és ezért szégyelli, magát, bemenjen-e. De hát a kocsma K. Dezső utcájában van, az utca legjobbja, és K. Dezső szereti az erdélyi szilvapálinkát (cujka) és a felvidéki aranyfácán sört (Zlaty Bazant). A kocsmában nemzetiszín zászló, lófő tekint reá, az étlapon ősmagyar ételek, cédén a Ghymes szól, napjában tizenkétszer oda-vissza. K. Dezső szereti a Ghymest. K. Dezső a választások előtt szatmári kortespálinkát osztogatott, eredeti szoclib!, emelte poharát, kiöntöm!, artikulált az egyik vendég, jó, de a pofámba, kár minden cseppért, akkor még tréfálkozott, a pálinkával, fele se tréfa. Most pedig menne, a törzskocsmából, a másik asztalnál röp- vagy címlapot tervezgetnek, K. Dezső meredten ül, akkor ő most hallgatózik, pedig csak hallja, szóljon hangosabban a Ghymes, és meg is írja, akkor ő most kívül van, törzskocsmája a(l)ko(ho)lmelegében, kívül? Nem ide való? Nem e világra? Feje fölött nemzetiszín zászló, kitántorog a kocsmából.

Kedden kispálya. A játékvezetőn kokárda, k. o. kárda. Mi van, ez az új fifajelvény, spori, tréfálkozik K. Dezső, nem kéne. Kire szavaztál?! A spori vészt jósol. Eddig csak azt kérdezte, mi van az MTK-val. A többiek elárulják, kire. És akkor mi változott?, kérdezi K. Dezső kétségbeesetten. Minden. Minden, barátocskám. Másképp fúj a szél, másképp fújok én is. És a sípjába fúj, és megrezzennek - ti voltatok az ifjúság - a Városligeti fák. Az öltözőben megint egyedül marad. ITT JÁRT A GALLUP! És negyedszázados barátságok köttetnek föl a ligeti fákra, ülünk egymással szemben a Vagonban, és fúj a szél a Liget felől unottan, itt sosincs.

Szerdára virradóra meghal Hofi Géza.

Csütörtökön J. Attila születés-, a költészet napja. Ez alkalomból J. Attila Gát u. 3. szám alatti lakását kibővítik, kap még egy szobát. E nap az őrülteké és öngyilkosoké, a Hídember, gróf Széchenyi István mától a mozikban. Gróf Széchenyi István pisztolyát porozza, / majd a csőbe belenéz a legnagyobb magyar. / Vajon mit lát a csőben? A csőben sötét van, / miként benne sötét lett, ravaszt ha meghúzza. (...) Ajaj, Széchenyi István, nehéz lesz tanulni / nekünk tőled a példát, most hogy ezt meghúztad. Írta B. Géza, dalszöveg- és író, filmrendező. Éjszaka előveszi kedves költője, B. István kötetét-versét, Döbling. Csakhogy biztos legyen a Csend van Isten elharapta nyelvét / csillag sem csikordul tengelyén / hallgass te is aludj Széchenyi István / legnagyobb magyar szerencsétlen gazfi én (...) Döbling Döbling Döbling dől a zápor / csárdás döng a föld-ég reng a tánctól (...) Döbling Döbling megszökött az Isten / pisztolyon az ujjam mint kilincsen.

Péntek, foci, nagypálya, elmarad. Ez a rohadt eső. Ki megy Pestre? Ki visz át valamelyik hídon? Senki. Hát itt mindenki budai?! A Budai 11. Te, te, pesti, ti szavaztátok meg. K. Dezső már nem mosolyog. Az öltözőben ITT JÁRT A SZONDA IPSOS!

Szombaton délben a Magyar ATV-n eltemetik Hofi Gézát. A Dunáról, a Kossuth térről K. Dezső átkapcsol a Filmmúzeumra, Táncdalfesztivál ´67, döntő. Vadas Tamás- Varga Katalin: Csak egy tánc volt, Tomsits Rudolf-Halmágyi Sándor: Utánam a vízözön, Sztevanovity Zorán-S. Nagy István: Végre itt van az óra.

Vasárnap K. Dezső leül, hogy írjon valamit. Valami jövőbe mutatóst. A. Endre kéne ide, kit ugyan szívből utál, de a publicisztikája! Keresgél a rengeteg újságcikkben, egy mondata, ez az. De szubjektív kínjaim részeg haláltáncában mintha bennem jajveszékelne az egyetlen és utolsó magyar. Fogalmazott A. Endre, Szárszó és Döbling között a buffetkocsiban, előtte B. István könyve s az asztalon a pohár peremére / mint tüdőbeteg felköhögött vére / vörösbor szárad... A rádióban a miniszterelnöktől megtudja: április 21-én nem két párt, hanem két világ között választ. Hol az az egy, nézett ki K. Dezső az ablakon. Még mindig zuhog. Döbling Döbling dől a zápor / függöny lebben ablakom kitárul új hír(miniszterel)nök jő, lihegve szól: az ország JOBBik énjének kell győznie a ROSSZabbik fölött. Én vagyok a Rossz, a Csúf és a Gonosz. Jó, anyám. Húgom. Ki nincs, de a bánat eljegyezte. Jó a kapusunk. Végy egy jó kapust. Jó a középpályás. A szomszéd. K. Dezső szégyenében kikeresi M. Kelemen Ismeretlen Levelét. Édes Nénje! Van-e egy országnak (két) énje? Választ poste restante, Döbling, Isten Háta Mögött.

Ne sírj, anyám, a te rossz fiadért.

Másnap K. Dezső megvette a Sportot. A Diósgyőr kettőegyre legázolta a REAC-ot.