Jadviga spermája

Závada Pál: Jadviga párnája

Könyv

Az őszelőről visszanézve olybá tűnik, a Jadviga párnája volt az idei Könyvhét kultikus darabja s kelendő áruja - hírlik, kiadják újra.

A könyv, mely áru, bevezetése a piacra s írója bevezetése a szépirodalomba már maga mestermű - kérdés, ez ráfogható-e a regényre, mely különben is napló. Készültek már interjúk, kritikák, tanulmányok és kerekasztalok, valaki talán már a monográfiát írja. Mondtak és írnak okosakat mások, én csak beszámolok Nagy Nyári Olvasmány Élményemről (sic!), fogalmazás, első órán beszedik.

(Bevezetés) Ismerősném (kedves nő-vér) mondotta, nagy magyar regény mostanában csak keletről jön, onnan is a Viharsarokból, ő csak tudja, odavalósi, mint Krasznahorkai Sátántangója és most ez a Jadviga itt, öleljem csak át, a párnát, utána édesen alszom. A Sátántangó nyári olvasmányom volt, marienbadi (Mariánské Lázné) emlék, ki se mentem a napra, ha mégis, eltévedtem a promenádon, mondták, menjek fürdőházba, inkább ivókúrát vettem, s azóta is, de a Sátántangóból nem gyógyultam ki. (Itt most a két könyv összehasonlítása nem következik, még nem járunk ott.) Jó, elolvasom, mi jöhet még Békésből, de szigorúan csak úgy, kedvtelésből, nem húzkodok alá, nem írok bele - mint Jadviga -, ágyba viszem, belealszom, vele. Jó szaga van, jó tapintani, bár vastag, de könnyű, nem nehézkedik a mellkasra, a lélegzés egyenletes, olykor fölgyorsul, lassul, olvasó elégedetten szuszog, már alszik, kicsit álmodik, holnap innen folytatja.

*

(Tárgyalás) A regény herma, hermenu, hermeneutikai elemzését meghagyom Steinmann-nak, a grófnőnek, én már a fülszöveget se értem. Csak annyit jegyzetelek ide, hogy a naplóforma kedvelt fogás íróink részéről, kivált jelenleg folyó, ám mások által már túlhaladottnak vélt pro, prost, posztmodern korunknak új nemzedéke révén. E műben, ha nem, tévedek, a szerző bújócskázik, nem tudni, ki narrál itten, Ondris naplójába beleír Jadviga, mindezt olvassa és lábjegyzeteli Jadviga egyik gyereke (aki nem az Ondristól, hanem Winkler Franci bácsitól van), a napló vége felé már az ő, Misu szövegét olvassuk, a regény végén aztán föltűnik maga a szerző, régiséggyűjtő és szociográfus álruhában, Misu bácsitól (közben ő is megöregedett) elkunyerálja és magáévá teszi a naplót, hazaviszi, és kiadja a saját neve alatt. Azt azért odaírja a legvégére, hogy A könyvben idézetek találhatók vitéz Deseő Lajos, Gárdonyi Géza, dr. Kertész János, Lehoczky András, id. Lehoczky Pál és ifj. Lehoczky Pál írásaiból. A naplóba a kedves olvasó is beleírhat, mert - minden bizonnyal a Misu halálával megszakadt szöveg után - számozott, üres oldalak vannak, három tiszta lap, az utolsó oldalszám a 444-es, ennek kabalisztikus (4+4+4=12) megfejtését Steinmannra bízom, ő matekból is tök jó.

A tanító néni kérte, hogy találjam meg az eszmei mondanivalót, de ilyet, dacára egy ilyen komoly könyvnek, hál´ isten, nem találtam. Annál inkább örömére szolgált gyermeki kíváncsi természetemnek, úgyis mint homályban alakulgató ösztöneimnek, hogy a könyv fő vonulata két ember, egy férfi és egy nő drámája, az ő hányatott kapcsolatuk, kínzottjai sok-sok méla vágynak, középpontban Jadviga, ez az inter-perszóna. Nem tagadom, én is szerelmes lettem bele, mint ahogy Apovka, Osztatní György; férje, Ondris; szeretője, Franci; két fia, Marci és Misu, s ki tudja, ki még (én tudom, szerintem a Pali is, a Závada, hiába titkolja). Ahogy ez a nő természetesen rafinériázik, ahogy a nemszüzességét a menstruáláskor, s ezzel hites ura lázadását vérbe fojtva, ahogy Francival két másodperccel a szeretkezés csúcspontja előtt tudatja, hogy gyerekük lesz, később a hírt férjének - hiszen tudja az, szegény, hogy nem az övé - a boldog egymás-mellett-heverészés sóhajai közt rebegi el, hát akkor én bizony meg tudnám ölni, kéjt gyilkolva belőle, s Jadviga kényére, kedvére tenni ezzel. Bizony, mélységes mély az ösztönök dögkútja, állatok pusztulnak bele, hajolj fölé mégis, a vízben arcod rezeg. Na, de ez olyan, mintha a Steinmann írta volna, meg nem is akarom elmesélni a sztorit, az nincs is benne, olvassa el az egész osztály, de ne a pad alatt, ez nem olyan könyv.

Jadvigáért, miatta érdemes, ahogy Ondris mondta volt, írni és inni, visszavonulva a kamarába. De hol van ma egy ilyen Jadviga?! (Házi feladat: Jadviga ma) A címszereplő mellett még egy nőalak magasodik a többiek fölé, az anya figurája, monumentálisabb, mint a már nem kötelező Gorkij azanyja. A regény csúcspontjai közé tartozik Anyusom és szolgája, rabja, Zelenák halála; van néhány ilyen csúcspont, a szeretkezéseken kívül is, például Franci és Jadviga tánca, Ondris bepiálása, Ondris és Jadviga kibékülése(i). Számomra azonban a legnagyobb élményt Marci notesz lapjai jelentették (noteszlapok a naplóban, Steinmann, figyusz?), a háború (második és világ-) szörnyűségeit ezer dokumentumkönyv és -film se adhatja vissza (mint ahogy Marcit se) úgy, mint ezek a sűrű bolhabetűk néhány noteszlapon. A szerző, aki nem akar korfesteni és társadalomrajzolni (bár megtehetné, az anyag a birtokában van), néhány oldalon elintézi az első világháborút, néhány bekezdésben a Tanácsköztársaságot, néhány mondatban (még sok is) Rákosit, Kádárt, tudja, a naplóba, egy-két-hár ember életébe a történelem is beleír, vastagon, de nem ez számít. Hanem hogy az 1915-dik esztendő tavaszán ... Sokáig volt fagyos az idő, és a búzák igen gyengén, ritkán nőttek. Meg hogy Hiányzik a feleségem. S a legfontosabb: Három alkalomra osztva tíz hízót öltünk egyébiránt, együtt 13 mázsa voltak (köztük három csak olyan mázsa-körüli), melyből lett: 160 klgr szalonna, 210 liter zsír, közel 250 klgr füstölt (sonkát és beleértve) és 180 klgr kolbász. Több lap, mint kolbász. (Ha megtaláltam, hát ideírom, ugyanezen az oldalon van: "ha az ágy közös is, egymás párnáján csak vendégek lehetünk", ezt Jadviga mondta, meg Pilinszky, lehet, hogy ő is egy szlováktól hallotta, Steinmann, nyomozd ki!)

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy amilyen emlékezetes a fő-, s főleg a nőalakok megformálása, oly elnagyoltnak és sablonosnak érzek néhány figurát, túl egyszerűnek vélem a köztük lévő viszonyt. Winkler Franci természetesen zsidó, és ügyvéd, és léha, és nőbolond, és feminin. Ellentétben a - megcsalatottságában is - talpig férfi Ondrissal. Következésképp Jadviga és Ondris Marcija szép, okos, katona, hősi halott. Misu meg, Winkler-sarj, épp ellenkezőleg. Misu az, aki nem beleír, de belerondít a naplóba, elmeséli, történet vége, mi történt azóta a szereplőkkel. Kényszerű függelék (de a lábjegyzetek kellenek). Misunak saját, idétlen, csökött nyelvezete van; véle a regény, s az Osztatní-ház is csöndben kihal; a szerző próbálkozik Jadviga szájába adni némely szépelgéseket, affektálást, szerencsére erről hamar leszokik, s így jó: Ondris és Jadviga a stílusban is egyek, egymáséi lesznek. (És Závadáé.) A könyv nyelvéről még elmondható, a szerző nem akar archaizálni és lefelé stilizálni, a helyesírás finom eszközeivel jelez csak: külön ír egybeírandókat, kettőspont után nagybetűvel kezd, egyéb apróságokkal trükköz, teremt távolságot maga és szereplői között (Steinmann, a narratíva!). A szerkesztés meg van oldva a naplóformával, a beleírásokkal (bár kicsinyességünkben mondhatnánk: bele nem, csak utána írni lehet; a mese a cérnák mentén széthulló füzetről s a kihullott lapok beillesztéséről kicsit erőltetett - hiszen egy lap két oldalból áll, egy lapot szétvágni nem lehet, egy lapra egymástól időben távoli bejegyzések kerülhetnek, de ez tényleg kicsinyesség); a szerkezet kevésbé körmönfont (és mesterséges), mint a Sátántangó táncrendje, majd Steinmann folytatja. A legszebbek azonban a mondatok, s mint tudjuk, a próza mondatokból van, a líra szavakból, Steinmann, ne less. Találtam (most nem találom) egy mondatot, szívemnek különösen kedves, végig jambus (vagy trocheus?), gyönyörű. S ilyen - nem feltétlenül vers - mondatokkal teli a szöveg, nem idézek, olvassátok el. Hörög az egész osztály. A gyönyörtől.

*

(Befejezés) Folyjon bár Apovka ágyékából, Ondriséból, Winkler Franciéból, élvezzen el Misu nagy magányában anyját olvasván és képzelvén, mindegyikü(n)k férfiúi heve, leve Jadviga párnáját hímezi, dacosan, kéjesen szorítja forró öléhez, csak a párnája az övé, s párnáján száradó övéi, Jadviga spermája, mindörökké.

Fogalmazás: 5

Helyesírás: 5

Külalak: 5

(Az alákat és föléket ld. Steinmann dolgozatában)

Sajó László

Oszt.(atní) tan.

Magvető, 1997, Budapest, 444 oldal, 1290 Ft

Figyelmébe ajánljuk