Sajó László: Öt és feles

Kék az ég és zöld a fű

Egotrip

Hol volt, hol nem, talán igaz se, volt egyszer egy falu, Sárszeg. Ez a falu oly nagy vala, hogy két termelőszövetkezete s mindegyiknek futballcsapata vala. Az egyik az FTsz, színe, akár a fű, zöld; a másik az MTsz, színe, akár az ég, kék.

Kék az ég és zöld a fű, ily egyszerű az élet, dúdolták a sárszegiek, danolták a kocsmában, mert az is volt ám Sárszegen, s nem egy. Boldog volt tehát e kies falu, de csak a lakosság kisebb része, akik az MTsz-nek szurkoltak, színeiben jártak, szedtek búzavirágot, kék nefelejcset a - bármennyire is zöld - réten. Mert az MTsz vezette a bajnokságot, templomtoronymagasan, Kossuthutcahosszat, s az őszi mélyszántások és a téli disznóölések után úgy szenderült Sárszeg téli álomba, hogy a Közép-keleti Körzeti Bajnokság győztese nem is lehet más, csak az MTsz. A bajnokság tehát, bár közép-keleti, sajnálatosan nem európai, viszont sajátosan magyar. Körzeti Bajnokság, KB. Kábé futball.

Télen azonban furcsa dolgok történtek Sárszegen. Az MTsz elnöke, maga is sárszegi, eladta a fél csapatot, kölcsönbe vagy felesbe, örökre. Cserébe megvásárolta az FTsz-t, lett ott is tsz-elnök. Az MTsz-ből átvitte az FTsz-be az igazgatót, pályaedzőt, gondnokot, agronómust, villanypásztort. Nagy volt a felzúdulás Sárszegen, interpelláció a falugyűlésen. "Az FTsz, s véle a haza, nem eladó! Az FTsz az igazszívű sárszegieké!" Aztán csend lett, mert az FTsz nem győzött győzni. Az MTsz pedig veszíteni. Az őszi tizenkilenc pontos előnyéből az utolsó fordulóra maradt egy. Nagy volt a tét: ha győz az MTsz, indulhat a Termelőszövetkezetek Utolsó Esélye Futball-analfabétáknak (TUEFA) kupában. Ha kikap, s a szomszéd pályán nyer az FTsz, övék a nemzetközi leszereplés joga. Közben, mintegy mellékesen, a nevető harmadik, a nem sár-, de innen a száznyolcadik falu, az egérszegi ZTsz már megnyerte a bajnokságot. Így jött el a fülledt szombat délután, fél négy. A korai kezdést Sárszeg népe kezdeményezte, hogy a meccsről még hazaérjen a brazil Szombati Szamba Szappan Operára.

Dezső, a jó nevű traktoros üveges szemmel és kézzel (kezében kék Dréher) nézte kedves csapata, az MTsz, és, jaj, akkor már sejtette, az ő, Dezső, jó nevű traktoros, utolsó meccsét. Az MTsz az FTsz ősi riválisa, ellenfele, ellenségfélesége, a lilahagymát termesztő UTsz ellen játszott. Az UTsz nem szerette volna kikaparni a gesztenyét, inkább a szemét, a szemét FTsz-nek, nem akart győzni. Az MTsz sem. Dezső, jó nevű traktoros előtt felrémlett a Szocreál, majd a Hunreál játékosának, Moldova Györgynek egy írása, hol a két csapat, mert jó volt nékik az iksz, védekezésre rendezkedett be, ki-ki beásta magát a saját félpályáján, onnan vizslatta az ellent és a kezdőkörben érintetlenül pihegő labdát. Ám az MTsz-UTsz meccsen nem volt jó az iksz, valakinek győzni kellett. Egyik se akart. Így hát futballtörténelmi pillanatokat élhetett át e fülledt májusi délután a néhány lézengő drukker. A csapatok keresztbe játszottak a pályán. Újult erővel rohamozták a taccsvonalat, a taccsbírók (partjelzők) joggal érezték, ők itt fölöslegesek. Megsértődtek, és az alapvonalon futkározva kísérték a, mondjuk így, játékot. Igen ám, de a kapuk zavarták a kilátást, jelezték tehát a bírónak, vigyék el a kapukat. Valóban, bólogatott a spori, utasította a rendezőket. Kik egyemberként fordultak a díszpáholyban helyet foglaló MTsz- és FTsz-elnök felé. A kapuk maradnak. Egyelőre én is. Mondta a téeszek elnöke. ´rizzük meg a látszat komolyságát. Viszont a labdára semmi szükség. A csapatok tehát, immár labda nélkül, tovább játszottak. Előbb ipi-apacsot, aztán fogócskát, majd, négyes csoportokba verődve megrohamozták, illetve védték, akárha várat, a partzászlókat. A nagy csatában aztán az egyik védő, az MTsz-es centerhalf elgáncsolta az előle rémülten menekülő UTsz-es jobbszélsőt. A bíró habozás nélkül a tizenegyes pontra mutatott. Lett nagy csend. Az UTsz reklamált, nem volt tizenegyes. Az MTsz játékosai a tizenegyest okozó középhátvédet ölelgették. Az MTsz kapusa nem akart a gólvonalra állni, az UTsz játékosa nem akart rúgni. Különben is, hol a labda. Mielőtt nekifutott volna a tizenegyesnek, az UTsz játékosa küldött egy esemest az MTSz kapusának, merre vetődjön. Az el is vetődött, idegen tájakra, kirepült a kapujából és Sárszegről is, rendes évi szabadságán tévén nézte, ahogy az UTsz-es készülődik. Fölé rúgja vagy mellé, találgatták a tribünön. Most már sose derül ki, mert az UTsz csatára útban a labda felé megcsúszott, hasra esett, fejjel neki a labdának. Mely labda gurult, gurult, át a gólvonalon. Az MTsz játékosai örömujjongtak, a lilahagymát termesztők lehorgasztott fővel várták a középkezdést.

A második félidő már csak formaság volt. A két csapat tagjai formás élőképbe rendeződtek, kiírván a gyepre: HÚZZATOK A PICSÁBA! A fanatikus közönség azonban maradt, az MTsz drukkerei és játékosai együtt kiabálták: "Hajrá FTsz!" Az UTsz mindenáron öngólt akart rúgni, ezért az MTsz teljes csapata, továbbá az edző, gyúró s a takarítónők felsorakoztak az UTsz gólvonalán, nehogy mán. Az MTsz elnöke csak azért nem állt oda, mert a hatvanadik percben elhagyta a stadiont. Éppen jókor ért át az FTsz pályára, csapata, a másik, gólt lőtt. Minden eldőlt, a kétszeres tsz-elnök pedig elégedetten hátra-. Az FTsz indul a nemzetközi, nem lesz köze kupában. A nézők betódultak a fűre, mely zöld.

A bronzérem és Dezső, jó nevű traktoros szemében a könny is szépen csillog. Üres a pálya, a lelátó, Dezső még mindig ül a helyén, nem mozdul. Jönnek a biztonságiak. Hadd maradjak csak még egy picit, könyörög Dezső, most vagyok itt utoljára. Fogadja meg, nem utoljára. Aztán elindul. Pár lépés a helyi fuvarosok futballpályája, annak is a kocsmája. Ide fogok járni. MTsz-meccset többet nem nézek. Hallgatni fogom. A meccsek lágy neszét. Idehallatszik majd a labdapuffanás, rivalgás. Ha nagy az öröm, baj van, gólt kaptunk. A mi pályánkon mindig több az ellendrukker. Kevesen vagyunk. És leszünk-e még. Lesz-e drukker, pálya. Szántsák, hintsék be, Dezső, jó nevű traktoros, segít. Épüljön itt pláza. A pályán, hol annyiszor. A pálya nemrég vette föl a legnagyobb MTsz-játékos nevét, s most ezt a pályát, az ő emlékét, síremlékét gyalázták meg. A pincekocsma ablakából rálátni az égre, mely.

Dezső, jó nevű traktoros kitántorog a kocsmából, felül engedelmesen várakozó traktorára. Kezében kék Dréher. Mi a faszt akarok, gondolja még, mielőtt elalszik a traktoron, kezdődik a bajnokság. Mely nem körzeti, de világ-. Felteszem a junosztyot az állásba, és munka közben nézem. Ezzel a jóleső érzéssel alszik el. A traktor ismeri az utat, befordul a sarkon, megáll. A traktorista azonnal felébred, kászálódik, bemegy a kocsmába, melynek neve, mint ama holló, beszélő. Netovább.

Holt a szóló. Moha, sár.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.