Sajó László: Öt és feles

Kék az ég és zöld a fű

Egotrip

Hol volt, hol nem, talán igaz se, volt egyszer egy falu, Sárszeg. Ez a falu oly nagy vala, hogy két termelőszövetkezete s mindegyiknek futballcsapata vala. Az egyik az FTsz, színe, akár a fű, zöld; a másik az MTsz, színe, akár az ég, kék.

Kék az ég és zöld a fű, ily egyszerű az élet, dúdolták a sárszegiek, danolták a kocsmában, mert az is volt ám Sárszegen, s nem egy. Boldog volt tehát e kies falu, de csak a lakosság kisebb része, akik az MTsz-nek szurkoltak, színeiben jártak, szedtek búzavirágot, kék nefelejcset a - bármennyire is zöld - réten. Mert az MTsz vezette a bajnokságot, templomtoronymagasan, Kossuthutcahosszat, s az őszi mélyszántások és a téli disznóölések után úgy szenderült Sárszeg téli álomba, hogy a Közép-keleti Körzeti Bajnokság győztese nem is lehet más, csak az MTsz. A bajnokság tehát, bár közép-keleti, sajnálatosan nem európai, viszont sajátosan magyar. Körzeti Bajnokság, KB. Kábé futball.

Télen azonban furcsa dolgok történtek Sárszegen. Az MTsz elnöke, maga is sárszegi, eladta a fél csapatot, kölcsönbe vagy felesbe, örökre. Cserébe megvásárolta az FTsz-t, lett ott is tsz-elnök. Az MTsz-ből átvitte az FTsz-be az igazgatót, pályaedzőt, gondnokot, agronómust, villanypásztort. Nagy volt a felzúdulás Sárszegen, interpelláció a falugyűlésen. "Az FTsz, s véle a haza, nem eladó! Az FTsz az igazszívű sárszegieké!" Aztán csend lett, mert az FTsz nem győzött győzni. Az MTsz pedig veszíteni. Az őszi tizenkilenc pontos előnyéből az utolsó fordulóra maradt egy. Nagy volt a tét: ha győz az MTsz, indulhat a Termelőszövetkezetek Utolsó Esélye Futball-analfabétáknak (TUEFA) kupában. Ha kikap, s a szomszéd pályán nyer az FTsz, övék a nemzetközi leszereplés joga. Közben, mintegy mellékesen, a nevető harmadik, a nem sár-, de innen a száznyolcadik falu, az egérszegi ZTsz már megnyerte a bajnokságot. Így jött el a fülledt szombat délután, fél négy. A korai kezdést Sárszeg népe kezdeményezte, hogy a meccsről még hazaérjen a brazil Szombati Szamba Szappan Operára.

Dezső, a jó nevű traktoros üveges szemmel és kézzel (kezében kék Dréher) nézte kedves csapata, az MTsz, és, jaj, akkor már sejtette, az ő, Dezső, jó nevű traktoros, utolsó meccsét. Az MTsz az FTsz ősi riválisa, ellenfele, ellenségfélesége, a lilahagymát termesztő UTsz ellen játszott. Az UTsz nem szerette volna kikaparni a gesztenyét, inkább a szemét, a szemét FTsz-nek, nem akart győzni. Az MTsz sem. Dezső, jó nevű traktoros előtt felrémlett a Szocreál, majd a Hunreál játékosának, Moldova Györgynek egy írása, hol a két csapat, mert jó volt nékik az iksz, védekezésre rendezkedett be, ki-ki beásta magát a saját félpályáján, onnan vizslatta az ellent és a kezdőkörben érintetlenül pihegő labdát. Ám az MTsz-UTsz meccsen nem volt jó az iksz, valakinek győzni kellett. Egyik se akart. Így hát futballtörténelmi pillanatokat élhetett át e fülledt májusi délután a néhány lézengő drukker. A csapatok keresztbe játszottak a pályán. Újult erővel rohamozták a taccsvonalat, a taccsbírók (partjelzők) joggal érezték, ők itt fölöslegesek. Megsértődtek, és az alapvonalon futkározva kísérték a, mondjuk így, játékot. Igen ám, de a kapuk zavarták a kilátást, jelezték tehát a bírónak, vigyék el a kapukat. Valóban, bólogatott a spori, utasította a rendezőket. Kik egyemberként fordultak a díszpáholyban helyet foglaló MTsz- és FTsz-elnök felé. A kapuk maradnak. Egyelőre én is. Mondta a téeszek elnöke. ´rizzük meg a látszat komolyságát. Viszont a labdára semmi szükség. A csapatok tehát, immár labda nélkül, tovább játszottak. Előbb ipi-apacsot, aztán fogócskát, majd, négyes csoportokba verődve megrohamozták, illetve védték, akárha várat, a partzászlókat. A nagy csatában aztán az egyik védő, az MTsz-es centerhalf elgáncsolta az előle rémülten menekülő UTsz-es jobbszélsőt. A bíró habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott. Lett nagy csend. Az UTsz reklamált, nem volt tizenegyes. Az MTsz játékosai a tizenegyest okozó középhátvédet ölelgették. Az MTsz kapusa nem akart a gólvonalra állni, az UTsz játékosa nem akart rúgni. Különben is, hol a labda. Mielőtt nekifutott volna a tizenegyesnek, az UTsz játékosa küldött egy esemest az MTSz kapusának, merre vetődjön. Az el is vetődött, idegen tájakra, kirepült a kapujából és Sárszegről is, rendes évi szabadságán tévén nézte, ahogy az UTsz-es készülődik. Fölé rúgja vagy mellé, találgatták a tribünön. Most már sose derül ki, mert az UTsz csatára útban a labda felé megcsúszott, hasra esett, fejjel neki a labdának. Mely labda gurult, gurult, át a gólvonalon. Az MTsz játékosai örömujjongtak, a lilahagymát termesztők lehorgasztott fővel várták a középkezdést.

A második félidő már csak formaság volt. A két csapat tagjai formás élőképbe rendeződtek, kiírván a gyepre: HÚZZATOK A PICSÁBA! A fanatikus közönség azonban maradt, az MTsz drukkerei és játékosai együtt kiabálták: "Hajrá FTsz!" Az UTsz mindenáron öngólt akart rúgni, ezért az MTsz teljes csapata, továbbá az edző, gyúró s a takarítónők felsorakoztak az UTsz gólvonalán, nehogy mán. Az MTsz elnöke csak azért nem állt oda, mert a hatvanadik percben elhagyta a stadiont. Éppen jókor ért át az FTsz pályára, csapata, a másik, gólt lőtt. Minden eldőlt, a kétszeres tsz-elnök pedig elégedetten hátra-. Az FTsz indul a nemzetközi, nem lesz köze kupában. A nézők betódultak a fűre, mely zöld.

A bronzérem és Dezső, jó nevű traktoros szemében a könny is szépen csillog. Üres a pálya, a lelátó, Dezső még mindig ül a helyén, nem mozdul. Jönnek a biztonságiak. Hadd maradjak csak még egy picit, könyörög Dezső, most vagyok itt utoljára. Fogadja meg, nem utoljára. Aztán elindul. Pár lépés a helyi fuvarosok futballpályája, annak is a kocsmája. Ide fogok járni. MTsz-meccset többet nem nézek. Hallgatni fogom. A meccsek lágy neszét. Idehallatszik majd a labdapuffanás, rivalgás. Ha nagy az öröm, baj van, gólt kaptunk. A mi pályánkon mindig több az ellendrukker. Kevesen vagyunk. És leszünk-e még. Lesz-e drukker, pálya. Szántsák, hintsék be, Dezső, jó nevű traktoros, segít. Épüljön itt pláza. A pályán, hol annyiszor. A pálya nemrég vette föl a legnagyobb MTsz-játékos nevét, s most ezt a pályát, az ő emlékét, síremlékét gyalázták meg. A pincekocsma ablakából rálátni az égre, mely.

Dezső, jó nevű traktoros kitántorog a kocsmából, felül engedelmesen várakozó traktorára. Kezében kék Dréher. Mi a faszt akarok, gondolja még, mielőtt elalszik a traktoron, kezdődik a bajnokság. Mely nem körzeti, de világ-. Felteszem a junosztyot az állásba, és munka közben nézem. Ezzel a jóleső érzéssel alszik el. A traktor ismeri az utat, befordul a sarkon, megáll. A traktorista azonnal felébred, kászálódik, bemegy a kocsmába, melynek neve, mint ama holló, beszélő. Netovább.

Holt a szóló. Moha, sár.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.